A görökatolikusok is ráléptek a liturgikus szövegek igénytelen modernizálásának sikamlós útjára

Immár bejárta a katolikus hírfelületeket, hogy a Görögkatolikus Metropólia május 23-án Nyíregyházán, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán bemutatta az idén húsvétkor megjelentetett új zsoltároskönyvét. Nem egészen értem, hogy erre miért volt szükség. Főleg ebben a meglehetősen gyöngén kivitelezett formában.

A magyar (római rítusú) népzsolozsmai használatban alkalmazott, ún. Dobszay-féle fordítás sem tökéletes, de jelenleg ennél alkalmasabbat nem ismerek nyilvános istentiszteleti keretek között végzett karimára (értsd: liturgikus éneklésre). Persze a római rítusú zsolozsmában elvileg a Vulgata szövegéhez kellene igazodni (ennek persze a Liturgia Horarum magyar kiadása abszolút nem felel meg, a népzsolozsmai változat sem mindenben), a görögkatolikusoknál azonban ez nyilván nem így van. Rendben, készséggel elfogadom, hogy a bizánci rítusú részegyházaknak joga van saját (a Szeptuagintához igazított?) fordítást alkalmazni, de azt lehet jól is csinálni, márpedig ezzel az Orosz Atanáz, miskolci megyéspüspök által fordított, száraz, ihlettelen, minden hieratikus jelleget nélkülöző, közönséges nyelvezetű zsoltároskönyvvel nagyon nem jártak jól.

Megpróbáltam becsülettel végigolvasni, de már az 1. zsoltárnál elszakadt a cérna. Az ördög a részletekben rejlik. Csak két példa: (1) "és levele le nem hull." Fölolvasták ezt valaha hangosan? le-le-le-le-le-le-le... Mind a Káldi, mind a Dobszay-féle szöveg egyszerűen megoldja a problémát: "levele EL nem hull". Ugye, milyen egyszerű? (2) "Amit cselekszik, mind sikerül". Micsoda? Sikerül? Ja, a véletlen: ahogy esik, úgy puffan. Akkor már miért nem: "mázlija van mindenben, amit tesz." Elfogadom, a Káldi "megszerencsésíttetnek" talán már túlzás, de oly sok elegánsabb megoldást lehetett volna találni!

Ítélet: hebehurgya, lapos, a szent liturgiához méltatlan zsoltároskönyv lett jóváhagyatva a Szentszékkel. Viseljék minden következményét, a történelmi ítélet előtti felelősségét! Bár liturgikusan messze jobban állnak a rómaiaknál, mégis azt mondom: lassítani kéne arrafelé, az észak-keleti országrészben! Kicsit nagyobb körültekintést kívánok istenszerető püspökeinknek!

Erdő Péter bíboros, prímás-érsek korszakos beszéde

Mint igazi Péter (kőszikla) és igazi első (prímás) a magyar egyház főpásztorai között, az esztergomi bíboros érsek úr elmondta élete talán legfontosabb és legbátrabb beszédét május 20-án, pünkösd vasárnapon, az esztergomi főszékesegyházban. A tartalom ugyan nem volt túl konkrét, de azért lehetett olvasni a sorok között. Mérhetetlen tiszteljük miatta és buzgón imádkozunk érte. (A teljes beszéd olvasható ITT!)

A beszéd legfontosabb részleteit igazán érdemes fölidézni:

„Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, … az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,12–14) – így beszél Jézus tanítványaihoz a mai evangéliumban. De mi ez a sok mondanivaló? A korai kereszténység századai óta voltak, és talán vannak ma is, akik úgy gondolták: a Szentlélek valami egészen mást, korról korra új meg új kinyilatkoztatásokat fog közölni, meghaladja vagy elfeledteti Jézus tanítását, hogy mást hozzon helyette, ami annak az időnek talán jobban megfelel. Vagy a kiválasztottak egy szűk csoportja előtt titokzatos rejtelmeket fog feltárni, amelyek teljesen eltérnek az evangéliumtól...

