"Inebriabuntur ab ubertate domus tuae, et torrente voluptatis tuae potabis eos; quoniam apud te est fons vitae, et in lumine tuo videbimus lumen." (Ps. 35,9-10)

kedd, december 03, 2019

Rövid elmélkedés a szentélyrekesztőkről - avagy: hogyan állíthatnánk helyre templomaink szentségét és a hanyatló liturgikus szellemet nyugaton


Kedvenc lefekvés előtti olvasmányom jelenleg egy A. W. N. Puginról, a zseniális 19. századi romantikus angol építészről, a neo-gótika atyjáról szóló életrajz (God’s Architect). Az elképesztően részletes és jó stílusban megírt könyv szerzője Rosemary Hill, aki ezért a munkájáért Wolfson díjat kapott. Pugin mániákus személyisége, nyers modora, gyenge egészsége ellenére mindössze 40 éves korában bekövetkezett haláláig (1852) építészetével átfestette nemcsak az Egyesült Királyság, de a teljes Brit Birodalom (sőt, talán majdnem a teljes keresztény kultúrkör) tájképét, lefektette a modern építészet alapelveit, tanítványok, utánzók egész seregét hagyta maga mögött. Több okból Gaudíval együtt Pugin a kedvenc építészem: mindketten mélyen hívő katolikusok voltak, a keresztény középkorhoz nyúltak vissza ihletért, ugyanakkor modern, előremutató módon alkalmazták ismereteiket, igyekeztek „nemzeti” jegyeket integrálni a stílusukba és holisztikusan gondolkodtak az építészetről (Pugin nagyban inspirálta az ún. arts and crafts mozgalmat), integrálva a külsőt és belsőt, a szerkezetet és díszítést, megtervezve minden apró részletet (ácsozat, burkolat, kerámia, színes üveg, bútorzat, kárpitozás stb.).

A magdeburgi (ma lutheránus) dóm lettnere "népoltárral"
Exeter (ma anglikán) székesegyházának kereszt karzata (rood loft) két "népoltárral"
Pugin nem technokrata volt, hanem valódi látnok, művész és „ideológus” egyben, aki harcos hangvételű írásokban védte meg építészetének meghatározó alapelveit. Korszakalkotónak mondható a szentélyrekesztők antikvitásáról, hasznáról és szimbolikus jelentéséről írott tanulmánya. Ebben jó ösztönnel és kikezdhetetlen logikával, egyszersmind a rá jellemző szatirikus stílusban fogalmazta meg érveit, melyek egyszerre voltak fájdalmasan időszerűtlenek és időtlenül igazak. Pugin alaptétele az volt, hogy a keresztény templomépítészet lényegi eleme, elhagyhatatlan, identitást meghatározó rendező elve a többszörösen szakaszolt térrendezés. Ennek egyik legfontosabb jellemzője volt az ún. szentélyrekesztő (jubé vagy lettner), mely szerzetesi és káptalani templomokban tömör falazat, többnyire átláthatatlan „kereszt karzat” (rood loft) volt, plébániai templomokban részben átlátható, fából, fémből, esetleg alacsony kőkorlátból álló „kereszt rácsozat” (rood screen), kisebb templomokban, kápolnákban pedig egyszerű „kereszt gerenda” (rood beam). (Ezekben a szóösszetételekben a kereszt kifejezés nem a keresztirányúságot jelöli – bár az is igaz – hanem azt a szinte egyetemes szokást, hogy a szentélyrekesztők tetejére, a szentély főbejárata fölé a keresztrefeszítés valamilyen ábrázolását helyezték).

Eredeti, 15. századi jubé egy francia plébániatemplomban (Chapelle Saint-Fiacre, Le Faouet)
Pugin tipikus "rood screen"-je, neo-gótikus plébániai kereszt rácsozata (St Giles, Cheadle, 1845)
A középkori templomba lépő hívő dinamikusan érzékelte a belső teret, többszörös elkülönítő jellegű térelemeken keresztül a mozgás folyamatában tárult föl előtte a szakrális épületbelső, fokozatosan vezetve őt beljebb és beljebb a templom létesítő okának, a szentségi misztériumnak szívébe. A misztikus kinyilatkoztatásnak ez a fokozatossága egyszerűen lehetetlen egy csarnokszerű, teljesen nyitott térben, ahol a tekintet nincs fékezve, visszafogva, akadályozva, ahol nincs jelen a rejtőzködésnek és föltárulkozásnak, a lehatároltságnak és az áthatolhatóságnak ingadozó, ringató, megkapó és áhítatot keltő játéka. A keresztrefeszítés jelenetével és egyéb bibliai történetekkel, angyalok és szentek alakjával díszített szentélyrekesztő fölfogható egyfajta mozivászonként, ami valójában nem kizárja, ellehetetleníti, hanem inkább megmutatja, sőt, kinyilatkoztatja a tér mögötti teret, az ideigvaló, földi, változandó rítus mögötti örökkévaló, mennyei és változhatatlan valóságot. Természetesen a keresztelő egyházakban, plébániai templomokban nem volt teljesen kirekesztve az eucharisztikus liturgiából a hívő tekintet (a szerzetesi és káptalani templomokban is volt általában „népoltár” a szentélyrekesztők elé építve); a jubé ilyen terekben inkább egyfajta sejtelmesen átlátszó, apró szemű csipke szerepét töltötte be, egyszerre fedett le (hangsúlyozva a misztérium érinthetetlen szentségét) és tárt föl (engedett betekintést a hit megerősítését kereső szemeknek). Aki mélyebben akarja kutatni a szentélyrekesztők liturgikus és lelkipásztori értelmét, hasznát, annak a már említett Pugin tanulmányon kívül ajánlom Jacqueline E. Jung művészettörténész nagyszerű könyvét a témáról (The Gothic Screen), illetve Földváry Miklós István remek magyar nyelvű cikkeit (ITT és ITT és ITT).
 
A svéd Gotland-szigeti Öja templom eredeti "kereszt gerendája" (13. sz. vége)

16. századi francia "kereszt gerenda" (Lampaul-Guimiliau, Bretagne)
A szentélyrekesztőkkel kapcsolatban Pugin zseniális intuíciója, tűpontos diagnózisa (melyet sajnos korának katolikusai sem értettek vagy voltak hajlandók elfogadni) az volt, hogy a nyugati liturgia hanyatlása (és végül kódolt bukása) nem a 20. században kezdődött, hanem a késő barokk korban, amikor a gyülekezet és a liturgikus asszisztencia dinamikus térérzékelését székekkel, majd fix padsorokkal ellehetetlenítették, valamint a rétegzett, fokozatokban föltárulkozó tereket megszüntették a középkori templomok szentélyrekesztőinek lebontásával és az új templomterek nyitott, csarnokszerű elrendezésével. Ahol hiányzik a szentségi teológia kinyilatkoztató rejtőzködésének és rejtőzködő kinyilatkoztatásának építészeti visszhangja, megerősítése, tudatosítása, ott a Szentháromságos Isten trónusánál szolgáló hatalmas égi szellemekből előbb-utóbb pirospozsgás, kövér puttók lesznek, a Krisztusban föltárulkozó igaz Istenből Thália vagy – ami még rosszabb – Dionyszosz, a kultuszból színház, a papból színész vagy ülést levezető elnök, a szentélyből színpad, az oltárból pedig asztal. Egyenes (bár többszörösen összetett és nem azonnal nyilvánvaló) logikai kapcsolat van a szentélyrekesztők lebontása (a szentségi titkok lemeztelenítése) és a konferencia jellegű szembemisézés gyakorlata között.

St Wilfrid's, Cantley (South Yorkshire) George Gilbert Scott (1874) és Ninian Comper által (1894) helyreállított belső tere. St Wilfrid's az angol vidéki plébániatemplomok gyönygyszeme és mintapéldája.
St. Wilfrid's Ninian Comper által tervezett ún. sarum oltára oltármennyezettel (canopeum, ciborium) és oszlopkeretes oltárfüggönnyel (ridell curtain). A legszebb és "legkorrektebb" oltár, amit valaha láttam.

A keleti egyházak jól teszik, ha fölfigyelnek erre az összefüggésre, mert jelenleg egyedül az ikonosztázionok és a lefüggönyözött szentélyek tartják őket vissza a liturgikus összeomlástól. A nyugati liturgiakutatóknak pedig azt ajánlom figyelmébe, hogy nem a hagyományos liturgikus szövegek kultikus használata vagy a szép középkori szertartások hűséges rekonstruálása hozza meg elsőként és legbiztosabban az áhított szemlélet béli változást, a végletekig leépült liturgikus lelkiség és gondolkodás gyógyulását, hanem olyan szimbolikus értékű, non-verbális jellegű gesztusok, mint a kézreáldozás megszüntetése, a szembemiséző asztalok fölszámolása és a templomterek hagyományos rétegzése (elsősorban a szentélyrekesztők használata). Pugint sem az apologetika hitérvei vagy a tridenti misszálé szövegei bírták rá a katolicizálásra, hanem a középkori templomépítészet belső törvényszerűségeinek fölfedezése. A 19. században a traktáriánusok vagy anglo-katolikusok mozgalmát (és bizonyos értelemben az anglikán egyházi élet újra definiálását) is az támogatta leghathatósabban, hogy javarészt Pugin hatására átálltak a „box church”-ről (puritán „doboz” templomok ülő galériákkal és egyetlen központi elhelyezkedésű szószékkel) a viktoriánus éra neo-gótikus plébániatemplomaira (melynek belső tere rétegzett, a lerekesztett szentély középpontjában pedig az oltár áll).
St Brinius', Dorchester-On-Thames, Oxfordshire - az ideális falusi kápolna. W. W. Wardell, Pugin híres tanítványa tervezte, az Egyesült Királyság katolikusainak emancipációja után az első templomok között épült (1846-49).
 A St Brinius káprázatos belső tere - nemrég Rev. John Osman plébános állíttatta helyre Ninian Comper stílusában.
A St Brinius kápolna liturgikus használatban.

Végül St Cyprian's, Clarence Gate, London - az ideális plébániai csarnoktemplom szentélyrekesztővel (a mellékoltároknál is). Pugin után a másik nagy kedvenc építészem, Ninian Comper tervezte (1866).
Amúgy a szentélyrekesztők nyugaton is általános és kötelező berendezései voltak a keresztény templomoknak, egészen a barokk korig. Ókori és barokk példákról találunk szép grafikákat Pugin fönt hivatkozott tanulmányában.

kedd, szeptember 17, 2019

Egy ősi, szép imádság a tanévnyitó istentiszteletek idejére


Notker Balbulus (c. 840-912) népszerű pünkösdi szekvenciája, mely megtalálható az 1484-es Esztergomi Misszáléban is.

Eredeti latin:

Sancti Spiritus assit nobis gratia
Quae corda nostra sibi faciat habitacula
Expulsis inde cunctis vitiis spiritalibus
Spiritus alme illustrator hominum
Horridas nostrae mentis purga tenebras
Amator sancte sensatorum semper cogitatuum
Infunde unctionem tuam clemens nostris sensibus
Tu purificator omnium flagitiorum Spiritus
Purifica nostri oculum interioris hominis
Ut videri supremus genitor possit a nobis
Mundi cordis quem soli cernere possunt oculi
Prophetas tu inspirasti ut praeconia Christi praecinuissent inclyta
Apostolos confortasti uti trophaeum Christi per totum mundum veherent
Quando machinam per verbum suum fecit Deus caeli terrae marium
Tu super aquas foturus eas numen tuum expandisti Spiritus
Tu animabus vivificandis aquas fecundas
Tu aspirando das spiritales esse homines
Tu divisum per linguas mundum et ritus adunasti Domine
Idolatras ad cultum Dei revocans magistrorum optime
Ergo nos supplicantes tibi exaudi propitius Sancte Spiritus
Sine quo preces omnes cassae creduntur et indignae Dei auribus
Tu qui omnium saeculorum sanctos tui numinis docuisti instinctu amplectendo Spiritus
Ipse hodie apostolos Christi donans munere insolito et cunctis inaudito saeculis
Hunc diem gloriosum fecisti
Sancti Spiritus assit nobis gratia

hevenyészett magyar fordítás:

A Szentlélek malasztja legyen velünk,
és tegye szívünket az ő hajlékává,
kivetve onnan minden lelki vétket!
Tápláló Lélek, az emberek megvilágosítója,
Derítsd ki lelkünknek rémisztő sötétségét!
Szentséges Szeretője a mindig értelmes gondolatoknak,
Öntsd kegyesen keneted a mi érzékeinkbe!
Te, ó Lélek, minden gyalázatnak eltörlője,
Tisztítsd meg bennünk a belső ember szemét,
Hogy megláthassuk a fölséges Alkotót,
Akit csak a tiszta szívűek szemei képesek szemlélni!
Te ihletted a prófétákat, hogy előre hirdessék a Krisztusnak dicső énekét.
Megerősítetted az apostolokat, hogy körbehordozzák az egész világon Krisztusnak győzelmi jelvényét.
Mikor Igéje által az Isten megalkotta a mennynek, földnek és tengereknek szerkezetét,
Te, ó Lélek, hogy fenntartsd őket, hatalmadat kiterjesztetted a vizek fölé.
Te megtermékenyítetted a vizeket, hogy megelevenítsd a lelkeket.
Te sugallatoddal lelkivé teszed az embereket.
Te, ó Urunk, egyesíted a nyelvek és rítusok szerint megosztott világot.
Legkiválóbb a mesterek között, a bálványozókat visszahívod az Isten imádására.
Azért, Szentlélek, hallgass meg kegyesen minket, hozzád könyörgőket,
Aki nélkül, úgy hisszük, minden imádság haszontalan és méltatlan Isten fülébe jutni!
Te, ó Lélek, minden korok szentjeit istenséged késztetésének ölelésével tanítottad.
Te ma Krisztus apostolait megajándékozva öröktől fogva szokatlan és egészen hallatlan adományokkal,
Ezt a napot dicsőségessé tetted.
A Szentlélek malasztja legyen velünk!


péntek, szeptember 13, 2019

Újabb figyelmeztető versikék papoknak szentmise előtt (Sacerdotale Romanum, 1554)


In Domini mensa quid tractes, sedule pensa:
Vivere sive mori confert, quod porrigis ori.
Aegris et sanis bona est refectio panis,
Sed Christi panis non est sanus nisi sanis:
Indigne sumis, si non sumis reverenter,
Vel non catholice, aut habens mortale scienter.

Hogy az Úr asztalán mit veszel kézbe, jól gondold meg!
Mit szájadhoz emelsz, életet vagy halált hoz neked.
Betegnek és egészségesnek jót tesz, ha felüdül kenyérrel,
De Krisztus kenyere nem egészséges, csak az épnek:
Méltatlanul veszed, ha nem veszed tisztességgel,
Vagy nem katolikus hittel, vagy tudatos halálos bűnnel.

Iram, odium, rixas, rancorem, pelle sacerdos:
Pelle inimicitias, pelleque defidiam.
Casta placent superis, tu casto corpore, casta
Mente Deum tractes, sit procul atra lues.
Sit procul et luxus: sanctorum sancta sacerdos
Dum petis: horrendum sit procul omne malum.

Vesd el, ó pap, a haragot, gyűlölséget, civódást, rosszindulatot,
Vesd el az ellenségeskedést, és vesd el a hitetlenséget!
A tiszta dolgok tetszenek a Magasságbelinek, tiszta testtel, tiszta lélekkel
érintsd az Istent, legyen tőled távol a vészterhes ragály!
Legyen tőled távol a bujaság is; míg a szentek szentjébe igyekszel,
Ó pap, legyen tőled távol irtóztatóként minden gonoszság!

csütörtök, szeptember 12, 2019

Jó Pásztor - romantikus képzelgések és a kemény evangéliumi valóság

A mi Urunknak, mint Jó Pásztornak alakja mind az Ószövetség, mind az Újszövetség könyveiben megjelenik: ott van a zsoltárokban (22.), a prófétai irodalomban (Izajásnál és Ezekielnél), az evangéliumokban (Lukácsnál és Jánosnál) és az apostoli levelekben (Pálnál és Péternél). De vajon értjük-e, hogy ezzel a lelki szemeink elé állított képpel mit akar nekünk mondani az isteni kinyilatkoztatás? Ez a kép legtöbbünknek bizony csak egyfajta negédes, csöpögős barokk szentimentalizmust képvisel, vagy a 19. század végének jólfésült, szőke fürtökkel, csillogó szemekkel és rózsapiros orcával ábrázolt Krisztusát idézi föl, aki egy tündéri aranyos, bolyhos kisbárányt cipel a vállán. Ennek a giccses figurának azonban semmi köze sincs az evangéliumok Krisztusához!
Jó Pásztor alakja ugyanis az előbb elhangzott prófétai jövendölés fényében nézve fontos messiási cím, krisztológiai titulus, amelyet isteni Üdvözítőnk nyilvános működése során tudatosan vállal föl és alkalmaz magára. Valójában, amikor Krisztus az evangéliumokban kijelenti magáról, hogy ő a Jó Pásztor, akkor igen kemény beszédet mond, mert arra mutat rá, hogy benne végre beteljesedett Ezekiel vigasztaló szózata (34,11-16): az Úristen nem egyszerű prófétákat küld népéhez, hanem ő maga fogja személyesen fölkeresni és meglátogatni szeretett nyáját, hogy szétszóródott juhait megmentse, összegyűjtse, megerősítse és táplálja. Akkor majd juhai fölismerik az ő hívó szavát és megtudják, hogy ő az Úr, az Izajás által is megígért Emánuel, vagyis a velük és közöttük élő Isten.

