Kommentben kérdés érkezett egy 2012 karácsonyi bejegyzésemre, amiben – szokás szerint – kikeltem az éjféli mise kifejezése és gyakorlata ellen. Az éjféli misék gyakorlata sem liturgikusan, sem lelkipásztorilag nem igazolható. Utóbbi szempontból egyenesen a hívek és a klérus kegyetlen kínzásának tűnik (nem is beszélve a városi tömegközlekedés hiánya, ritkasága által okozott problémákról).
Először is: pl. a karácsonynak hagyományosan van vigília miséje, ami a mai modern, VI. Pál-féle liturgikus gyakorlattal ellentétben nem egy ünnep saját (napi) miséjének előesti ünneplését jelenti (ez tökéletesen légből kapott, és a római liturgia szellemétől idegen). Valójában – ha egyáltalán – inkább az ellenkező folyamat figyelhető meg, azaz, egyes üres vasárnapokat (dominica vacans) az előző, hosszúra nyúló szombati virrasztóliturgiák miséjével "töltöttek föl" (lásd pl. az őszi kántorböjt utáni – ma pünkösd utáni XVIII. – vasárnap esetét!). A lényeg, hogy a klasszikus értelemben vett vigília misék (melyeket lilában, bűnbánati jelleggel [alleluia nélkül, böjttel stb.] ünnepeltek) saját, teljes jogú és értékű liturgiák voltak, melyek az egész előkészületi napot "lefedték".
Ami a karácsony napjára engedélyezett három önálló mise első darabját illeti, a neve értelmében (missa in nocte) ezt eredendően sötét éjjel, hajnalhasadás előtt mondták el, azaz, szó szerint már karácsony napján (25-én). Nem véletlenül nevezték ezt missa in galli cantu-nak, ami annyit tesz: mise kakasszóra.
A missa in galli cantu (mise kakasszóra) kifejezés megértéséhez elsősorban ismernünk kell az ún. cirkadián ritmus fogalmát. Ez a körülbelül 24 órás bioritmus meglehetősen tipikus jelenség a növény- és állatvilágban, pl. az emberben is megfigyelhető. Ezt a "belső időmérő rendszert" elsősorban biokémiai folyamatok (pl. melatonin szint) irányítják, de külső tényezők is hatást gyakorolnak rá, pl. a fényviszonyok.
A kakasok jellemzően hajnal 4 óra körül kezdenek kukorékolni, de ezt az év során az évszakok változásával rövidülő és megnyúló éjszakákkal összefüggésben jelentősen változó fényviszonyok is befolyásolják.
A kakasszó egyházi (ezalatt értsd elsősorban monasztikus) jelentőségéről már a benedeki regulát megelőző Regula Magistri (kb. Kr.u. 500) egyértelműen tanúskodik, amikor nyilvánvalóan egy megszilárdult, évtizedes, ha nem évszázados gyakorlatot rögzít. Az egyházi (szerzetesi) közösség napi ima- és munkaciklusainak meghatározásához időmérő eszközként használták a kakasok kukorékolását: pl. az első kakasszó jelezte az éjszaka végét, s hogy hamarosan fölkél a nap. Ezért az éjszakai virrasztó imaórát (matutinum) téli időszakban az első kakasszó előtt, nyári időszakban az első kakasszó után kezdték énekelni (cf. Regula Magistri, cap. XXIII)
Nagy Szt. Gergely ennek megfelelően így ír híres Jób-kommentárjában: "És a kakas megértést kapott: először is, hogy az éjszakai időszak óráit jelezze, és végül, hogy az ébresztő hangjait kiadja." (Moralia XXX,11 [PL 76:961])
Ez praktikusan mit jelent? Hát azt, hogy ha karácsonykor mindenáron az őseredeti szokáshoz akarnánk ragaszkodni, akkor fölkelnénk az éjszaka közepén, a téli időszakra való tekintettel elénekelnénk még a kakasszó előtt a matutinumot, majd rögtön utána ünnepelnénk a misét, ami kb. éppen hajnalhasadásra érne véget (így ezt nem sokkal követné a missa in aurora, azaz, a hajnali mise). Ezt azért (úgy vélem) célszerű meghagyni a monasztikus közösségeknek (már ha élnek egyáltalán klasszikus értelemben vett szerzetesi életet).
Mit lehet tenni egy egyházmegye városi nagy plébániáin? (1) Helyreállítják az eredeti ókeresztény szokást (sok szerencsét az éjjel 3-kor ürességtől tátongó templomokhoz!). (2) A vigíliamisét elmondják 24-én délelőtt, este egy még "istenes", de már sötét órában (pl. 21:00 vagy 22:00) modern értelemben elővételezik a 25-i első karácsonyi misét, majd kb. 6:00-kor elmondják a hajnali misét, a karácsonyi nagymisét pedig 25-én szürkületig, az est leszálltáig. Persze mindezt úgy, hogy kihangsúlyozzák: liturgikus értelemben a 24-én elővételezett első karácsonyi mise (missa in galli cantu) a szó legteljesebb értelmében nem ment föl a karácsony napi misehallgatás kötelezettsége alól. (3) Totálisan megadjuk magunkat a modern liturgia precedens nélküli igénytelenségének. Mit sem törődünk vigíliával, böjttel! Bezabálunk töltött káposztából, mákos bejgliből (ütős egyveleg!) 24-én este, majd részben az álomtól, részben az elfogyasztott alkoholmennyiségtől, részben a botrányos TV műsortól kótyagosan elbotorkálunk az éjféli misére, ami után a ropogós hajnali fagyban gyalog bukdácsolva hazaverekedjük magunkat, mert az éjszakai buszjáratok bizony rendkívül ritkák! Ezek után hallani sem akarunk karácsony tényleges napjának megszenteléséről! A hajnali misét meghagyjuk a falusi nagymamánknak, a napközi misét pedig a 24-én egész este korhelykedő, s reggel még a túlárazott pezsgő okozta fejfájástól gyötrődő buliarcú ismerősöknek! Inkább egész nap döglünk a díványon a TV távirányítóját kapcsolgatva, időről-időre savlekötőt majszolgatva, vagy éppen bejelentkezünk egy "wellness hotelbe", hogy a jacuzzit lestoppolva egy bugyogó baci-levesben főzzük magunkat rózsaszínre. Gratulálok!
Nagyon röviden: tartsuk meg a hagyományt, de ésszel! Legyünk tekintettel egy-egy közösség körülményeire, adottságaira. Se a testi-lelki restségnek, se merev ideológiáknak ne adjuk meg magunkat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése