A liturgikus "megújulás" gyümölcsei képekben - 1. rész

A megváltó Superman vízipisztollyal:

"Homoeretnekség" az Egyházban - sajtószemle

Nagyon kíváncsi vagyok, vajon a magyar katolikus sajtóban lesz-e annyi bátorság és őszinteség, hogy ezt a cikket leközölje vagy legalább annak tartalmáról egy híradást megkockáztasson. Hogy miről is van szó? Egy merész lengyel teológus, bizonyos Dariusz Oko, a krakkói Pontifikális Teológiai Akadémia tanára még tavaly júniusban leközölt egy hiánypótló, durva cikket az egyházi hierarchia legmagasabb köreibe is beépült homoszexuális "underground" (földalatti mozgalom?) működéséről (Fronda, 2012 június). Ha valamit megalkuvó hallgatás vesz körül, az még nem jelenti, hogy nem is létezik. A cikk megjelent németül is: D. Oko, Mit dem Papst gegen Homohäresie, "Theologisches" 9/10 (2012): 403-426. Ennek angol fordítása olvasható az interneten IDE kattintva. Egyszerre józanító és vérforraló olvasmány. Már Babits is emlékeztetett bennünket, hogy vétkesek közt cinkos, aki néma. Vannak helyzetek, amikor farkast kell kiáltani.

Minek ide gregorián?

A csatolt videó alkalmat ad arra, hogy még egy internethasználathoz köthető neologizmussal éljek. Kedvem támadt "trollkodni". Nem is értem, miért erőlködünk még gregorián korálissal, latin liturgiával, stb. Ezek idejétmúlt eszközei a lelkipásztorkodásnak. Haladni kell a korral; a mai fiatalokat "saját" nyelvükön kell megszólítani. Mellesleg jegyzem meg: a '60-as évek kő egyszerű beat zenéje, amit ma "gitáros dalok" néven akarunk a fiatalok torkán leerőszakolni, már valóban reménytelenül korszerűtlen. Ide nekünk a hip-hop evangelizációt!

Egy pontifikátus története képekben

Az Őszentsége XVI. Benedek pápa lemondásáról szóló bejelentés óta rengeteg - hogy ezzel a csodálatos neologizmussal éljek - internetes mém terjed az információs térben. Ehhez szeretnék én a saját szerény eszközeimmel hozzájárulni (egy korábbi, elég vulgáris mémet jótékonyan módosítva). Íme:

Luceat lux vestra! - avagy Zirc a következő?

Világoskodjék a ti világosságtok! (Mt 5,16) Ez annak a Mariawald-i (Észak-Rajna-Vesztfália) trappista kolostornak a mottója, amely 2008. november 21-én, a Boldogságos Istenszülő Szűz bemutatásának ünnepén "intézményesen" visszatért az alapító atyák liturgikus gyakorlatához, vagyis a római liturgia hagyományos ciszterci úzusához. Úgy tűnik, Szent Benedek és Szent Bernát fiainak példája ragadós, az általuk gyújtott fény kezdi bevilágítani más monasztikus testvérközösségek "éjszakáját" is.

Mariawald

Szépen csendben, minden hírverés nélkül Vyšší Brod (Dél-Bohémia) cisztercita közössége is visszatért rendi "hozományához"; immár a konventmiséket és a napi zsolozsmaórákat is az ősi liturgia szerint végzik. Szép példája ez a II. Vatikáni Zsinat szerzetesi életre vonatkozó határozatában megfogalmazott irányelvekhez való ragaszkodásnak! "Az egész egyház érdeke, hogy minden (szerzetes) intézménynek meglegyen a maga saját jellege és működési köre. Ezért az alapítók szellemét és sajátos céljait, valamint az egészséges hagyományokat - a szerzetesek szent örökségét - hűségesen föl kell tárni és meg kell őrizni." (Perfectae caritatis § 2 b.)

Vyšší Brod

Nekem úgy tűnik, hogy hazánkban az elsődleges feladat a kalapos király óta hanyatló "tanáruras" szerzetesség megreformálása, a klasszikus értelemben vett monaszticizmus helyreállítása lenne. Persze ennek az egyik leghatékonyabb eszköze éppen a hagyományos liturgikus élet helyreállítása lehetne... Akinek füle van a hallásra (pl. Zircen), az hallja meg!

