A '62-es Misszálé a világhálón

Atyámfiai!

Aki ismer engem, az tudja, hogy nem vagyok valami nagy rajongója a klasszikus római misszálé '62-es változatának. Ennek többek között természetesen a legfőbb oka a nagyheti szertartások 1955-ös proto-Bugnini "reformja", ami leginkább az "itt a piros, hol a piros" néven ismert tréfás kis trükközéshez hasonlít. Mindemellett tisztában vagyok azzal, hogy Őszentsége XVI. Benedek liturgikus motu propriójában ezt írta elő jogilag kötelező erővel.

Mivel az MKPK korábban igencsak sajnálkozott afölött, hogy a régi misszálé '62-es kiadása nehezen beszerezhető Magyarországon (lásd ezen a bloggon az ezév szeptember 14-i bejegyzést), talán orvosolja valamelyest ezt a "szükséghelyzetet", hogy immáron a kérdéses változat teljes egészében elérhető a világhálón (pdf formátumban):

http://www.musicasacra.com/pdf/missale62.pdf

Az őrzőangyalok ünnepére (október 2.)

Az őrzőangyalok ünnepe nagyon kései jelenség az Egyház liturgiájában. Spanyolországban tűnt föl először a 16. század folyamán, majd V. Pál pápa II. Ferdinánd császár közbenjárására engedélyezte a császári államokban, ahol szeptember első vasárnapján tartották meg. X. Kelemen 1670-ben kiterjesztette az ünnepet az Egyház más területeire is szeptember 2-i dátummal, ami a Szent Mihály arkangyal főünnepe utáni első szabad feriális nap. Ezt a dátumot X. Szent Piusz az egész latin egyház számára kötelezően előírta.

Az őrzőangyalok viszonylag modern eredetű liturgikus ünneplése azonban nem jelenti azt, hogy az Egyház meggyőződése, miszerint Isten minden egyes ember mellé őrzőangyalt rendel, ugyancsak kései fejlemény. Valójában már az ókori pogány filozófiában megjelenik az a teória, hogy a születéstől kezdve egy gondoskodó „daimón” kíséri minden ember életét. Erre utalást találunk Platónnál, Plutarkosznál, Menandernél, és a Neo-Platonista Plótinosznál. A keresztény vélekedés eredete mégiscsak inkább a Szentírásra vezethető vissza, ahol már az Ószövetségben megjelenik, bár inkább csak implicite, burkolt formában.

A teremtés könyvében az angyalok nemcsak mint az isteni ítélet végrehajtói szerepelnek, hanem egyszersmind ők azok is, akik Lótot megmentik a pusztulástól (Ter 19). Angyal vezeti ki Izraelt az egyiptomi fogságból (Kiv 12-13), és Tóbiás könyve tulajdonképpen értelmezhető úgy is, mint egy hosszabb kommentár a 90. zsoltár 11. verséhez: „Mert angyalainak parancsol felőled, hogy minden utadon őrizzenek.” (Lásd a mai mise graduáléját!) Dániel próféta könyve már úgy tűnik arra is utal, hogy Isten minden egyes nemzet vagy ország élére állít egy védő angyalt (Dán 10, 13).

Az Újszövetség már egyértelműbb utalásokat tartalmaz. Az Üdvözítő maga hangsúlyozza, hogy minden gyermekért egy angyal jár közben szüntelenül a Mennyei Atyánál: „Vigyázzatok, hogy meg ne vessetek egyet a kicsinyek közül; mert mondom nektek, hogy azok angyalai az égben mindenkor látják Atyám orcáját, ki mennyekben vagyon.” (Mt 18, 10) A történet Péter apostol angyaláról az Apostolok Cselekedeteiben (12, 12-15) bizonyítja, hogy Isten nemcsak kisgyermekek mellé rendel őrzőangyalokat. Szent Pál a zsidókhoz írt levélben megjelöli az őrzőangyalok legfőbb feladatát is, ami a szüntelen közbenjárás mellett az ember üdvösségre való eljuttatásának fáradhatatlan szolgálata. „Nemde ők mindnyájan szolgáló lelkek, szolgálatra küldve azokért, kik hivatottak az üdvösséget örökölni?” (Zsid 1, 14)

Hogy minden egyes ember, város, régió, ország, kontinens rendelkezik saját őrzőangyallal, aki szakadatlan közbenjár, és hűen védelmez minden szorongattatásban nem definiált, dogmatikus erejű tanítása az Egyháznak, de egyértelműen tükrözi az Egyház általános hitbéli érzületét. Aquinói Szent Tamás, akit az Egyház nem véletlen nevez „angyali doktornak”, részletesen körüljárja a kérdést híres teológiai összefoglalásában (Summa Theologica, I, q. 113).

