Íme, közeledik a húsvét utáni első vasárnap (fehérvasárnap), és ilyenkor óhatatlanul fölmerül a hagyományos latin rítus szentleckéjében évről-évre elhangzó Comma Ioanneum
(1Jn 5:7-8) hitelességének kérdése. Most akkor csak megcsaljuk magunkat és emberi okoskodásokkal egybemosva olvassuk a Szentírást, vagy ez is a nyilvános kinyilatkoztatás része?
A vitatott szakasz:
„Mert hárman vannak,
akik bizonyságot tesznek a mennyben: az Atya, az Ige, és a Szentlélek: és e
három egy. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön: a Lélek, és a víz, és a vér: és e három
egy.”
A modern szövegkritikai ellenvetések:
(1) A legkorábbi görög kéziratok nem tartalmazzák (az arány
kb. 500:10): (a) egyrészt a „régebbi jobb”-elv nem mindig igaz (a
liturgiatudományban sem!), másrészt (b) ennek oka az is lehet, hogy az
ariánusok (s ez a gyakorlat nem állt tőlük távol) módszeresen törölték, vagy
kihagyták a másolatokból a számukra problematikus részt.
Erasmus a XVI. század elején az
általa gondozott görög szövegből – a korai kéziratos bizonyítékokra hivatkozva
törölte – majd az emiatt kialakuló botrány miatt visszatette. A XVI. század óta
tehát része az ún. görög Textus Receptus-nak.
(2) Egyetlen arámi, szír vagy kopt kézirat sem tartalmazza
(a bizánci és örmény ortodoxok viszont kifejezetten elfogadják a Comma jánosi eredetét).
(3) Egyes Vulgata
kéziratok nem tartalmazzák, de a túlnyomó többség (95%) igen! Ráadásul az ennél
korábbi Vetus Latina – mely csak töredékesen
maradt ránk – úgy tűnik, tartalmazta.
(4) Jelentős patrisztikus szerzők nem ismerik, ill. nem
hivatkoznak rá explicit módon: Alexandriai Kelemen, Tertullianus, Origenés,
Atanáz, Jeromos, Ágoston. Ellenben utalnak rá: Ciprián, a Jeromosnak
tulajdonított bevezető a kánoni levelekhez (V-VI. sz.) kifejezetten
elmarasztalja azokat, akik „az igazságtól elhajolva” kihagyják, Avilai
Priscillianus, Ruspei Fulgentius, 484-es Karthágói Zsinat).
Az egyházi tanítóhivatal megnyilatkozásai:
A tridenti zsinat 1546-ban (IV. ülésszak) kötelező erővel
meghatározta a bibliai kánont: „Ha valaki a
könyveket teljes egészükben összes részeikkel együtt úgy, ahogyan a katolikus
Egyházban azokat olvasni szokták, és az ősi latin Vulgata kiadásban benne
vannak, nem fogadja el szent és kánoni könyveknek, és az előbb említett
hagyományokat tudva és teljes megfontoltsággal megveti: legyen kiközösítve!”
(DH 1504)
Az Egyházban bevett gyakorlat (consuetudo Ecclesiae) minden kétséget
kizáróan a hitelességet támogatja, de a Vulgata
pápai tekintéllyel megerősített hivatalos kiadásai, a Sixtina (1590) és a Clementina
(1592) is tartalmazzák (bár nem teljesen egyértelmű, hogy a zsinati kijelentés
erre vonatkozik-e).
A Szent Officium 1897. január
13-án kiadott dekrétumában kijelentette, hogy katolikus teológusok nem
tagadhatják, vagy kérdőjelezhetik meg biztonsággal a Comma hitelességét. XIII. Leó pápa két nappal később jóváhagyta ezt
a határozatot, bár – ahogy egyesek érvelnek – nem in forma specifica (azaz, nem minden egyes részletében teljes pápai
tekintélyével megerősítve).
Később a Szent Officium 1927.
június 2-án kelt dekrétumában tisztázta, hogy a korábbi ítélet nem azért
született, hogy a katolikus teológusok kutatásának szabadságát egyszer s
mindenkorra megvonja. Ebben az értelemben „gondosan mérlegelve, azzal a
mértéktartással és önuralommal, amelyet a dolog komolysága megkíván” (DH 3681) a
tudósok továbbra is vizsgálhatják a kérdést. Ez azonban a bibliatudomány
vizsgálódásának szabadságára vonatkozik, nem arra, hogy a Szentírás nyomtatásban
megjelenő szövegéből a Commát önkényesen
és módszeresen kihagyják (a szerkesztők ezzel mintegy prejudikálva az Egyház
tanítóhivatalának végleges döntését).