Zirc

Luceat lux vestra!

Szeretteim!

Régen "böködi tenyerem" ez az "éjféli mise" kifejezés, illetve az ezzel kapcsolatos halmozott félreértések a világi és egyházi közéletben. Egyszer s mindenkorra mindenki vegye tudomásul, hogy a karácsony éjjeli mise NEM ÉJFÉLI mise!!! (Mellesleg, ez áll a húsvéti föltámadási szertartásra is, de az egy másik poszt témája lesz.) Tudjuk, hogy a liturgikus évben kevés (konkrétan) két olyan nap van, amikor a a papok egy napon három misét ünnepelhetnek. Ilyen a halottak napja (november 2, amely viszonylag késői fejlemény a liturgiatörténetben), illetve a karácsony. Ez az ősi, jeruzsálemi egyházi gyakorlatra visszavezethető hagyomány azonban egyetlen szót sem ejt éjféli miséről.

Az egyértelmű és cáfolhatatlan hagyomány szerint ez a "missa in nocte", "missa in media nocte" vagy "missa in gallicantu" (éjjeli mise, éjközi mise vagy kakasszóra ünnepelt szentmise) nevet viseli. Ez azt jelenti, hogy nem a mai modern értelemben vett,  mechanikus órákhoz igazított éjfélkor kell a "születés" miséjét ünnepelni, hanem az éjszaka közepén, vagy kakasszóra, azaz (a téli sötétséget és időszámítást figyelembe véve) a téli napforduló tájára eső legsötétebb éjszaka közepén, nagyjából kb. 9-10 órakor.

Csak remélni tudom, hogy ennek az információnak birtokában papjaink nem kínozzák tovább híveiket a lehetetlenül kései mise-időpontokkal, és a közvélemény is leszokik az "éjféli mise" mafla és rosszul tájékozott retorikájáról.

Áldott Karácsonyt!

Kálomista következetesség, pápista hiszti

A Magyarországi Református Egyház zsinata 2012. május 24-én, a XIII. zsinati ciklus 10. ülésszaka keretében tárgyalta a Heidelbergi káté (hitvallási irata) új magyar fordítását. A testület végül (hosszadalmas, nagy érdeklődéssel kísért nyilvános vita után) 57:17 arányban úgy döntött, hogy ma is szó szerint vallja a 450 éves tanítást, amely 80. kérdésében a katolikus szentmisét "kárhozatos bálványimádásnak" minősíti, mert a katolikus hit szerint Krisztus valóságosan jelen van a szentmisében átváltoztatott kenyér és bor színe alatt.

Eddig a hír. A dolognak természetesen lett következménye is. A katolikus sajtóban egyre-másra jelennek meg a méltatlankodó reakciók.

Katolikus (és viszonylag konzervatív) teológusként mondom, nem értem, hogy mi ez a hiszti a református Káté kijelentése, illetve annak változatlan megtartása körül. A saját hitvallásuk értelmében a magyar reformátusok egy teljesen következetes álláspontot képviselnek. Ez egy kifejezetten bátor, a korszellemhez nem minden áron idomulni igyekvő állásfoglalás. Én leginkább megsüvegelem őket. A katolikus főpapok példát vehetnének róluk.

A kálvini szentírásmagyarázat és hitértelmezés szerint mi, katolikusok valóban egy falat kenyeret és egy korty bort imádunk. Valójában mi is pontosan ezt hisszük a "high church" anglikánokról, akik érvényes papi ordo hiányában kénytelenek egy közönséges ostyadarab előtt hajbókolni (megjegyzem: színvonalasabb liturgikus keretek között, mint mi).

Anglikán "szentségimádás" (Church of the Advent, New England, USA)

Ez persze nem azt jelenti, hogy a kálomista atyafiaknak igazuk van, még azt sem, hogy intellektuálisan ez egy teljesen védhető kijelentés. Hiszen mi legföljebb, a legnagyobb rosszindulattal is csak materiális értelemben vagyunk bálványimádók, formálisan semmiképp (ugyanis hiányzik a tudatosság, a kifejezett, kellőképp informált akarat). Persze ehhez a különbségtételhez bizonyos alapvető bölcseleti fogalmak elsajátítása szükséges...

A jelenségről olvasható egy bővebb intelligens és kiegyensúlyozott értékelés a CLSMA blogján.