Javaslat az újszövetségi kantikumok fordítására

Úgy tűnik, elszalasztottuk a lehetőséget, hogy a Liturgiam Authenticam kezdetű instrukció szellemében a zsolozsma pontos és igényes hivatalos fordítását adjuk a klérus és a hívek kezébe. A Liturgia Horarum új kiadása ugyanis változatlanul tartalmazza az 1991-es, erőltetett, lehangolóan közönséges és énekelhetetlen szöveget.

A Magnum Principium megjelenése óta egyébként is más szelek kezdtek fújni Rómában (Németországról nem is beszélve!). Így már az is óriási eredmény lenne, ha a népzsolozsmai gyakorlatban használt fordításokat képesek lennénk korrigálni (ott ahol szükségesnek, tanácsosnak látszik). A fordítóknak egyébként maximális tisztelet jár azért, hogy az összes magyar fordítás közül képesek voltak a legigényesebbet megszülni, és persze el kell ismerni, hogy nem szerencsés ezeket a szövegeket 20-30 évenként újrafordítani. Ugyanakkor manapság az akkori viszonyokhoz képest szabadabban és rengeteg filológiai élménnyel, eredménnyel gazdagabban tudjuk ezeket a szövegeket "kézbe venni".

Ez a bejegyzés kísérlet arra, hogy az újszövetségi kantikumok példáján keresztül bemutassa, hogyan lehet egy magyar bibliás hagyományoknak (Káldi és Károli!), a liturgikus fordítás szabályainak és az eredeti Vulgata szöveg mércéjének jobban megfelelő szöveget előállítani. Ismétlem: nem hibátlan és megváltoztathatatlan etalonról, hanem egy kísérletről van szó. Ennek igazi megértéséhez természetesen tanácsos lenne az eredeti görög és latin szövegek, a Károli és Káldi fordítások, valamint a népzsolozsmás forma egyfajta szinopszisa.

Benedictus (Lc 1,68-79)

Áldott az Úr, Izráelnek Istene, *

mert meglátogatta és megváltotta az ő népét.

És fölemelte nékünk az üdvösség szarvát, *

Dávidnak, az ő szolgájának házában.

Amint szólott az ő szent prófétáinak szája által, *

kik eleitől fogva voltak.

Hogy szabadulást ad a mi ellenségeinktől, *

és mindazok kezéből, kik gyűlölnek minket.

Hogy irgalmasságot cselekedjék atyáinkkal, *

és megemlékezzék az ő szent szövetségéről.

Az esküvésről, mellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak, *

hogy megadja nékünk.

Hogy megszabadulván ellenségeink kezéből, *

félelem nélkül szolgáljunk néki.

Szentségben és igazságban az ő színe előtt, *

életünknek minden napján.

És te gyermek, a Magasságbeli prófétájának hívattatol, *

mert az Úr orcája előtt jársz előkészíteni az ő útjait.

Hogy az üdvösség ismeretét adjad az ő népének, *

az ő bűneiknek bocsánatára.

A mi Istenünknek mélységes irgalmassága által, *

mellyel meglátogatott minket a magasságból támadó:

Hogy megvilágosítsa azokat,
kik a sötétségben és a halál árnyékában ülnek, *

hogy a mi lábainkat a békesség útjára igazítsa.

Magnificat (Lc 1,46-55)

Magasztalja *

az én lelkem az Urat.

És örvendezik az én lelkem *

az én üdvözítő Istenemben.

Mert tekintetre méltatta
az ő szolgálójának alázatosságát, *

íme, mostantól fogva boldognak mondanak engem
minden nemzetségek.

Mert nagy dolgokat cselekedett nekem, aki hatalmas, *

és szent az ő neve.

És az ő irgalmassága nemzedékről nemzedékre, *

azokon, akik őt félik.

Hatalmasságot cselekedett az ő karjával, *

szétszórta az ő szívük gondolatában kevélyeket.

Levette a hatalmasokat a trónjukról, *

és fölmagasztalta az alázatosakat.

Az éhezőket betöltötte javakkal, *

és a gazdagokat üresen elbocsátotta.

Fölvette Izráelt, az ő szolgáját, *

megemlékezvén az ő irgalmasságáról.

Miképpen szólott vala atyáinknak, *

Ábrahámnak és az ő ivadékának mindörökké.

Nunc dimittis (Lc 2,29-32)

Most bocsátod el szolgádat, Uram, *

a te igéd szerint békességben.

Mert látták szemeim *

a te üdvösségedet.

Akit szerzettél *

minden népek színe előtt,

világosságul a nemzetek megvilágosítására, *

és dicsőségére népednek, Izráelnek.

