Árpád-házi Szent Kinga ünnepére (július 24.)

"Árpád-házi Szent Kinga (avagy Kunigunda) magyar szent, IV. Béla király lánya, Szent Margit és Boldog Jolán(ta) nővére, Lengyelország és Litvánia védőszentje. IV. Béla és Laszkarisz Mária legidősebb gyermekeként született 1224. március 5-én. Tizenöt évesen feleségül ment a Piast házbeli V. Boleszláv lengyel fejedelemhez, akivel szüzességi fogadalmat tettek. Kinga teljes hozományával hozzájárult a tatárok elleni védelemhez, a tatárjárás után pedig adományokkal járult hozzá az ország újjáépítéséhez. Templomokat, kolostorokat építtetett, köztük nagy kulturális jelentőségre szert tevő ószandeci ferences kolostort. Ide vonult vissza Kinga a férje halála után klarissza apácaként. Vagyonát szétosztotta a szegények közt. A kolostor priorisszája lett, ahol 10 hónapos betegség után 1292. július 24-én szenderült el az Úrban." (forrás: Wikipédia)

Tekintve, hogy Kingát VIII. Sándor avatta boldoggá 1690-ben, és II. János Pál 1999-ben szentté, a középkori esztergomi hagyományban még nem volt ismeretes liturgikus tisztelete. Az ún. Tridenti Misszalé-ban azonban már szerepelt Magyarország külön miséi között (saját collectával). Az alábbiakban ezt közlöm:

Cunegundae, Virginis et Reginae (die 24 iulii)

Introitus

Dilexísti iustítiam, et odísti iniquitátem: proptérea unxit te Deus, Deus tuus, óleo lætítiae præ consórtibus tuis. Ps. Eructávit cor meum verbum bonum: dico ego ópera mea Regi. Glória Patri. Euouae.

Collecta

Deus, qui beátam Cunegúndam dulcédinis tuæ benedictiónibus prævenísti, ac Vírginem étiam in coniúgio conservásti: præsta, quǽsumus, ut ipsa interveniénte per vitæ puritátem tibi iúgiter adhærére, et per eius vestígia gradiéntes, ad te perveníre felíciter mereámur. Per Dóminum nostrum…

Lectio Epístolæ beáti Páuli Apóstoli ad Corínthios (2,10. 17-18; 11,1-2)

Fratres: Qui gloriátur, in Dómino gloriétur. Non enim qui seípsum comméndat, ille probátus est; sed quem Deus comméndat. Útinam sustinerétis módicum quid insipiéntiæ meæ, sed et supportáte me: ǽmulor enim vos Dei æmulatióne. Despóndi enim vos uni viro vírginem castam exhibére Christo.

Graduale

Spécie tua et pulchritúdine tua inténde, próspere procéde et regna. V. Propter veritátem et mansuetúdinem et iustítiam: et dedúcet te mirabíliter déxtera tua.

Alleluia

Allelúia. V. Adducántur Regi Vírgines post eam: próximæ eius afferéntur tibi in lætítia. Allelúia.

Sequéntia Sancti Evangélii secúndum Matthǽum (6,17-23)

In illo témpore: Dixit Iesus discípulis suis parábolam hanc: Simile erit regnum cœlórum decem virgínibus: quæ, accipiéntes lámpades suas, exiérunt óbviam sponso et sponsæ. Quinque autem ex eis erant fátuæ, et quinque prudéntes: sed quinque fátuæ, accéptis lampádibus, non sumpsérunt óleum secum: prudéntes vero accepérunt óleum in vasis suis cum lampádibus. Horam autem faciénte sponso, dormitavérunt omnes et dormiérunt. Média autem nocte clamor factus est: Ecce, sponsus venit, exíte óbviam ei. Tunc surrexérunt omnes vírgines illæ, et ornavérunt lámpades suas. Fátuæ autem sapiéntibus dixérunt: Date nobis de óleo vestro: quia lámpades nostræ exstinguúntur. Respondérunt prudéntes, dicéntes: Ne forte non suffíciat nobis et vobis, ite pótius ad vendéntes, et émite vobis. Dum autem irent émere, venit sponsus: et quæ parátæ erant, intravérunt cum eo ad núptias, et clausa est iánua. Novíssime vero véniunt et réliquæ vírgines, dicéntes: Dómine, Dómine, aperi nobis. At ille respóndens, ait: Amen, dico vobis, néscio vos. Vigiláte ítaque, quia nescítis diem, neque horam.

