A szóban forgó ünnep, melyet egykor Mária menyasszonyságának, illetve Mária menyegzőjének ünnepe néven is emlegetett a jámbor nép, soha nem volt egyetemes és kötelező ünnepe a római egyháznak. Egyes területeken és közösségekben külön engedéllyel, illetve fogadalmi jelleggel ülték meg a napot.
Egyáltalán nem meglepő, hogy a Mária-tiszteletéről híres Magyarországon sem volt ismeretlen az ünnep. Buda 1686-os fölszabadításakor a lánglelkű Avianói Boldog Márk katonái élén úgy tört be a várba, hogy a kezében tartott dárda hegyén ott díszelgett Szent József és a Boldogságos Szűz képe. A győzelem után fölajánlották az országot Szent Józsefnek, akit ezután a Habsburg Monarchiában kiemelt népszerűség övezett. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy I. Lipót (1657–1705) József nevű fia, a trónörökös, Szent József közbenjárására fogant és született meg. A hálás király kérésére Boldog XI. Ince pápa (1676–89) engedélyezte a Boldogságos Szűz Mária eljegyzésének ünnepét a Habsburg Birodalom országaiban.
Michael P. Foley cikke alapján (newliturgicalmovement) a következőképpen foglalhatjuk össze az ünnep kialakulását és tartalmát:
Sok lelki gazdagsága ellenére a mi Urunk Édesanyja és nevelőatyja házassága tiszteletére tartott liturgikus ünnep kialakulása hosszú ideig tartott, és bizonyos tekintetben ez a fejlődési folyamat még mindig nem teljes. Jean Gerson, a Párizsi Egyetem tanára és kancellárja (1363–1429) volt a jozefita jámborság egyik fő úttörője, s csak az 1400-as évek elején írta meg Szent József eljegyzése ünnepének Offíciumát. Gerson előterjesztése az volt, hogy ádvent 3. hetének csütörtökén különleges fogadalmi ünnepet üljenek József és Mária tiszteletére, de hogy az ünnepet valaha megünnepelték-e és mikor, az nem teljesen világos.
Az első kifejezett ünnepet Mária és József házasságkötésének tiszteletére 1517. október 22-én a Valois Szent Johanna (1464–1505) által alapított Angyali Üdvözlet Nővérei ünnepelték; ez azonban kizárólag a Boldogságos Szüzet tisztelte, és így nem felelt meg Gerson eredeti szándékának. Ugyanez vonatkozik Szűz Mária eljegyzésének ünnepére is, amelyet a ferencesek március 7-én ünnepeltek, miután 1537-ben engedélyt kaptak erre, és amelyet a szerviták nagyjából ugyanebben az időben, március 8-án kezdtek ünnepelni. 1556-ban az Arras-i egyházmegye január 23-án megalapította Szűz Mária eljegyzésének saját ünnepét, amely Pierre Doré domonkos liturgikus zeneszerzőnek köszönhetően már Gerson elképzelését követte, amennyiben a szűzi menyasszonyt és a tisztaságos vőlegényt egyaránt ünnepelte.
Az ötlet és a dátum máshol is gyökeret vert, bár más dátumokat is használtak, Morvaországban például július 18-át. A tridenti zsinat utáni revíziók azonban az ünnepet ismét csak Mária ünnepévé tették; a XVIII. századtól kezdve Szent Józsefről csak a szentmisében, a vesperásban és laudesben lehetett megemlékezni különleges kiváltság alapján. Szerencsére Szent X. Piusz reformjával a Szent Józsefről való megemlékezés (melyet a március 19-i ünnepéről vettek) kötelező része lett a szentmisének, és ennek hivatalos címe már név szerint is megemlíti Szent Józsefet.
A Szentszék eleinte vonakodott jóváhagyni a Szent Szűz eljegyzése ünnepének terjedését, 1655-ben például megtagadta Spanyolországtól az erre kért engedélyt. Róma azonban végül fokozatosan engedni kényszerült először a Habsburg Monarchiának (1678), majd Spanyolországnak és a Német Birodalomnak (1680), a Szentföldnek (1689), a cisztercieknek (1702), Toszkánának (1720), a Pápai Államnak (1725), az Amerikai Egyesült Államoknak (1840) stb. Lényegében a Szentszék engedélyezte az ünnepet bármely egyházmegyének vagy szerzetesi közösségnek, amely ezt kérte. Január 23-a volt a leggyakoribb dátum, bár Franciaország és Kanada január 22-én tartották az ünnepet, a spanyol nyelvű országok pedig november 26-án ülték, nehogy összeütközésbe kerüljön Szent Ildefonz és Peñaforti Szent Rajmund ünnepével. Bár az ünnep soha nem szerepelt a római rítus általános vagy egyetemes naptárában, meglehetősen gyakori volt a II. vatikáni zsinat előtt.