Az is súlyosan téved, aki a Jó Pásztor alakját az ókori hellenisztikus költészet kedvelt műfajából, az ún. bukolikus, vagy pásztori költészetből akarja magyarázni. A Vergilius eklogáiból is ismert idilli pásztorvilágnak nyomát sem találjuk abban a krisztusi beszédben, amelyben Ezekiel jövendölésének beteljesítőjeként határozza meg önmagát, és a próféciát saját küldetésének éleivel árnyalja. Krisztus Urunk a Jó Pásztorral kapcsolatban tolvajokról, rablókról, nemtörődöm béresekről, báránybőrbe bújt farkasokról beszél, ami egyrészt az írástudókkal való konfliktusának kiéleződésére, valamint az általa meghívottak belső veszedelmeire utal. A szövegkörnyezetből kiderül, hogy Krisztus e kijelentéseket a farizeusok gyűlölködése közepette teszi; példabeszédének mintegy keretét képezi, hogy a Megtestesült Istenfiút a nép világtalan vezetői nem átallottak bűnös embernek és ördögtől megszállottnak mondani (vö. Jn 9,24; 10,20).
Ezt figyelembe véve azonnal érthetővé válik, hogy a Megváltó a jó pásztor és az engedelmes juhok mellett miért emlegeti saját önfeláldozó halálát: „és én életemet adom juhaimért”. Az Emberfia lelki szemeit már ekkor a keresztfára szegezi, és gondolatait az ő engedelmes életáldozatának drámája tölti be. A Jó Pásztor, aki teljes sorsközösséget vállal juhaival, érettük és helyettük áldozza föl magát hibátlan húsvéti bárányként, megízleli a szenvedés és kínhalál minden keserűségét, hogy nekik életük legyen, és bőségben legyen. Mi ez, ha nem a húsvéti misztérium, a tökéletes pászka foglalata? Ez még egyértelműbbé válik, ha tovább olvassuk az evangélium szövegét: „Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem életemet, hogy ismét fölvegyem. Senki sem veszi el tőlem, hanem én teszem azt le magamtól, és hatalmam vagyon annak letételére, és ismét hatalmam vagyon annak fölvételére. E parancsolatot vettem Atyámtól.” (Jn 10,17-18).

A Jó Pásztor tehát nem csupán engedelmes, önfeláldozó halálát jövendöli meg, amelyet önszántából vállal juhaiért, hanem azt is, hogy hatalma van letett életét újra fölvenni, sírba szállt emberségét föltámasztani a halálból. Az Örök Ige szólott a próféták ajka által, amikor megígérte, hogy nem hagyja magára a hamis pásztoroktól és mihaszna béresektől szenvedő nyájat. Jó Pásztorként gyűjtötte össze az egyetlen akolba, az Egyházba azokat a juhait, akik hallgattak szavára. Nem riadt vissza a farkasoktól, akik életére törtek, hanem készakarva letette életét engesztelő áldozatul bűneinkért, váltságul a rábízott nyáj üdvösségéért. De hatalma volt rá, hogy életét harmadnapra újra fölvegye, és ezt az életet meg akarja osztani övéivel!
Adjunk hálát az Istennek, hogy lelkünknek ilyen jó pásztora van, nem elpuhult, csillagszemű álmodozó, nem idealizált, súlytalan irodalmi figura, hanem kemény, harcos vezér, aki félelem nélkül megküzd értünk az alvilág erőivel, és annyira szeret minket, hogy még az életét is föláldozza értünk, a mi üdvösségünkért! Egy ilyen pásztor mögé nem kínos, nem dicstelen dolog beállni. Legyen neki dicsőség, aki az Atyával és a Szentlélekkel együtt Isten, mindörökkön örökké! Ámen.