Az Egyház egyetemes doktora szerint az angyalok „őrző-védő” feladata az Isteni gondviselés tervének része személyesen minden egyes emberre vonatkoztatva (art. 2). Ezt a feladatot az angyali hierarchia legalsóbb karához tartozó angyalok látják el, mert úgy illik, hogy a hierarchiában alacsonyabb rangú angyalok munkálkodjanak egyetlen ember lelki üdvén, mint teljes közösségek, nemzetek, országok, vagy akár az egész emberiség üdvösségén (art. 3). E földi élet bevégeztével az embernek már nincs tovább szüksége őrzőangyalra, ezért a személyes ítélet után vagy egy angyal fog vele együtt uralkodni a mennyek országában, vagy egy démon fogja gyötörni a pokolban (art. 4). Már Origenész megjegyzi, hogy két vélemény létezik arra vonatkozóan, hogy az Isten pontosan mikor rendeli az őrzőangyalt az ember szolgálatára (XIII, super Mattheum; PG 13:1165). Egyesek szerint ez a keresztség alkalmával történik, de mások, mint pl. Szent Jeromos, azt állítják, hogy már a születés pillanatában (In Matth., Lib. III, super 18; PL 26:135). Szent Tamás ez utóbbi véleménnyel ért egyet, mert az ember a keresztényi mivoltából fakadó sajátos jótéteményeket a kereszteléstől kezdve élvezi, míg azokat az ajándékokat, amelyek mint racionális természettel rendelkező létezőt illetik, a születéstől fogva (art. 5).

Végezetül Szent Tamás elmagyarázza, hogy az angyalok „őrző-védő” szolgálatuk teljesítése során nem tudnak közvetlenül hatni az ember értelmére vagy akaratára, csak közvetett módon „per modum suadentis”, vagyis az érzékekre és a képzeletre irányuló jótékony ráhatással. Az így ébresztett érzelmek és a képzeletben előidézett benyomások mozgatják meg azután az emberi értelmet és akaratot. (vö. Summa Theologica, I, q. 111, aa. 2-4)

Mindent figyelembe véve jól tesszük, ha hallgatunk a mai mise evangéliumában elhangzó figyelmeztetésre: „Íme, én elküldöm angyalomat, hogy előtted menjen és őrizzen az úton s bevigyen arra a helyre, amelyet neked szántam. Féld őt s hallgass szavára s ne véld, hogy megvetheted; mert nem nézi el, ha vétkezel és az én nevem van benne.” (Kiv 23, 20-22)

Ha megkérdeznénk az átlag hívőt, hogy vajon imádkozik-e rendszeresen, minden nap az Isteni Gondviselés által személyesen neki kirendelt angyalhoz, vajon milyen választ kapnánk? Ennek a szellemi, kegyelmi közösségnek elhanyagolása hálátlanság Istennel és angyalaival szemben, mint ahogy felelőtlenség is saját magunkkal szemben. Ezért úgy határoztam, hogy az alábbiakban közlök néhány imát; először is az őrzőangyalhoz intézett hagyományos latin ima rövid és kicsit hosszabb változatát:

Ángele Dei, qui custos es mei, me, tibi comíssum pietáte supérna, illúmina, custódi, rege et gubérna. Amen.

O fidelíssime comes, a Deo tutélæ meæ assignáte, protéctor et defénsor nunquam recédens a látere meo! Quas tibi grátias réferam pro fide, amóre, innumerísque in me collátis benefíciis! Tu dormiénti advígilas, mæstum soláris, deiéctum érigis, imminéntia perículis avértis, futura doces cavére, a peccátis abstráhis, ad bonum impéllis, lapsum ad pæniténtiam hortáris Deóque concílias; iamdúdum fortássis in inférnum detrúsus essem, nisi tuis précibus divínam iram a me avertísses; ne, precor, me unquam déseras. Ne in peccáta incídam, advígila, et ad virtútes impélle, in advérsis soláre, in prósperis cóntine, in perículis tuére, in tentatiónibus ádiuva, ne iis unquam succúmbam. Preces et gémitus meos, omniáque pia ópera divíno conspéctui offer, atque éffice, ut in grátia ex hac vita decédens pervéniam ad vitam ætérnam. Amen.

Ezeket az imákat lehet használni latinul is, de aki magyarul szeretne imádkozni, mondhatja mondjuk az alábbi imákat:

Istennek angyala, aki őrzőm vagy, világosíts föl, őrizz, kormányozz és irányíts e napon (vagy: ez éjjel) engem, akit rád bízott az isteni kegyesség. Ámen.