Offertorium

Fíliæ regum in honóre tuo, ástitit regína a dextris tuis in vestítu deauráto, circúmdata varietáte.

Secreta

Accépta tibi sit, Dómine, sacrátæ plebis oblátio pro tuórum honóre Sanctórum: quorum se méritis, de tribulatióne percepísse cognóscit auxílium. Per Dóminum nostrum...

Communio

Quinque prudéntes vírgines accepérunt óleum in vasis suis cum lampádibus: média autem nocte clamor factus est: Ecce, sponsus venit: exíte óbviam Christo Dómino.

Postcommunio

Satiásti, Dómine, famíliam tuam munéribus sacris: eius, quǽsumus, semper interventióne nos réfove, cuius sollémnia celebrámus. Per Dóminum nostrum...

Zoborhegyi Szent András és Benedek ünnepére (július 17.)

"András és Benedek, mester és tanítvány. Nem magyarok, de régi hazánk földjét szentelték meg. Legendájukat rendtársuk, Boldog Mór későbbi pécsi püspök írta meg (1070-ben).

A lengyel Zoerárd, magyarosan Szórád hallotta első szent királyunk hírét, hazánkba jött, és András néven a Zobor-hegyi bencés monostorba lépett. A szkalkai barlangban, Trencsén közelében, a Vág folyó meredek partján remeteéletet élt. Legendája szerint a Zobor-hegyen vette át apátja kezéből azt a 40 szem pálmadiót, amely a nagyböjt alatt egyetlen tápláléka volt: egy nap egy szem. Keményen vezekelt, erdőirtással foglalkozott. Néha annyira elfáradt, hogy elájult. Egy alkalommal az Úr angyala tette szekérre, és vitte vissza barlangjába. Elhagyatottan halt meg, szerzetestársai ráakadva, a nyitrai, Szent Emmerám tiszteletére szentelt székesegyházban temették el.

Barlangját tanítványa, Benedek örökölte, aki nyilván szlovák eredetű volt. A kapott gazdag alamizsnákat mindig a szegények között osztotta szét. Egyszer kóbor rablók támadták meg. Pénzt kerestek, de nem találtak nála. Haragjukban megölték, és a barlang alatt rohanó Vágba vetették (1012?). A szent remetét hiába keresték. A jámbor hagyomány szerint egy sas vezette őket nyomra, amely állandóan egy helyen lebegett: a Vág vize fölött. Valaki leereszkedett a vízbe. Meg is találta a szent holttestét, a húsába nőtt vezeklőlánccal együtt." (Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium - részlet)

Szent László királyunk idején, 1083. július 17-én avatták őket szentté, István királlyal, Szent Imre herceggel és Szent Gellérttel együtt. Jóllehet András minden bizonnyal természetes halált halt és Benedeket sem kifejezetten hitéért ölték meg, a középkori esztergomi liturgia a mártírok miséjével ünnepelte őket.

Az alábbiakban közlöm az esztergomi rítusban használatos miseszöveget a Missale Strigoniense 1484 alapján (kiad. Déri Balázs, Argumentum Kiadó, Budapest 2009; Monumenta Ritualia Hungarica I = Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum XVI, 426. old.)