csütörtök, szeptember 05, 2019

Saint-Cher-i Hugó O.P. - a mise ünneplésére készülő papok lelki tükre (latin szöveg és magyar fordítás)

Speculum sacerdotum Missam celebrare volentium
(Hugo de Sancto Caro, O.P., c. 1200-1263)

Primo ante Missam habenda sunt tria:
Intentionis discussio
Generalis contritio
Et pura confessio.
Intentionis discussio.
Ne propter vanam gloriam celebret.
Ne propter alicuius personae favorem.
Ne propter lucrum temporale.
Ne propter consuetudinem.
Generalis contritio.
De omissis quae facere debuit.
Et de comissis corde, ore, et opere.
Pura confessio.
Notabilium criminum notorum et ignotorum.
In Missa sit:
Diligens cura circa locum, id est, circa altare, ut sit rite paratum.
Diligentior circa calicem, ne sit fractus vel non apte reparatus.
Diligentissimus circa materiam, ne hostia sit corrupta, vinum acetosum, aut desit aqua.
In Canone sit diligentia:
Magna in signis, ut diligenter faciat.
Maior in verbis, ut veraciter dicat.
Maxima in intentione, ut firma fide consecrare intendat.
In Consecratione habeat:
Diligentiam ad conficiendum Corpus Christi.
Reverentiam ad tangendum Corpus Christi.
Devotionem ad sumendum Corpus Christi.
In tangendo Corpus Christi sit reverentia:
Magna propter continentiam tam excellentis Corporis Christi.
Maior propter continentiam tam excellentis animae Christi.
Maxima propter continentiam tam excellentis Divinitatis Christi.
Quid in consecrando intendit facere.
Deum per latriam colere.
Mortem Christi memorare.
Totam ecclesiam adiuvare.
Quid in consecrando intendit consequi.
Remissionem peccatorum.
Victoriam tentationum.
Amotionem tribulationum.
Augmentum dilectionis.
Inseparabilitatem unionis.
Accelerationem fruitionis.
Sit humilis oratio in primo et in secundo memento.
Ne tam indignus minister indigne recipiat tam dignissimum mysterium.
Ne tam indevotus presbyter tam iustissimum iudicem flectat in suum iudicium.
Ne tam immundus hospes tam excellentissimum hospitem a se repellat faetore criminum.
Et ut eum Dominus piissimus participem faciat electorum sacerdotum.
In primo memento pro se et pro vivis oret.
Ut una secum sint participes tanti mysterii.
Auditores digni missarum beneficii.
Contemptores humiles vanitatum mundi.
Satisfactores stabiles defectus proprii.
Et sectatores vigiles divini beneficii.
In secundo memento pro defunctis oret.
Ut per suavissimum mysterium habeant continuum subsidium.
Ut per preces ecclesiae fidelium habeant suave a poenis refrigerium.
Ut per hoc nostrum divinum viaticum habeant securum reditum ad sanctorum consortium.
Post Missam sit summa gratiarum actio.
De tanto pane suavissimo angelorum, creatore creaturarum a creatura recepto.
De tanto cibo perpetuo omnium sanctorum, creatore creaturarum a creatura recepto.
De tanto viatico proficuo Christi electorum, creatore creaturarum a creatura recepto.
Ite post Missam sit ad conservandum sollicitudo.
Magna ut secum esse gaudeat.
Maior ut secum semper maneat.
Maxima ut secum ad caelos se provehat ad laudendum ipsum in saecula saeculorum. Amen.