Luther-mosdatás a katolikus médiában

A reformáció 500. évfordulója bizarr jelenségeket generál a katolikus közéletben és médiában. A Szentszék közös nyilatkozatot ad ki a Lutheránus Világszövetséggel, melyben hálásan emlékeznek a reformáció spirituális és teológiai adományaira! Katolikus püspökök, papok vesznek részt lelkesen a protestáns megemlékezéseken, méltatva a Katolikus Egyház egyik legkérlelhetetlenebb ellenségének érdemeit! A Vatikán gyakorlatilag hagiológiai és ikonográfiai jegyekkel ellátott bélyeget bocsát ki az évfordulóra! A Luther által elhagyott ágostonos szerzetesrend legfőbb elöljárója litániát énekel az örökfogadalmát és a szerzetesség intézményét epés gúnnyal megtagadó reformátor bámulatos erényeiről. Mindezt persze szolgai lelkülettel, szégyenérzet nélkül "jelenti" a katolikus média. Mi történik itt? Közben rendőri erőszakkal távolítják el a békésen imádkozó tiltakozókat a brüsszeli katedrálisból. Hát ennyire föloldódott e világ sártengerében a katolikus hitérzék?

Ennyi erővel (főleg ha már TV sorozatot nézünk róla itthon) lelkesen ünnepelhetnénk I. Szulejmán szultánt augusztus 29-én, a mohácsi tragédia emléknapján. De akár minden évben egész Romániával egyetértésben tűzijátékkal üdvözölhetnénk december 1-ét annak "hálás" emlékezetére, hogy elcsatolták Erdélyt Magyarországtól.

Szerencsére az interneten pdf formátumban ingyen letölthető Hartmann Grisar S.J. becsületes történészhez illő, tárgyilagos könyve az igazi Lutherről (akinek alakjáról szakszerűen lefejti a rosszindulatú, valótlan katolikus rágalmakat és a protestáns történetírás propagandisztikus, hagiográfiai túlzásait). Akiket még nem hagyott teljesen magára a  sensus fidei, akiket még nem vezetett teljesen félre a beteg korszellem, jól teszik, ha Lutherre és 1517. október 31-re Grisar könyvének lelkiismeretes tanulmányozásával emlékeznek.

Én a magam részéről arra használtam föl október 31-ét, hogy megemlékezzek mindenszentek vigíliájáról (vagyis Krisztus Urunk misztikus testének, a Katolikus Egyháznak névtelenül megdicsőült tagjairól), valamint Szent Farkas (Wolfgang) regensburgi püspökről, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett azáltal, hogy elhozta a pogány magyaroknak az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyház igaz vigaszát, a krisztusi megváltás örömhírét.

Mise kakasszóra (in galli cantu) - mikor?

Kommentben kérdés érkezett egy 2012 karácsonyi bejegyzésemre, amiben – szokás szerint – kikeltem az éjféli mise kifejezése és gyakorlata ellen. Az éjféli misék gyakorlata sem liturgikusan, sem lelkipásztorilag nem igazolható. Utóbbi szempontból egyenesen a hívek és a klérus kegyetlen kínzásának tűnik (nem is beszélve a városi tömegközlekedés hiánya, ritkasága által okozott problémákról).

Először is: pl. a karácsonynak hagyományosan van vigília miséje, ami a mai modern, VI. Pál-féle liturgikus gyakorlattal ellentétben nem egy ünnep saját (napi) miséjének előesti ünneplését jelenti (ez tökéletesen légből kapott, és a római liturgia szellemétől idegen). Valójában – ha egyáltalán – inkább az ellenkező folyamat figyelhető meg, azaz, egyes üres vasárnapokat (dominica vacans) az előző, hosszúra nyúló szombati virrasztóliturgiák miséjével "töltöttek föl" (lásd pl. az őszi kántorböjt utáni – ma pünkösd utáni XVIII. – vasárnap esetét!). A lényeg, hogy a klasszikus értelemben vett vigília misék (melyeket lilában, bűnbánati jelleggel [alleluia nélkül, böjttel stb.] ünnepeltek) saját, teljes jogú és értékű liturgiák voltak, melyek az egész előkészületi napot "lefedték".

Ami a karácsony napjára engedélyezett három önálló mise első darabját illeti, a neve értelmében (missa in nocte) ezt eredendően sötét éjjel, hajnalhasadás előtt mondták el, azaz, szó szerint már karácsony napján (25-én). Nem véletlenül nevezték ezt missa in galli cantu-nak, ami annyit tesz: mise kakasszóra.