Pontos fordítás hiányában egy másik hosszabb forma:

Szent angyalom, földi zarándokságomban hű társam és barátom, kit a mennyei Atya küldött oltalmamra! Köszönetet mondok azon gondos szeretetért, mellyel lelki üdvöm fölött örködöl. Légy velem kérlek, és szólj mellettem az Isten trónja előtt. Őrizz meg minden testi-lelki veszedelemtől; oltalmazz üdvösségem ellenségeitől; nyerd meg nekem Isten malasztját, hogy mindenkor az Isten színe előtt szent félelemmel járjak, tégy óvatossá és vigyázóvá, hogy semmiféle bűnbe ne essem. Segíts győzelemre minden kísértetben; erősíts bajban, bánatban, kivált halálos küzdelmemben; és kísérd el lelkemet teremtőjéhez és végcéljához, az Istenhez. Ámen.

Bónuszként álljon most itt még egy imádság Szent Mihály arkangyalhoz, aki az Egyház egyetemes fővédnöke:

Mennyei seregek Istentől rendelt fejedelme, Szent Mihály, ki a gőgös Lucifert pártos seregével együtt a pokolba döntötted, te a vitézkedő egyház védője és oltalmazója, ki azokat fogadod, kik az Isten kegyelmében távoznak ez árnyékvilágból! Jöjj az Isten népének segítségére, oltalmazd a gondjaidra bízott egyházat minden ellenséges támadástól, őrizd és erősítsd az igaz hitet, légy védőpajzsunk életben, halálban. Űzd messze tőlünk a pokoli sátánt, ki szüntelenül leselkedik lelkeink ellen, és segíts minket győzelemre halálos tusánkban. Végre vezess el bennünket a választottak országába, hogy veled és minden szent angyalokkal Istent örökkön-örökké áldjuk. Ámen.

Szent Mihály Arkangyal (szeptember 29)

A hagyományos római kalendáriumban Szent Mihály Arkangyalnak két ünnepe van; az egyik május 8-án, ami az arkangyal 495-ös megjelenéséről emlékezik meg Gargano hegyén, Apuliában. A másik szeptember 29-i főünnep pedig a Dedicatio sancti Michaelis Archangeli titulust viseli, azaz, a bazilika fölszentelésének évfordulós ünnepe. Tulajdonképpen egyik ünnep sem korlátozódik Szent Mihályra, hiszen a liturgikus szövegek egyértelműen a teljes angyali sereglet szolgálatáról beszélnek. Az ünnep kapcsán érdemes megvizsgálni a latin liturgia hagyományos formájához ragaszkodó hívek között talán ismertebb Szent Mihály imádság eredetét.

Az imádság eredetével kapcsolatban valójában nincsenek tökéletesen megbízható források, és a bizonytalanságot tovább növeli a tény, hogy idővel sok mende-monda alakult ki, járt szájról-szájra. Erről az Ephemerides Liturgicae római folyóirat egy hosszabb cikket közölt 1955-ben (V. LXIX, 54-60. old). A cikk 9-es számú lábjegyzete utal egy bizonyos Domenico Pechenino atya tanúságtételére, ami eredetileg a La Settimana del Clero egy 1947-es cikkében látott napvilágot. Pechenino atya XIII. Leó pontifikátusa alatt a pápa közvetlen munkatársaként dolgozott a Vatikánban.

„Nem igazán emlékszem a pontos évszámra. Egy reggel a nagy pápa, XIII. Leó szokása szerint miséje befejeztével hálaadásként résztvett egy másik mise bemutatásán. Hirtelen azt vettük észre, hogy a pápa fölemelte fejét, és tekintete összpontosult valamire a celebráns feje fölött. Mozdulatlanul, pislogás nélkül bámult valamit. Arckifejezése borzalomról és félelemről árulkodott, és hirtelen elsápadt. Valami szokatlan és komoly dolog történt vele. Végül, magához térve, finoman, de határozottan jelt adott, majd fölállt. Saját irodája felé vette az utat, kísérete pedig izgatottan és aggódva követte, suttogván: ’Szentatyám, nem érzi jól magát? Szüksége van valamire?’ Erre azt válaszolta: ’Nem, Semmire.’ Körülbelül fél óra elteltével magához kérette a Szent Rítus Kongregáció titkárát, akinek kezébe nyomott egy papirost, és utasította, hogy azt nyomtassák ki és küldjék el a világon minden ordináriusnak. Mi volt azon a papíron? Az az ima, amit minden olvasott mise után recitálunk a hívekkel.”

Bár ennél többet megbízható forrásból nem tudhatunk meg, idővel elterjedt az a híresztelés, hogy a pápának látomása volt, amelyben az Isten átengedte a sátánnak a 20. századot, hogy próbára tegye az Egyházat. Bár az Egyház 20. századi történelme és az ima szövege (a hosszabb változatban) ezt alátámasztani látszik, XIII. Leó látomásának ezen értelmezése az marad, ami: szóbeszéd, amit megnyugtatóan igazolni nem lehet.