Az egyházi hagyomány bizonysága:
A tridenti zsinat anatémájában a Vulgata mellett (és előtt!!!) hivatkozik az Egyház bevett gyakorlatára.
Ez alatt értjük (1) azt a hagyományt, ahogyan a Szentírást, és benne János első
levelét az Egyházban olvasni szokás volt. Ez az V-VI. századtól egyértelműen a Comma inklúziójáról tanúskodik, amit a hivatalos
Vulgata Sixto-Clementina is megerősített. Ezt támogatja az Erasmus kezdeti
elutasítása által kiváltott heves ellenreakció; a tény, hogy a hitújítók sem
vetették el (a Károli-fordításban is benne van); valamint a Szent Offícium
1897-es ítélete (az 1927-es enyhítés ellenére is). De az Egyház bevett szokásának
(consuetudo Ecclesiae)
elválaszthatatlanul és elutasíthatatlanul része (2) a liturgikus gyakorlat is. A
szent liturgia az Egyház rendes tanítóhivatalának elsődleges „szerve”, s mint
ilyen, egyértelműen a Comma
hitelességét támogatja. A húsvét utáni első vasárnapnak (fehérvasárnap, vagy quasimodo-vasárnap:
az egyik legősibb miseproprium) szentleckéje tartalmazza, de megtalálható Urunk
Legszentebb Vére (július 1.) ünnepének graduáléjában is. Igaz, ez utóbbi ünnep
nem képvisel emberemlékezetet meghaladó hagyományt. Ugyan eredete egészen a
XVI. századig visszavezethető, csak Boldog IX. Piusz pápa terjesztette ki a
teljes római rítusterületre 1849-ben (július 1-re pedig Szent X. Piusz pápa
tette át).
A modern szövegkritika következetlensége:
Vannak más (sokkal inkább) vitatható (ún. görög-minoritású) passzusok,
melyek rendszerint bekerülnek a Biblia-kiadásokba, a legtöbbjüket egyetlen
szerkesztő sem merné kihagyni, vagy a lábjegyzetekbe száműzni!
Csak néhány példa:
Mt 16,2b-3
Mk 16,9-20
Lk 22,19b-20
Lk 22,43-44
Jn 5,3b.4
Az már a modern magyar nyelvű Szentírás-kiadások botránya,
hogy pl. a Jeromos Társaság-féle „neo-káldi” a Comma Ioanneum mellett pl. cenzúrázza a tökéletesen ártalmatlan Jn
5,3b-4-et is: „Az Úr angyala pedig időnként alászállt a tóba: és a víz megmozdult,
és aki elsőként szállt a tóba a víz megmozdulása után, meggyógyult, bármilyen
betegségben is sínylődött.”
Végkövetkeztetés:
Ha a tudósok vitatkoznak is, a krisztushívőkre ezek a tudományos
véleménykülönbségek nem tartoznak, és a kinyilatkoztatás forrásaira vonatkozó
kérdésekben mindig kerülni kell a kockázatot, ha pedig nem lehet kizárni a
tévedés lehetőségét, akkor pedig inkább a biztonság felé elmozdulva „tévedjünk”!
Egyetlen kiadónak, szerkesztőnek sem szabadna azt a vakmerőséget elkövetnie,
hogy önhatalmúlag (az Egyház teljes tanítói tekintéllyel megerősített és végleges
döntése nélkül, azt jogtalanul megelőlegezve) cenzúrázza a hivatalosnak
tekintett Szentírást (Vulgata Sixto-Clementina). Az már a kortárs szentírástudomány
és a VI. Pál-féle Novus Ordo sajátos
és sajnálatos nehézsége (hogy ne mondjam: egyéni szocproblémája!), hogy a
hamleti jellemű pápa által kezdeményezett és a modern liturgikus használat
számára előírt Neo-Vulgata (1979) is
a szemétdombra hajította a Comma Ioanneum-ot.