Először is a szentmise előtt három dologra van szükség:
a szándék megfontolására,
általános bűnbánatra
és őszinte bűnvallomásra.
A szándék megfontolása:
Ne hiú önteltségből ünnepeljen.
Ne valamely emberi személy kegyéért.
Ne ideigtartó nyereségért.
Ne megszokásból.
Általános bűnbánat:
A kötelességmulasztásokért.
A szívvel, szájjal és tettel elkövetett dolgokért.
Őszinte bűnvallomás:
A tudatos és tudattalan súlyos vétkekért.
A misében legyen:
Alapos gondosság a helyre, vagyis, az oltárra, hogy az legyen megfelelően előkészítve.
Még alaposabb gondosság a kehelyre, hogy ne legyen törött vagy rosszul javított.
A legalaposabb gondosság az anyagra, hogy az ostya ne legyen romlott, a bor ecetes, vagy hiányozzék a víz.
A kánonban legyen gondosság:
Nagy a jelekben, hogy alaposan végezze őket.
Még nagyobb a szavakban, hogy pontosan mondja őket.
A legnagyobb a szándékban, hogy erős hittel szándékozzon konszekrálni.
A konszekrációban legyen:
Gondosság Krisztus testének szerzésében.
Tisztelet Krisztus testének érintésében.
Áhítat Krisztus testének vételében.
Krisztus testének érintésében legyen tisztelet:
Nagy Krisztus oly nagyszerű testének közelsége miatt.
Még nagyobb Krisztus oly nagyszerű lelkének közelsége miatt.
A legnagyobb Krisztus oly nagyszerű istenségének közelsége miatt.
Mit szándékozik a konszekrációval tenni:
Istent imádattal tisztelni.
Krisztus haláláról megemlékezni.
Az egész Egyházat megsegíteni.
Mit akar a konszekrációval elérni:
A bűnök bocsánatát.
A kisértések legyőzését.
A megpróbáltatások eltávoztatását.
A szeretet növekedését.
Az egyesülés szétválaszthatatlanságát.
Az üdvösség élvezetének sürgetését.
Legyen alázatos a könyörgése az első és második megemlékezésben.
Nehogy egy ily méltatlan szolga méltatlanul fogadja a legméltóságosabb misztériumokat.
Nehogy egy ily haszontalan pap a legigazságosabb bírót ítéletében befolyásolja.
Nehogy egy ily tisztátalan jövevény a legméltóságosabb vendéget bűneinek bűzével magától elriassza.
És hogy őt a legkegyesebb Úr részeltesse választott papjai társaságában.
Az első megemlékezésben magáért és az élőkért könyörögjön:
Hogy vele együtt részük legyen e nagy misztériumban.
Hogy méltó tanítványai legyenek a misék jótéteményeinek.
Hogy alázatos megvetői legyenek a világ hívságainak.
Hogy kitartó engesztelői legyenek saját fogyatékosságaiknak.
És hogy éber követői legyenek az isteni jótéteményeknek.
A második megemlékezésben az elhunytakért könyörögjön:
Hogy a legédesebb misztérium által folytonos segítségük legyen.
Hogy az Egyház híveinek imái által a kínoktól kellemes enyhülést nyerjenek.
Hogy a mi isteni útravalónk által biztos bebocsátást nyerjenek a szentek társaságába.
A mise után legyen lelkes hálaadás.
Az angyalok legédesebb kenyere miatt, amit a teremtmény minden élők Teremtőjétől kapott.
A mindenszentek fogyhatatlan tápláléka miatt, amit a teremtmény minden élők Teremtőjétől kapott.
A Krisztus választottjainak üdvös útravalója miatt, amit a teremtmény minden élők Teremtőjétől kapott.
Így a mise után őrizze meg igyekezetét.
Erősen, hogy örvendezzen Istennel lenni.
Még erősebben, hogy mindig vele maradhasson.
A legerősebben, hogy Isten magával ragadja őt a mennyekbe dicsérni őt mindörökkön örökké. Ámen.

szerda, szeptember 04, 2019

Figyelmeztető versike papoknak szentmise előtt (Missale Salisburiense, 1521)


Presbyter, in Christi mensa
Quid agis, bene pensa:
Aut tibi vita datur,
Aut mors æterna paratur.
Dum candela luit
Se destruit officiando,
Presbyter ita ruit,
Si sit reus, celebrando.
Mors tua, mors Christi,
Fraus mundi, gloria caeli,
Et dolor inferni,
Sunt memoranda tibi.

Áldozópap, jól gondold meg,
hogy mit teszel Krisztusnak asztalán!
Vagy élet adatik néked,
vagy örök halálod készül ottan.
Ahogy a gyertya vesződik,
szolgálva emészti önmagát,
a pap romlásba úgy rohan,
ha misét bűn terhével ünnepel.
Emlékezzél halálodra,
Krisztus halálára, a világ csalárdságára,
a mennyország dicsőségére
és a pokol kínjára!