Manapság gyakran beszélünk arról, hogy a Szentlélek korában élünk. Fontos dolog ez, de jól kell értenünk... [A helyes értelmezéstől való eltérés egyik formája] a túlzott spiritualizmus, amely egyes változataiban a mélyebb, titokzatos tudásra törekvő gnózis alakját öltötte. Ma is kísértés lehet, hogy a Szentlélekre hivatkozva felülírjuk Krisztust. Hogy a biztos és az Újszövetségben, meg a hagyományban világosan továbbadott krisztusi tanításra azt mondjuk, hogy ma már nem aktuális, hanem a Szentlélek valami mást, valami újat fog súgni nekünk, hogy ez lenne az igazi haladás. Nekünk azonban tudnunk kell, hogy a Szentlélek Krisztus Lelke. Hogy ő nem magától beszél, hanem azt mondja el, amit hall (vö. Jn 16,13). Róla mondja Jézus: „az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,14). A Szentlélek tehát nem mást, nem újat mond, hanem abban segít, hogy Krisztus tanítását jobban megértsük és alkalmazzuk életünk változó körülményei között

HOGY EGY KICSIT EGYÉRTELMŰBBEN FOGALMAZZUNK: Nincs olyan (mert teológiai képtelenség), hogy új, vagy második pünkösd, mert ami ott, az emeleti teremben az apostolokkal történt egyszeri és megismételhetetlen, állandó és stabil valóság a pünkösdkor megszületett Egyház életében. Csak akkor beszélhetünk új pünkösdről, ha elismerjük, hogy új Egyház is született, márpedig Krisztus egyetlen igaz Egyházának mandátuma a világ végéig szól, és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta.
ÉRTJÜK MI EZT? (1) Nincs új pünkösd (az egyszer volt és állandó valóság az Egyházban); (2) nincs új Lélek (az ugyanis az Atyával és Fiúval egyként örökkévaló); (3) nincs új Egyház (csak az az egy apostoli nyáj és az az egy farkasok által ostromlott akol, amelyen kívül nincs üdvösség); és (4) nincs új tanítás (mert a Lélek annak a Krisztusnak igazságára vezet el minket, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké, és az Egyház a Lélektől csak azt kapja, amit Krisztusból merít).

Lássatok csodát! - pontifikális missa sollemnis kommentárral (angolul)

Ilyet tényleg ritkán lát az ember, ezért csodaszámba megy! Április 28-án Washington D.C.-ben, az USA nemzeti kegyhelyén Alexander King Sample érsek, az oregoni Portland főpásztora pontifikális ünnepi misét mutatott be, amit az EWTN Network élőben közvetített. Az amerikai főváros Szeplőtelen Fogantatás bazilikájában ünnepelték a Summorum Pontificum kezdetű motu proprio 10. évfordulóját egy votív Mária-misével (Szeplőtelen Szív). Ez egy pontifikális nagymise az érsek saját katedrálisában a trónnál; a pápai szinten kívül ez a liturgikus ünnepélyesség legmagasabb fokozata. Külön csemege az angolul tudóknak, hogy két szakértő kommentálja, magyarázza a szertartásokat. Szerencsére betekintést nyerhetünk az érsek nyilvános beöltözésébe is. Alaposan begyakorolt, kompetens asszisztencia és szép zene (gregorián, polifónia, orgonamuzsika, hangszeres zene) kíséri a szertartást.

Közéleti kommentár politikai elfogultság nélkül

Tegnap jelent meg a hír, miszerint a Fidesz képviselőcsoportja a parlamenti alakuló ülés előtt ökumenikus istentiszteletet tart az Országházban. Minden politikai elfogultság nélkül mondom, hogy ez nagyon nincs rendben!!!

(1) Az ún. ökumenikus istentisztelet már régen a bögyömben van. (a) Egyrészt a vallás- és felekezeti szabadságot földbe tiporja, miszerint minden törvényesen működő egyháznak, vallási felekezetnek joga van úgy imádni az Istent, ahogy azt meggyőződése diktálja és nyilvános istentiszteleti rendje előírja. (b) Másrészt mitől "ökumenikus" egy ilyen esemény, amikor az apostoli hagyományokkal rendelkező és minden Krisztus által alapított szentséget ünneplő, kiszolgáltató egyház legszilárdabb meggyőződése, hogy az Istennek leginkább tetsző és az Egyháznak legtöbb kegyelmi gyümölcsöt termő istentisztelet a szentmiseáldozat bemutatása. Az ilyen "ökumenikus" imaalkalmak gyakorlatilag a legkevésbé liturgikus protestáns hagyomány lepusztított, informális áhítat-gyakorlatát követik. A legnagyobb közös osztó tipikus esete... (nesze neked "quantum potest, tantum aude"!!!).