Andreæ et Benedicti (die 17 Iulii)

Officium

Iusti epuléntur et exsúltent in conspéctu Dei: et delecténtur in lætítia. Ps. Exsúrgat Deus, et dissipéntur inimíci eius; et fúgiant, qui odérunt eum a fácie eius. Glória Pátri. Euouae.

Collecta

Sanctórum tuórum, Dómine, Benedícti atque Andréæ natalítia veneránda: quǽsumus, Ecclésia tua devóte suscípiat: et fiat magnæ glorificatiónis amóre devótior. Per Dóminum nostrum...

Lectio Epístolæ beáti Páuli Apóstoli ad Hebrǽos (11,33–39)

Fratres: Sancti per fidem vicérunt regna, operáti sunt iustítiam, adépti sunt repromissiónes, obturavérunt ora leónum, extinxérunt ímpetum ignis, effugérunt áciem gládii, convaluérunt de infirmitáte, fortes facti sunt in bello, castra vertérunt exterórum: accepérunt mulíeres de resurrectióne mórtuos suos: álii autem disténti sunt non suscipiéntes redemptiónem ut meliórem invenírent resurrectiónem. Álii vero ludíbria, et vérbera expérti, ínsuper et víncula, et cárceres: lapidáti sunt, secti sunt, tentáti sunt, in occisióne gládii mórtui sunt, circuiérunt in melótis, in péllibus caprínis, egéntes, angustiáti, afflícti: quibus dignus non erat mundus: in solitudínibus errántes, in móntibus, in spelúncis, et in cavérnis terræ. Et hi omnes testimónio fídei probáti (in Christo Iesu, Domino nostro).

Graduale

Víndica, Dómine, sánguinem sanctórum tu­ó­rum, qui effúsus est. V. Posuérunt mor­tá­lia servórum tuórum escas volatílibus cæli, carnes sanctórum tuórum béstiis terræ.

Alleluia

Allelúia. V. Hæc est vera fratérnitas, quæ vicit mundi crímina: Chri­stum secúta est, ín­clita tenet regna cæléstia. Allelúia.

Prosa

O, beáta beatórum mártyrum sollémnia.
O, devóte recolénda victórum certámina.

Di­gni dignis fulgent signis, et florent virtútibus.
Illos semper condecénter venerémur láu­dibus.

Ut devóto corde toto adhæsérunt Dómino.
Et invícti sunt addícti atróci mar­­týrio.

Carceráti, trucidáti tormentórum génera.
Igne læsi, ferro cæsi pertulérunt plúrima.

Cum sint torti, cedunt morti carnis per intéritum,
ut elécti, sunt adépti be­a­tó­rum prǽmia.

Per contémptum mundanórum et per bella fórtia,
meruérunt an­ge­ló­rum victóres consórtia.

Ergo facti cohærédes Christo in cæléstibus.
Apud ipsum vo­ta nostra promovéte précibus.

Ut post huius finem vitæ et post transitória.
In per­én­ni mereámur exsultári glória.

Sequéntia Sancti Evangélii secúndum Lucam (6,17-23)

In illo témpore: Descéndens Iesus de monte: stetit in loco campéstri, et turba discipulórum eius, et multitúdo copiósa plebis ab omni Iudǽa, et Ierúsalem, et marítima, et Tyri, et Sidónis, qui vénerant ut audírent eum, et sanaréntur a languóribus suis. Et qui vexabántur a spirítibus immúndis, curabántur. Et omnis turba quærébat eum tángere: quia virtus de illo exíbat, et sanábat omnes. Et ipse elevátis óculis in discípulis suis, dicébat: Beáti páuperes, quia vestrum est regnum Dei. Beáti, qui nunc esurítis, quia saturabímini. Beáti, qui nunc fletis, quia ridébitis. Beáti, éritis cum vos óderint hómines, et cum separáverint vos, et exprobráverint, et eiícerint nomen vestrum tamquam malum propter Fílium hóminis. Gaudéte in illa die, et exsultáte: ecce enim merces vestra multa est in cælo.