Azt mindenesetre kevesen tudják, hogy a rövid Szent Mihály imán túl, amit olvasott misék után volt szokásban elimádkozni, XIII. Leó egyúttal megfogalmazott egy új exorcizmust is, amit beillesztett a Római Rituálé imái közé. A pápa nyomatékosan kérte a püspököket és papokat, hogy gyakran végezzék el ezt az exorcizmust egyházmegyéjükben és plébániáikon, amint azt maga is tette akár napjában többször is.

Itt most leközlöm ezt a szép, tanulságos, és különösen hathatós imát az eredeti latin szöveggel és angol fordításban (A Rituale Romanum ennek kissé rövidített formáját tartalmazza). Ajánlom mindazok figyelmébe, akik az Egyház sorsát őszintén szívükön viselik. A Szent Mihály ima kicsit hosszabb formáját egyúttal ajánlom magán- vagy közösségi használatra is (különös tekintettel a CLSMA-re). Egyúttal jó lenne, ha valaki (akinek erre ideje van) fölvállalná legalább ennek az imának magyar fordítását.

EXORCISMUS IN SATANAM ET ANGELOS APOSTATICOS

Princeps gloriosissime caelestis militiae, sancte Michael Archangele, defende nos in proelio adversus principes et potestates, adversus mundi rectores tenebrarum harum, contra spiritualia nequitiae, in caelestibus. Veni in auxilium hominum, quos Deus creavit inexterminabiles, et ad imaginem similitudinis suae fecit, et a tyrannide diaboli emit pretio magno. Proeliare hodie cum beatorum Angelorum exercitu proelia Domini, sicut pugnasti contra ducem superbiae luciferum, et angelos eius apostaticos: et non valuerunt, neque locus inventus est eorum amplius in caelo. Sed proiectus est draco ille magnus, serpens antiquus, qui vocatur diabolus et satanas, qui seducit universum orbem; et proiectus est in terram, et angeli eius cum illo missi sunt.

O Glorious Prince of the heavenly host, Saint Michael the Archangel, defend us in the battle against the principalities and powers, the rulers of this world of darkness, against the evil spirits. Come thou to the assistance of men, whom Almighty God created immortal, making them in His own image and likeness and redeeming them at a great price from the tyranny of Satan. Fight this day the battle of the Lord with thy legions of holy Angels, even as of old thou didst fight against Lucifer, the leader of the proud spirits and all his rebel angels, who were powerless to stand against thee, neither was their place found any more in heaven. And that great dragon was cast forth, the ancient serpent, who is called the devil and satan, who seduces the whole world; and he was cast forth upon Earth, and his angels were sent with him.

En antiquus inimicus et homicida vehementer erectus est. Transfiguratus in angelum lucis, cum tota malignorum spirituum caterva late circuit et invadit terram, ut in ea deleat nomen Dei et Christi eius, animasque ad aeternae gloriae coronam destinatas furetur, mactet ac perdat in sempiternum interitum. Virus nequitiae suae, tamquam flumen immundissimum, draco maleficus transfundit in homines depravatos mente et corruptos corde; spiritum mendacii, impietatis et blasphemiae; halitumque mortiferum luxuriae, vitiorum omnium et iniquitatum.

But behold! the ancient enemy of mankind and a murderer from the beginning has been fiercely aroused. Changing himself into an angel of light, he goes about with the whole multitude of the wicked spirits to invade the earth and blot out the Name of God and of His Christ, to plunder, to slay, and to consign to eternal damnation the souls that have been destined for a crown of everlasting life. This wicked serpent, like an unclean torrent, pours into men of depraved minds and corrupt hearts the poison of his malice, the spirit of lying, impiety and blasphemy, and the deadly breath of impurity and every form of vice and iniquity.

Ecclesiam, Agni immaculati sponsam, vaferrimi hostes repleverunt amaritudinibus, inebriarunt absinthio; ad omnia desiderabilia eius impias miserunt manus. Ubi sedes beatissimi Petri et Cathedra veritatis ad lucem gentium constituta est, ibi thronum posuerunt abominationis et impietatis suae; ut percusso Pastore, et gregem disperdere valeant.

Be favorable to Thy Church, the Bride of the Lamb without spot, whose enemies have filled to overflowing with gall and inebriated with wormwood. They have laid profane hands upon Her most sacred treasures. Where the See of the most blessed Peter and the Chair of Truth has been constituted as a light to the nations, there they have placed a throne of their abomination and impiety; so that with the Pastor struck, they may prevail to disperse the flock.