(2) Az ún. apostoli és teljes szentségi életet élő egyházak közös és általános meggyőződése, valamint a Katolikus Egyház konkrét kánonjogi előírása, hogy az istentiszteletek kijelölt, rendes helye a konszekrált, vagy minimum benedikált templom, oratórium, kápolna, szentély (cf. can. 1205, 1214, 1219). Ez alól csak valódi szükség ad fölmentést - gondoljunk csak a tábori lelkészekre, vagy a misszionáriusokra! (can. 932 1.§.)

A politikai kereszténység, Szerelmes Atyámfiai, olyan, mint a szadduceusi vallásosság... Amikor legutóbb olvastam, nem sok jót mondott róla az Újszövetség.

COMMA IOANNEUM (1Jn 5:7-8), avagy tévedésben vagyunk vagy 1500 éve?

Íme, közeledik a húsvét utáni első vasárnap (fehérvasárnap), és ilyenkor óhatatlanul fölmerül a hagyományos latin rítus szentleckéjében évről-évre elhangzó Comma Ioanneum (1Jn 5:7-8) hitelességének kérdése. Most akkor csak megcsaljuk magunkat és emberi okoskodásokkal egybemosva olvassuk a Szentírást, vagy ez is a nyilvános kinyilatkoztatás része?

A vitatott szakasz:

„Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben: az Atya, az Ige, és a Szentlélek: és e három egy. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön: a Lélek, és a víz, és a vér: és e három egy.”

A modern szövegkritikai ellenvetések:

(1) A legkorábbi görög kéziratok nem tartalmazzák (az arány kb. 500:10): (a) egyrészt a „régebbi jobb”-elv nem mindig igaz (a liturgiatudományban sem!), másrészt (b) ennek oka az is lehet, hogy az ariánusok (s ez a gyakorlat nem állt tőlük távol) módszeresen törölték, vagy kihagyták a másolatokból a számukra problematikus részt.

Erasmus a XVI. század elején az általa gondozott görög szövegből – a korai kéziratos bizonyítékokra hivatkozva törölte – majd az emiatt kialakuló botrány miatt visszatette. A XVI. század óta tehát része az ún. görög Textus Receptus-nak.

(2) Egyetlen arámi, szír vagy kopt kézirat sem tartalmazza (a bizánci és örmény ortodoxok viszont kifejezetten elfogadják a Comma jánosi eredetét).

(3) Egyes Vulgata kéziratok nem tartalmazzák, de a túlnyomó többség (95%) igen! Ráadásul az ennél korábbi Vetus Latina – mely csak töredékesen maradt ránk – úgy tűnik, tartalmazta.

(4) Jelentős patrisztikus szerzők nem ismerik, ill. nem hivatkoznak rá explicit módon: Alexandriai Kelemen, Tertullianus, Origenés, Atanáz, Jeromos, Ágoston. Ellenben utalnak rá: Ciprián, a Jeromosnak tulajdonított bevezető a kánoni levelekhez (V-VI. sz.) kifejezetten elmarasztalja azokat, akik „az igazságtól elhajolva” kihagyják, Avilai Priscillianus, Ruspei Fulgentius, 484-es Karthágói Zsinat).

Az egyházi tanítóhivatal megnyilatkozásai:

A tridenti zsinat 1546-ban (IV. ülésszak) kötelező erővel meghatározta a bibliai kánont: „Ha valaki a könyveket teljes egészükben összes részeikkel együtt úgy, ahogyan a katolikus Egyházban azokat olvasni szokták, és az ősi latin Vulgata kiadásban benne vannak, nem fogadja el szent és kánoni könyveknek, és az előbb említett hagyományokat tudva és teljes megfontoltsággal megveti: legyen kiközösítve!” (DH 1504)

Az Egyházban bevett gyakorlat (consuetudo Ecclesiae) minden kétséget kizáróan a hitelességet támogatja, de a Vulgata pápai tekintéllyel megerősített hivatalos kiadásai, a Sixtina (1590) és a Clementina (1592) is tartalmazzák (bár nem teljesen egyértelmű, hogy a zsinati kijelentés erre vonatkozik-e).

A Szent Officium 1897. január 13-án kiadott dekrétumában kijelentette, hogy katolikus teológusok nem tagadhatják, vagy kérdőjelezhetik meg biztonsággal a Comma hitelességét. XIII. Leó pápa két nappal később jóváhagyta ezt a határozatot, bár – ahogy egyesek érvelnek – nem in forma specifica (azaz, nem minden egyes részletében teljes pápai tekintélyével megerősítve).