A Szentszék viszonylag nyitott politikája egészen 1961-ig folytatódott, amikor is az eljövendő dolgok előhírnökeként a Szent Rítuskongregáció eltávolította az ünnepet bizonyos naptárakból, hacsak a helyi közösség nem tudott valami különleges kapcsolatot kimutatni vele kapcsolatban. Ez a törvény elvileg továbbra is érvényben van. Például 1989-ben Szent József Oblátusai engedélyt kaptak arra, hogy január 23-án ünnepeljék Mária és József szentséges menyegzőjét, de csak különlegesen elkötelezett jozefita lelkiségük miatt. Ennek a politikának az eredményeként a mai katolikusok túlnyomó többsége soha nem hallott az ünnepről.
Pontosan mit jelent itt a menyegző? A Krisztus korabeli zsidóság a házasságot két különböző szakaszban kötötte meg. Az elsőben a jegyespár (vagy annak családja) a frigyhez megadta a beleegyezését (általában hallgatólagosan), aláírták a házassági szerződést, és átadták a jegygyűrűt (vagy valamilyen eljegyzési ajándékot) a menyasszonynak. A kiddusin, ahogy héberül nevezik, sokkal több, mint eljegyzés, puszta ígéret a házasságra. A mózesi törvény szerint az olyan nőt, akinek jegyese meghalt, özvegynek tekintették, és tényleges válás (mint amilyenre Szent József rövid ideig gondolt, miután felfedezte, hogy Mária gyermeket fogant) kellett ahhoz, hogy föloldja a kiddusin által létrehozott köteléket. A kiddusin tehát lényegében házassági aktus.
A kiddusin után a jegyesek továbbra is külön éltek, hogy fölkészülhessenek új életükre. Néha a férjnek annyi pénzt kellett megtakarítania, hogy kifizethesse az ún. kendőpénzt; máskor a még túl fiatal menyasszonynak megadta a lehetőséget, hogy "beérjen" a házasságra. Ez a felkészülési időszak akár egy évig is eltarthatott, bár az átlagos idő körülbelül három hónap volt. Amikor minden készen állt, a férj ünnepélyesen a feleség otthonához vonult, majd hivatalosan, "körmenetben" hazavitte őt a saját hajlékába. A házasság végső megpecsételése általában nem sokkal ezután következett be, majd következett a lakodalom (nisszuin), mint például a kánai menyegző (Jn 2,1–11). Az okos és balga szüzekről szóló példázatban (Mt 25,1–13) tíz koszorúslány várja a vőlegényt a menyasszony otthonába, ahonnan lámpásokkal kivilágított körmenet indult a házához.
Az eljegyzés ünnepe tehát József és Mária de facto házassági évfordulóját ünnepli, mert a kiddusinjukról emlékezik meg. A katolikus irodalom történelmileg előnyben részesíti a "jegyesség" és "jegyes" kifejezéseket az "esküvő" és "férj/feleség" helyett, mivel hagyományosan az előbbi két kifejezés olyan törvényes nászt jelez, amelyet még nem háltak el.
Amint azt a nagyszerű mariológus, Brand Pitre írja: "Az Ószövetség lényegében Isten kiddusinja népével, Krisztus virágvasárnapi bevonulása Jeruzsálembe a körmenet, keresztre feszítése a házassági szövetség megkötése (utolsó szavai: „Beteljesedett!” [Jn 19,30]), a Jelenések könyvében szereplő Bárány menyegzője pedig a dicsőséges lakodalom. (Brand Pitre, Jesus the Bridegroom: The Greatest Love Story Ever Told: Image, 2018)
II. János Pál pápa – noha az ünnepet ő sem tetette vissza a római misekönyvbe – nagyon szépen ír Mária és József eljegyzéséről, menyegzőjéről:
"Amikor az üdvtörténet döntő pillanatában Isten kinyilvánítja az emberek iránti szeretetét az Ige odaajándékozásán keresztül, éppen Mária és József házassága valósítja meg a teljes szabadságban történő házassági önátadást, a szeretet elfogadásában és kinyilvánításában... Így – amint az Ószövetség kezdetén is – egy házaspár áll az Újszövetség küszöbén. Amíg azonban Ádám és Éva házassága a bűn forrásává vált, amely elárasztotta a földet; Mária és József házassága azt a csúcspontot jelenti, ahonnan a szentség szétárad az egész világra. Üdvösségünk szerzője ezzel a szűzi és szent szövetséggel indította el megmentésünk művét, hogy nyilvánvaló legyen mindenható akarata: tisztuljon és szentelődjék meg a család, a szeretet szentélye és az élet bölcsője." (Redemptoris Custos, II. János Pál pápa apostoli buzdítása, 1989. augusztus 15.)
