Eddig a hír. A dolognak természetesen lett következménye is. A katolikus sajtóban egyre-másra jelennek meg a méltatlankodó reakciók.
Katolikus (és viszonylag konzervatív) teológusként mondom, nem értem, hogy mi ez a hiszti a református Káté kijelentése, illetve annak változatlan megtartása körül. A saját hitvallásuk értelmében a magyar reformátusok egy teljesen következetes álláspontot képviselnek. Ez egy kifejezetten bátor, a korszellemhez nem minden áron idomulni igyekvő állásfoglalás. Én leginkább megsüvegelem őket. A katolikus főpapok példát vehetnének róluk.
A kálvini szentírásmagyarázat és hitértelmezés szerint mi, katolikusok valóban egy falat kenyeret és egy korty bort imádunk. Valójában mi is pontosan ezt hisszük a "high church" anglikánokról, akik érvényes papi ordo hiányában kénytelenek egy közönséges ostyadarab előtt hajbókolni (megjegyzem: színvonalasabb liturgikus keretek között, mint mi).
Anglikán "szentségimádás" (Church of the Advent, New England, USA)
Ez persze nem azt jelenti, hogy a kálomista atyafiaknak igazuk van, még azt sem, hogy intellektuálisan ez egy teljesen védhető kijelentés. Hiszen mi legföljebb, a legnagyobb rosszindulattal is csak materiális értelemben vagyunk bálványimádók, formálisan semmiképp (ugyanis hiányzik a tudatosság, a kifejezett, kellőképp informált akarat). Persze ehhez a különbségtételhez bizonyos alapvető bölcseleti fogalmak elsajátítása szükséges...
A jelenségről olvasható egy bővebb intelligens és kiegyensúlyozott értékelés a CLSMA blogján.