Később a Szent Officium 1927. június 2-án kelt dekrétumában tisztázta, hogy a korábbi ítélet nem azért született, hogy a katolikus teológusok kutatásának szabadságát egyszer s mindenkorra megvonja. Ebben az értelemben „gondosan mérlegelve, azzal a mértéktartással és önuralommal, amelyet a dolog komolysága megkíván” (DH 3681) a tudósok továbbra is vizsgálhatják a kérdést. Ez azonban a bibliatudomány vizsgálódásának szabadságára vonatkozik, nem arra, hogy a Szentírás nyomtatásban megjelenő szövegéből a Commát önkényesen és módszeresen kihagyják (a szerkesztők ezzel mintegy prejudikálva az Egyház tanítóhivatalának végleges döntését).

Az egyházi hagyomány bizonysága:

A tridenti zsinat anatémájában a Vulgata mellett (és előtt!!!) hivatkozik az Egyház bevett gyakorlatára. Ez alatt értjük (1) azt a hagyományt, ahogyan a Szentírást, és benne János első levelét az Egyházban olvasni szokás volt. Ez az V-VI. századtól egyértelműen a Comma inklúziójáról tanúskodik, amit a hivatalos Vulgata Sixto-Clementina is megerősített. Ezt támogatja az Erasmus kezdeti elutasítása által kiváltott heves ellenreakció; a tény, hogy a hitújítók sem vetették el (a Károli-fordításban is benne van); valamint a Szent Offícium 1897-es ítélete (az 1927-es enyhítés ellenére is). De az Egyház bevett szokásának (consuetudo Ecclesiae) elválaszthatatlanul és elutasíthatatlanul része (2) a liturgikus gyakorlat is. A szent liturgia az Egyház rendes tanítóhivatalának elsődleges „szerve”, s mint ilyen, egyértelműen a Comma hitelességét támogatja. A húsvét utáni első vasárnapnak (fehérvasárnap, vagy quasimodo-vasárnap: az egyik legősibb miseproprium) szentleckéje tartalmazza, de megtalálható Urunk Legszentebb Vére (július 1.) ünnepének graduáléjában is. Igaz, ez utóbbi ünnep nem képvisel emberemlékezetet meghaladó hagyományt. Ugyan eredete egészen a XVI. századig visszavezethető, csak Boldog IX. Piusz pápa terjesztette ki a teljes római rítusterületre 1849-ben (július 1-re pedig Szent X. Piusz pápa tette át).

A modern szövegkritika következetlensége:

Vannak más (sokkal inkább) vitatható (ún. görög-minoritású) passzusok, melyek rendszerint bekerülnek a Biblia-kiadásokba, a legtöbbjüket egyetlen szerkesztő sem merné kihagyni, vagy a lábjegyzetekbe száműzni!

Csak néhány példa:

Mt 16,2b-3

Mk 16,9-20

Lk 22,19b-20

Lk 22,43-44

Jn 5,3b.4

Az már a modern magyar nyelvű Szentírás-kiadások botránya, hogy pl. a Jeromos Társaság-féle „neo-káldi” a Comma Ioanneum mellett pl. cenzúrázza a tökéletesen ártalmatlan Jn 5,3b-4-et is: „Az Úr angyala pedig időnként alászállt a tóba: és a víz megmozdult, és aki elsőként szállt a tóba a víz megmozdulása után, meggyógyult, bármilyen betegségben is sínylődött.”

Végkövetkeztetés:

Ha a tudósok vitatkoznak is, a krisztushívőkre ezek a tudományos véleménykülönbségek nem tartoznak, és a kinyilatkoztatás forrásaira vonatkozó kérdésekben mindig kerülni kell a kockázatot, ha pedig nem lehet kizárni a tévedés lehetőségét, akkor pedig inkább a biztonság felé elmozdulva „tévedjünk”! Egyetlen kiadónak, szerkesztőnek sem szabadna azt a vakmerőséget elkövetnie, hogy önhatalmúlag (az Egyház teljes tanítói tekintéllyel megerősített és végleges döntése nélkül, azt jogtalanul megelőlegezve) cenzúrázza a hivatalosnak tekintett Szentírást (Vulgata Sixto-Clementina). Az már a kortárs szentírástudomány és a VI. Pál-féle Novus Ordo sajátos és sajnálatos nehézsége (hogy ne mondjam: egyéni szocproblémája!), hogy a hamleti jellemű pápa által kezdeményezett és a modern liturgikus használat számára előírt Neo-Vulgata (1979) is a szemétdombra hajította a Comma Ioanneum-ot.

Sabbato post Cineres

 

Domine, ascende ad nos in navim,

et cedat ventus! (cf. Mc 6,51)