A missa in galli cantu (mise kakasszóra) kifejezés megértéséhez elsősorban ismernünk kell az ún. cirkadián ritmus fogalmát. Ez a körülbelül 24 órás bioritmus meglehetősen tipikus jelenség a növény- és állatvilágban, pl. az emberben is megfigyelhető. Ezt a "belső időmérő rendszert" elsősorban biokémiai folyamatok (pl. melatonin szint) irányítják, de külső tényezők is hatást gyakorolnak rá, pl. a fényviszonyok.

A kakasok jellemzően hajnal 4 óra körül kezdenek kukorékolni, de ezt az év során az évszakok változásával rövidülő és megnyúló éjszakákkal összefüggésben jelentősen változó fényviszonyok is befolyásolják.

A kakasszó egyházi (ezalatt értsd elsősorban monasztikus) jelentőségéről már a benedeki regulát megelőző Regula Magistri (kb. Kr.u. 500) egyértelműen tanúskodik, amikor nyilvánvalóan egy megszilárdult, évtizedes, ha nem évszázados gyakorlatot rögzít. Az egyházi (szerzetesi) közösség napi ima- és munkaciklusainak meghatározásához időmérő eszközként használták a kakasok kukorékolását: pl. az első kakasszó jelezte az éjszaka végét, s hogy hamarosan fölkél a nap. Ezért az éjszakai virrasztó imaórát (matutinum) téli időszakban az első kakasszó előtt, nyári időszakban az első kakasszó után kezdték énekelni (cf. Regula Magistri, cap. XXIII)

Nagy Szt. Gergely ennek megfelelően így ír híres Jób-kommentárjában: "És a kakas megértést kapott: először is, hogy az éjszakai időszak óráit jelezze, és végül, hogy az ébresztő hangjait kiadja." (Moralia XXX,11 [PL 76:961])

Ez praktikusan mit jelent? Hát azt, hogy ha karácsonykor mindenáron az őseredeti szokáshoz akarnánk ragaszkodni, akkor fölkelnénk az éjszaka közepén, a téli időszakra való tekintettel elénekelnénk még a kakasszó előtt a matutinumot, majd rögtön utána ünnepelnénk a misét, ami kb. éppen hajnalhasadásra érne véget (így ezt nem sokkal követné a missa in aurora, azaz, a hajnali mise). Ezt azért (úgy vélem) célszerű meghagyni a monasztikus közösségeknek (már ha élnek egyáltalán klasszikus értelemben vett szerzetesi életet).

Mit lehet tenni egy egyházmegye városi nagy plébániáin? (1) Helyreállítják az eredeti ókeresztény szokást (sok szerencsét az éjjel 3-kor ürességtől tátongó templomokhoz!). (2) A vigíliamisét elmondják 24-én délelőtt, este egy még "istenes", de már sötét órában (pl. 21:00 vagy 22:00) modern értelemben elővételezik a 25-i első karácsonyi misét, majd kb. 6:00-kor elmondják a hajnali misét, a karácsonyi nagymisét pedig 25-én szürkületig, az est leszálltáig. Persze mindezt úgy, hogy kihangsúlyozzák: liturgikus értelemben a 24-én elővételezett első karácsonyi mise (missa in galli cantu) a szó legteljesebb értelmében nem ment föl a karácsony napi misehallgatás kötelezettsége alól. (3) Totálisan megadjuk magunkat a modern liturgia precedens nélküli igénytelenségének. Mit sem törődünk vigíliával, böjttel! Bezabálunk töltött káposztából, mákos bejgliből (ütős egyveleg!) 24-én este, majd részben az álomtól, részben az elfogyasztott alkoholmennyiségtől, részben a botrányos TV műsortól kótyagosan elbotorkálunk az éjféli misére, ami után a ropogós hajnali fagyban gyalog bukdácsolva hazaverekedjük magunkat, mert az éjszakai buszjáratok bizony rendkívül ritkák! Ezek után hallani sem akarunk karácsony tényleges napjának megszenteléséről! A hajnali misét meghagyjuk a falusi nagymamánknak, a napközi misét pedig a 24-én egész este korhelykedő, s reggel még a túlárazott pezsgő okozta fejfájástól gyötrődő buliarcú ismerősöknek! Inkább egész nap döglünk a díványon a TV távirányítóját kapcsolgatva, időről-időre savlekötőt majszolgatva, vagy éppen bejelentkezünk egy "wellness hotelbe", hogy a jacuzzit lestoppolva egy bugyogó baci-levesben főzzük magunkat rózsaszínre. Gratulálok!

Nagyon röviden: tartsuk meg a hagyományt, de ésszel! Legyünk tekintettel egy-egy közösség körülményeire, adottságaira. Se a testi-lelki restségnek, se merev ideológiáknak ne adjuk meg magunkat!