Adesto itaque, Dux invictissime, populo Dei contra irrumpentes spirituales nequitias, et fac victoriam. Te custodem et patronum sancta veneratur Ecclesia; te gloriatur defensore adversus terrestrium et infernorum nefarias potestates; tibi tradidit Dominus animas redemptorum in superna felicitate locandas. Deprecare Deum pacis, ut conterat satanam sub pedibus nostris, ne ultra valeat captivos tenere homines, et Ecclesiae nocere. Offer nostras preces in conspectu Altissimi, ut cito anticipent nos misericordiae Domini, et apprehendas draconem, serpentem antiquum, qui est diabolus et satanas, ac ligatum mittas in abyssum, ut non seducat amplius gentes. Hinc tuo confisi praesidio ac tutela, sacri ministerii nostri auctoritate [si fuerit laicus, vel clericus qui ordinem exorcistatus nondum suscepit, dicat: sacra sanctae Matris Ecclesiae auctoritate], ad infestationes diabolicae fraudis repellendas in nomine Iesu Christi Dei et Domini nostri fidentes et securi aggredimur.

Therefore, most invincible Leader, be with the people of God against this spiritual wickedness and bring about victory. Thou art venerated by Holy Church as Her guard and patron; Thou art glorified as our defender against the impious powers of earth and of hell. Unto thee the Lord hath handed over the souls of the redeemed to be placed in happiness above. Entreat the God of peace, to obliterate satan beneath our feet, lest he prevail further to hold men captive, and to injure the Church. Offer our prayers in the sight of the Most High, so that the mercy of the Lord may swiftly overtake us, and apprehend the dragon, the ancient serpent, who is the devil and satan, and send him bound into the abyss, so that he may seduce the nations no more. Henceforth having been confided to thy escort and protection, we sacred ministers by our authority [if recited by a layman, or cleric who has not yet taken up the order of exorcist, say instead, "by the authority of Holy Mother Church], do undertake to repel the infestations of diabolical deceit in the Name of Jesus Christ, Our God and Lord.

V. Ecce Crucem Domini, fugite partes adversae.
R. Vicit Leo de tribu Iuda, radix David.

V. Behold the Cross of the Lord, depart from us, our adversaries.
R. The Lion of the tribe of Juda, root of David, has conquered.

V. Fiat misericordia tua, Domine, super nos.
R. Quemadmodum speravimus in te.

V. Let Thy mercy be upon us Lord.
R. As much as we hope in Thee.

V. Domine, exaudi orationem meam.
R. Et clamor meus ad te veniat.

V. O Lord, hear my prayer.
R. And let my cry come unto Thee.

Si fuerit saltem diaconus subiungat
If recited by at least a deacon add the following

V. Dominus vobiscum.
R. Et cum spiritu tuo.

V. The Lord be with you all.
R. And with thy spirit.

Oremus.

Deus, et Pater Domini nostri Iesu Christi, invocamus nomen sanctum tuum, et clementiam tuam supplices exposcimus ut, per intercessionem immaculatae semper Virginis Dei Genetricis Mariae, beati Michaelis Archangeli, beati Ioseph eiusdem beatae Virginis Sponsi, beatorum Apostolorum Petri et Pauli et omnium Sanctorum, adversus satanam, omnesque alios immundos spiritus, qui ad nocendum humano generi animasque perdendas pervagantur in mundo, nobis auxilium praestare digneris. Per eundem Christum Dominum nostrum. Amen.

Let us pray.

O God, and Father of Our Lord Jesus Christ, we invoke Thy Holy Name, and we humbly implore Thy clemency so that, through the intercession of Mary, the Immaculate ever-Virgin Mother of God, of blessed Michael the Archangel, of blessed Joseph, the Spouse of the same blessed Virgin, of the blessed Apostles Peter and Paul, and of all the Saints, Thou may deign to offer us aid against satan, and all the other unclean spirits, who wander through the world to injure the human race and to destroy souls. We ask this through Christ Our Lord. Amen.

„LOQUERE MAIOR NATU: DECET ENIM TE. PRIMUM VERBUM DILIGENTI SCIENTIA, ET NON IMPEDIAS MUSICAM.”

Tisztában vagyok azzal, hogy ezt a blogot tulajdonképpen saját szórakoztatásomra, egyfajta „belső” dialógusként bütykölöm, ezért rajtam kívül legföljebb egy-két elkötelezett barátom olvassa szánalomból. Azért mégis fontosnak tartom, hogy ma külön megemlékezzek XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum kezdetű liturgikus motu propriójának mai hatályba lépéséről. Én a magam részéről itt, dolgozó/hálószobai magányomban el fogom énekelni a Te Deum-ot, és biztos vagyok abban, hogy a fizikális és virtuális térben tapasztalt néha nyomasztó magányomban sem leszek egyedül. Méghozzá azért, mert az angyali karoknak, valamint az üdvözült és tisztulás alatt álló lelkeknek megszámlálhatatlan serege fog hozzám csatlakozni. A hit egyik legcsodálatosabb és legvigasztalóbb misztériuma a szentek egysége!