Offertorium

Ánima nostra, sicut passer, erépta est de láqueo venántium: láqueus contrítus est, et nos liberáti sumus.

Secreta

Hæc hóstia, quǽsumus, Dómine, emúndet nostra delícta: et, intercedéntibus sanctis tuis, Benedícto atque Andréa: subditórum tibi córpora mentésque sanctíficet. Per Dóminum nostrum...

Communio

Dico autem vobis, amícis meis, ne terreámini ab his, qui vos persequúntur.

Postcommunio

Prótege, Dómine, plebem tuam: et, quam mártyrum tuórum, Benedícti et Andréæ assídua festivitáte facis esse devótam: tibi semper plácitam fíeri précibus concéde sanctórum. Per Dóminum nostrum...

A modern liturgikus fordítások tréfás jellemzése

Bevallom, az ötlet nem tőlem származik, hanem egy kiváló brit paptól, Sean Finnegan atyától, aki az általam rendszeresen olvasott blogján korábban közzétett egy nagyon szellemes, jellemzően fanyar brit humorral átitatott bejegyzést a modern liturgikus fordítások lapos mivoltáról. (lásd: itt)

Nos, én is megpróbálkoztam valami hasonlóval, Berzsenyi Dániel "A Magyarokhoz" című versét fölhasználva ehhez a kísérlethez, illusztrálandó, hogy manapság milyen eredménnyel nyúlnak bele szentírási és liturgikus szövegekbe, hogy azokat a modern ember ízléséhez igazítsák vagy agyonmagyarázzák. Sajnos, közel sem lett olyan szellemes, mint Finnegan atya szösszenete, de azért talán érzékelteti azt a fölháborodást, amit akkor éreztem, amikor pl. a Miatyánkot és a Hiszekegyet átírták.

Tehát az eredeti Berzsenyi szerzemény:

"Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti.

Egy nap lerontá Prusszia trónusát,
A balti partot s Ádria öbleit
Vér festi, s a Cordillerákat
S Haemusokat zivatar borítja."

(Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz II., 1807)

Ez ma túl archaikus, bonyolult lenne az önjelölt liturgászok számára. Magyarán (szerintük) ennek ma valahogy így kellene hangoznia:

"Honfitársaim! Szomorú és zűrös időket élünk!
Elterjedt a gonosz bosszúállás szelleme,
és a föld népeit ez véres háborúkra indítja.

Napóleon gyorsan elfoglalta Poroszországot,
harcok folynak a balti régióban és az Adriai tenger partján,
de baj van az amerikai kontinensen és a Balkánon is."

Hirtelen költészetből híradós jelentés lett. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!

Magyar nyelvű TV riport a római FSSP plébánia működéséről

http://www.h2onews.org/_page_videoview.php?id_news=1616&lang=hu#

Térdeplő hívek nyelvre áldoztatása: "Nincs akadálya"

Részlet abból az interjúból, melyet Cardinal Antonio Cañizares Llovera, Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusa adott az olasz 30 Giorni lapnak:

30 Giorni: Egy Spanyolországban adott interjúban Ön dicsérte a pápa elhatározását, hogy az általa ünnepelt liturgiák alkalmával csak térdeplőknek és nyelvre áldoztat. Várhatók ebben a tekintetben változások az Egyház általános fegyelmében?

Card. Cañizares: Ismert tény, hogy az Egyház jelenlegi általános fegyelme megköveteli, hogy szabályszerűen (normatíve) az Oltáriszentséget a hívek nyelvére osszák ki. Ugyanakkor létezik egy engedmény (indultum), amely adott püspökkarok kérelmére megengedi, hogy a hívek kézbe is áldozhassanak. Ezt érdemes az eszünkbe vésni. A pápa azonban, hogy világosan rámutasson arra a köteles tiszteletre, amellyel Krisztus Testéhez közelednünk kell, úgy kívánta, hogy mindazok, akik az ő kezéből veszik magukhoz az Oltáriszentséget, ezt térdelve és a nyelvükre tegyék. Ez számomra szép és tanulságos kezdeményezésnek tűnik Róma püspökének részéről. A jelenleg érvényben lévő előírások nem követelik meg senkitől sem, hogy ugyanígy cselekedjék, de ezt meg sem akadályozzák.




