Továbbmegyek: ezzel a látszólag elszigetelt tettemmel csatlakozni fogok a híveknek azon sokszázezres, talán több milliós tömegéhez, akik ma – mint egykor Izrael fiai – a hosszúra nyúlt fogságból való szabadulásukat ünneplik. Persze remélem ezek a hívek és mindvégig hűségesen kitartó papjaik egyúttal tudatosítják magukban azt is, hogy a dolgok természetéből fakadóan, valamint a saját megosztottságunk és bűneink miatt, ránk is egy hosszú sivatagi menetelés vár. Valószínűleg ez a generáció már legföljebb az ígéret földjének kapujáig jut el; a mi dolgunk a magok elhintése, az aratás már másra tartozik. Ennek földolgozásához kell egyfajta alázat, aminek persze egyébként is jó nem híján lenni.

Végül a MKPK szeptember 12-i (kicsit hervasztó) sajtótájékoztatója ürügyén szeretném megjegyezni, hogy az 1962-es Misszálé nehezen beszerezhető mivolta nem kell, hogy elriasszon egyetlen papot sem a régi, hagyományos latin rítus rendszeres ünneplésétől. Az 1920-as editio typica-hoz képest ugyanis a változtatások minimálisak; csak apróbb rubrikális, és kicsit kiterjedtebb kalendáriumra vonatkozó igazítások történtek.

Amennyiben egy korábbi Misszálét vagy Breviáriumot akarnánk hozzáigazítani az 1962-es kalendáriumhoz, ebben nagy segítségünkre lehet Dom Lipovszky A. Gergely prelátus atya havi rendszerességgel frissített, igen informatív internetes direktóriuma.

http://katolikus-traditio.hu/3.htm

Ezentúl az angolul tudók számára interneten keresztül beszerezhető az 1962-es Breviárium és Misszálé részletes rubrikáskönyve (emberbaráti 15 USD áron).

www.aquinasandmore.com/index.cfm/title/The-Rubrics-of-the-Roman-Breviary-and-Missal/FuseAction/store.ItemDetails/SKU/59042/index.htm

Innen javasolnám az illetékeseknek (persze a blogomat nem olvassák, így a dolog elég parttalan), hogy az 1962-es Misszálé magyarországi ritkasága fölötti sajnálkozás (vagy kárörvendés) helyett, fordíttassák le magyarra az előbb említett rubrikás könyvet, illetve forgalmazzanak a katolikus könyvkiadókon és könyvterjesztőkön keresztül olyan direktóriumokat is, amelyek a Summorum Pontificum által általánosan engedélyezett liturgikus forma napi használatához adnak eligazítást.

„LOQUERE MAIOR NATU: DECET ENIM TE. PRIMUM VERBUM DILIGENTI SCIENTIA, ET NON IMPEDIAS MUSICAM.” (Ecclesiasticus 32, 4-5)

„Sponsa suae prolis, O Stella puerpera Solis, Pro cunctis ora, sed plus pro rege labora!”

A szeptember 8-i jeles Mária ünnep hagyományos magyar neve Kisboldogasszony vagy Kisasszony, latinul Nativitas Beatae Mariae Virginis, azaz, a Boldogságos Szűz Mária születése. Az ünnep dátuma a Szeplőtelen Fogantatás (december 8.) ünnepe után pontosan 9 hónappal következik. Az Egyház a szentek születésnapjaként valójában azok mártíromságát illetve égi születésnapját szokta megülni. Ez alól csak két kivétel van, a Boldogságos Szent Szűz és Keresztelő Szt. János (június 24.).

Mária születésének gazdag apokrif hagyományai vannak, amelyek főleg a Legenda Aurea és a Stellarium révén kódexirodalmunkba is belekerültek (Teleki-, Horváth-, Tihanyi-, Debreczeni-, Érdy-kódex). A Teleki-kódex Anna-legendája elmondja, hogy „Szent Annának elkövetkezvén az órája, a hétnek néminemű keddin szüle. Egészségben szülé az igaz Dávidnak királyi plántáját, ez világnak előtte választott leányt, az édes Szűz Máriát. Miképpen az angyaltul megtanítottak valának, mert ő vala ez világnak jövendő megvilágosojtója és asszonya és tengörnek csillaga.”