(Forrás: www.newliturgicalmovement.org, 2009. március 10.)

A cisztercita rítus visszatért!

Az "Ecclesia Dei" Pápai Bizottság 2008. november 21-én közölte Főtisztelendő Josef Vollberg O.C.S.O. apáttal, a németországi Aachen egyházmegyéjében található trappista Mariawald kolostor apátjával, hogy a Szentatya megadta számukra az engedélyt (kiváltságot) az obszerváns cisztercita (trappista) liturgiához való visszatérésre (annak 1963/64-es állapota szerint).

Főtisztelendő Josef Vollberg apát úr személyesen adta át a Szentatyának a szerzetesek arra irányuló kérelmét, hogy a Monte Cistello-i (Róma, 1964) cisztercita "úzust" újra liturgikus használatba vehessék.

Az "Ecclesia Dei" újabb hivatalos állásfoglalása

Ezúttal az "Ecclesia Dei" Bizottság azzal a kérdéssel kapcsolatban adott ki hivatalos állásfoglalást, hogy a római rítus különleges formáját követő közösségek mit tegyenek akkor, ha egy kiemelkedő jelentőségű ill. parancsolt ünnepet az illetékes püspöki konferencia az eredeti napról áthelyezett pl. a rá következő vasárnapra. Ilyen konfliktus a hagyományos római naptár és a Novus Ordóhoz kötődő liturgikus gyakorlat között több ünnep alkalmával is előfordul: pl. Vízkereszt, Mennybemenetel és Úrnapja.

A kérdés tisztázása már régen időszerű volt, itt Magyarországon is adódott ebből konfliktus. A Szentszék illetékes szerve most tisztázta a helyzetet. A hagyományos rítushoz szervesen hozzátartozik a hagyományos naptár használata is, ezért minden közösségnek saját hatáskörben joga van eldönteni, hogy az adott jeles ünnepet mikor üli meg. Teheti ezt az 1962-es Misekönyv által előírt napon (bár ekkor értelemszerűen nincs szó lelkiismereti kötelezettségről a misehallgatásra), vagy követheti a helyi püspöki konferencia által meghatározott gyakorlatot.

Íme a hivatalos szöveg magyar fordítása:

1. Az 1962-es liturgikus könyvek törvényes használatával együtt jár az ezen könyvekhez elválaszthatatlanul hozzátartozó naptár használata is.

2. Bár az Egyházjogi Törvénykönyv 1246 §2 kánonja szerint a püspöki konferenciák egyes parancsolt ünnepeket törvényesen áthelyezhetnek más napokra a Szentszék jóváhagyásával, az is törvényes megoldás, ha ezen ünnepek miséjét és offíciumát az 1962-es liturgikus könyvek naptára által előírt napokon tartják meg. Ilyen esetekben azonban világosan érteni kell, hogy a püspöki konferencia törvényes döntése értelmében ezekre a napokra nem vonatkozik a kötelező miselátogatás.

3. Továbbá, az 1962-es Misszálé 356-361-es számú általános rendelkezéseivel összhangban helyénvaló, ha kötelező ünnepek liturgikus külsőségeit egy olyan vasárnapon tartják meg, amelyre a püspöki konferencia helyezte át, amint az már korábban is gyakorlat volt több országban.

(A hivatalos állásfoglalást Msgr. Camille Perl, az "Ecclesia Dei" Bizottság alelnöke látta el kézjegyével)