Mária születésének pontos helyére vonatkozóan egyébként megosztott a keresztény hagyomány. Egyesek a Názáret mellett fekvő Sephoris városkát nevezik meg, ahová a Dávidtól származó királyi család tagjai a féltékeny és véreskezű Heródes elől visszahúzódtak. Mások Betlehem mellett érvelnek, de talán a legősibb jeruzsálemi hagyomány a Bethesda fürdő mellett tisztelte Mária születésének helyét. Itt az 5. század elején Szt. Anna tisztére templomot építettek, melynek fölszentelési évfordulóján (szeptember 8-án) emlékeztek meg Mária születéséről. A 7. században már a szírek, bizánciak és a rómaiak is e napon ülték a születésnapot. IV. Ince pápa (1243-54) a pápaválasztásra egybegyűlt bíborosok fogadalmaként oktávát csatolt hozzá, ami 1955-ig élt.

A nap responzóriumában és a mise alleluja versében is énekeljük: „Boldog vagy szentséges Szűz Mária és minden dicséretre méltó, mert belőled támadt az igazság Napja, Krisztus, a mi Istenünk”. Szokás volt az ünnep hajnalán a Stella puerpera Solis (Hajnali szép csillag) kezdetű éneket énekelve a szabadban várni a napfelkeltét, így csatlakozván az angyalokhoz, akik ilyenkor Szűz Mária születésén örvendeznek a mennyben. Az idők során sok népi szokás alakult ki, amelyek a két nagy Mária-ünnep, Nagyboldogasszony (Assumptio B. M. V. – augusztus 15.) és Kisboldogasszony (Nativitas B. M. V. – szeptember 8.) közti napokhoz kötődtek: az időszak népi neve a „kétasszonyköze”.

A latinra bizony szükség van! -- II. rész

Úgy tűnik, hogy XVI. Benedek pápa ezév elején megjelent apostoli buzdítása alapján a korábbi bejegyzésemben említett "latin kompetencia" vizsgát bizony az egyházmegyék Novus Ordo-t végző klerikusain kell elkezdeni:

“A mondottakkal nem akarjuk beárnyékolni e nagy liturgiák értékét. Különösen gondolok most a ma egyre gyakoribb nemzetközi találkozók szentmiséire. Ezeket megfelelően értékelni kell. Ahhoz, hogy az Egyház egyetemességét és egységét jobban kifejezzük, a Püspöki Szinódus javaslatait követve, összhangban a II. Vatikáni Zsinat útmutatásaival – az olvasmányokat, a homíliát és a hívek közös könyörgését kivéve –, jó, ha az ilyen szentmiséket latin nyelven végzik; ugyanígy latinul imádkozzák az Egyház hagyományának legismertebb imádságait, és esetleg a gregorián ének tételeit. Még általánosabban kérem, hogy a leendő papokat a szemináriumi évektől kezdve készítsék föl arra, hogy értsék és végezni tudják a szentmisét latinul, továbbá, hogy használni tudják a latin szövegeket és énekelni tudják a gregoriánt; ne mulasszák el megtanítani a híveknek latinul a legáltalánosabb imádságokat és a liturgia bizonyos részeinek gregorián énekeit.” (Sacramentum Caritatis, 62.)

A latinra bizony szükség van!

Atyámfiai!

Mostanában sokat hallani arról, hogy a szeptember 14-én életbe lépő liturgikus motu proprio gyakorlatba való átültetésekor bizonyos püspökök előföltételként előírnának valamilyen latin vizsgát az érdeklődő papok részére. Persze az igyekezet helyénvaló, és az apostolutódoknak, mint a rájuk bízott egyházmegye fő liturguszainak joga és kötelessége, hogy a celebráns papok idoneitását, kompetenciáját biztosítsák. De óhatatlanul fölmerül a kérdés, hogy mindezt vajon nem azelőtt kellene-e ellenőrízni, mielőtt a szentelendő fejére helyezik konszekráló kezeiket.

Persze az egész jelenség tulajdonképpen kórképe a papképzés mai tarthatatlan állapotának, s mintegy lesújtó elismerése annak, hogy ma a klerikusok túlnyomó többsége még arra is alkalmatlan, hogy megfelelő kiejtéssel, összefüggően olvassa föl akár a VI. Pál féle misszálé normatív latin szövegeit. Mindez persze leginkább azért kínos, mert hivatalosan a latin maradt a Novus Ordo bevezetése után is a római liturgia anyanyelve, amit a szertartásokban a népnyelvűség szélesebb körű alkalmazása mellett is meg kell tartani, s amit - amennyiben rájuk tartozik - a híveknek bizony ismernie kell (Sacrosanctum Concilium 36, 1. §; 54).

De nem szabad a latinitás rémisztő hanyatlását csupán liturgikus kérdésként kezelni, hiszen tudjuk hogy az 1983-as Kánonjogi Kódex előírja, hogy a papi formáció részeként, minden jelöltnek kötelező a latin nyelv megfelelő ismerete. Vajon hány olyan papot találnánk ma, aki a plébániai munka során szükségképpen fölmerülő jogi kérdések tisztázása érdekében a CIC normatív latin szövegéhez tudna fordulni? Hány klerikust tudnánk összeszedni, aki saját és hívei lelki épülésére rendszeresen forgatná az egyházatyák és lelki írók kimeríthetetlen gazdagságú írásait, amelyeknek többsége még ma is csak latinul érhető el? Vajon hány szemináriumban veszik komolyan II. János Pál pápa Sapientia Christiana kezdetű apostoli konstitúciójának rendelkezését: "A latin nyelv megfelelő ismerete szükségeltetik a szent tudományok fakultásain, hogy a tanulók értsék és használni tudják az egyházi forrásokat és dokumentumokat." (24. cikkely, §. 3) Hány pap lenne képes teológiai továbbképzés címén akár egy standard, latin nyelvű dogmatikus manuálét is átolvasni?

Ismétlem, a püspököknek joga és kötelessége papjaik liturgikus fölkészültségét ellenőrízni, biztosítani, s ez bizony nemcsak a latintudásra, hanem pl. a rubrikák ismeretére és vallásos betartására is vonatkozik. Mindazonáltal kikerülhetetlen annak megállapítása, hogy a fent említett terv - aminek jószándékúságában nem illik kételkednem - egy kínos szegénységi bizonyítvány kiállítását is jelenti, egyrészt saját szegényesen kiképzett és tudományosan alultáplált papjaikról, másrészt arról, hogy papnevelő intézeteik teológiai fakultásán miként is lehetett évtizedekig figyelmen kívül hagyni a ma is érvényben lévő szentszéki és egyházjogi előírásokat.

Tartok tőle, hogy erről még esik szó, de most e bejegyzés kódájaként álljon itt (a forrás illendő megnevezésével) a megboldogult II. János Pál egy tanulságos és ihletett figyelmeztetése. Az alábbiakban olvasható az idézet hivatalos latin szövege, majd az én hevenyészett magyar és angol fordításom.

Joannes Paulus II, die 27 novembris, 1978; AAS 71 (1979) 45.

LATINE:

Ad iuvenes ergo imprimis convertimur, qui hac aetate, qua litterae Latinae et humanitatis studia multis locis, ut notum est, iacent, hoc veluti Latinitatis patrimonium, quod Ecclesia maxime aestimat, alacres accipiant oportet et actuosi frugiferum reddant. Noverint ii hoc Ciceronis effatum ad se quodam modo referri: „NON ... TAM PRAECLARUM EST SCIRE LATINE, QUAM TURPE NESCIRE.” (Brutus, xxxvii,140) Omnes autem vos, qui hic adestis, et socios, qui vobis opitulantur, adhortamur, ut pergatis nobilem laborem et attollatis facem Latinitatis, quae est etiam, licet arctioribus quam antea finibus circumscriptum, vinculum quoddam inter homines sermone diversos.

HUNGARICE:

Most pedig egy olyan korszakban, amikor sok helyen – mint az ismert – a latin nyelv és a humán tárgyak tanulmányozása hanyatlásnak indult, elsősorban a fiatalokhoz fordulunk, akiknek készségesen kellene elfogadniuk a latinitás örökségét, amit az Egyház oly kiváló becsben tart, és gyümölcsözően kellene művelniük. Tudniuk kellene, hogy Cicero mondása bizonyos értelemben hozzájuk szól: „NEM ANNYIRA JELES DOLOG LATINUL TUDNI, MINT INKÁBB SZÉGYENLETES NEM TUDNI.” (Brutus, xxxvii,140) Buzdítunk hát minden jelenlévőt, és egyben az őket segítő társaikat, hogy folytassák nemes erőfeszítéseiket és emeljék magasra a latinitás fáklyáját, mert a latin nyelv ma is – bár a korábbinál szűkebb keretek közé szorult – az egység köteléke a különböző nyelvű emberek között.

ANGLICE:

We now address especially the young people, who, in an epoch when in many places, as it is known, the study of the Latin language and humanities is declining, should eagerly accept the patrimony of Latinity that the Church holds in the highest esteem, and should make it bear fruit. They should know that the saying of Cicero, in a certain sense, is directed to them: “IT IS NOT SO MUCH EXCELLENT TO KNOW LATIN, AS IT IS SHAMEFUL NOT TO KNOW IT.” (Brutus, xxxvii,140). We exhort you all who are here, and the associates who help you, to proceed with your noble work and lift up high the torch of Latinity which is even today, although circumscribed by narrower confines than in former times, a bond of unity among people of diverse languages.