Végül megjegyzem: a külföldről haszonszerzés reményében importált, kultúridegen Valentin(Bálint)-nap helyett mondjuk lehetne ez a szerelmesek napja, amikor a szerelmespárok, jegyesek, házastársak megajándékozzák egymást.
Az ünnep 1961 előtti szövegei lényegében megegyeznek a kisasszony-napi (szeptember 8-i) miseszövegekkel, kivéve az evangéliumot és a saját könyörgéseket (kiegészítve Szent József és Szent Emerencia megemlékezéseivel).
Missa in festo Desponsationis B. Mariæ Virginis (die 23. Ianuarii)
Introitus (Officium)
Salve, sancta Parens, eníxa puérpera Regem: qui cælum terrámque regit in sǽcula sæculórum. V. Eructávit cor meum verbum bonum: dico ego ópera mea Regi. V. Glória Patri. Salve, sancta Parens...
Collecta
Fámulis tuis, quǽsumus, Dómine, cæléstis grátiæ munus impertíre: ut, quibus beátæ Vírginis partus éxstitit salútis exórdium; Desponsatiónis eius votíva solémnitas pacis tríbuat increméntum. Per Dóminum.
Commemoratio S. Ioseph
Sanctíssimæ Genitrícis tuæ sponsi, quǽsumus, Dómine, méritis adiuvémur: ut quod possibílitas nostra non óbtinet, eius nobis intercessióne donétur. Qui vivis et regnas.
Commemoratio S. Emerentianæ
Indulgéntiam nobis, quǽsumus, Dómine, beáta Emerentiána, Virgo et Martyr implóret: quæ tibi grata semper éxstitit et méito castitátis, et tuæ professióne virtútis. Per Dóminum.
Léctio libri Sapiéntiæ (Prov. 8,22-35)
Dóminus possédit me in inítio viárum suárum, ántequam quidquam fáceret a princípio. Ab ætérno ordináta sum, et ex antíquis, ántequam terra fíeret. Nondum erant abýssi, et ego iam concépta eram: necdum fontes aquárum erúperant: necdum montes gravi mole constíterant: ante colles ego parturiébar: adhuc terram non fécerat, et flúmina, et cárdines orbis terræ. Quando præparábat cælos, áderam: quando certa lege et gyro vallábat abýssos: quando ǽthera firmábat sursum, et librábat fontes aquárum: quando circúmdabat mari términum suum et legem ponébat aquis, ne transírent fines suos: quando appendébat fundaménta terræ. Cum eo eram cuncta compónens: et delectábar per síngulos dies, ludens coram eo omni témpore: ludens in orbe terrárum: et delíciæ meæ esse cum fíliis hóminum. Nunc ergo, fílii, audíte me: Beáti, qui custódiunt vias meas. Audíte disciplínam, et estóte sapiéntes, et nolíte abiícere eam. Beátus homo, qui audit me, et qui vígilat ad fores meas quotídie, et obsérvat ad postes óstii mei. Qui me invénerit, invéniet vitam, et háuriet salútem a Dómino.
Graduale
Benedícta et venerábilis es, Virgo María, quæ sine tactu pudóris invénta es Mater Salvatóris. V. Virgo Dei Génetrix, quem totus non capit orbis, in tua se clausit víscera factus homo.
Alleluia
Allelúia, allelúia. V. Felix es, sacra Virgo María, et omni laude digníssima: quia ex te orrtus est sol iustítiæ, Christus, Deus noster. Allelúia.
Sequéntia sancti Evangélii secúndum Matthǽum (Matth. 1,18-21)
Cum esset desponsáta Mater Iesu María Ioseph, ántequam convenírent, invénta est in útero habens de Spíritu Sancto. Ioseph autem, vir eius, cum esset iustus, et nollet eam tradúcere, vóluit occúlte dimíttere eam. Hæc autem eo cogitánte, ecce, Ángelus Dómini appáruit in somnis ei, dicens: Ioseph, fili David, noli timére accípere Maríam cóniugem tuam: quod enim in ea natum est, de Spíritu Sancto est. Páriet autem fílium, et vocábis nomen eius Iesum: ipse enim salvum fáciet pópulum suum a peccátis eórum.
Credo.
Offertorium
Beáta es, Virgo María, quæ ómnium portásti Creatórem: genuísti qui te fecit, et in ætérnum
pérmanes virgo.
Secreta
Unigéniti tui, Dómine, nobis succúrrat humánitas: ut qui natus de Vírgine, matris integritátem non mínuit, sed sacrávit; in Desponsatiónis eius sollémniis, nostris nos piáculis éxuens, oblatiónem nostram tibi fáciat accéptam Iesus Christus, Dóminus noster: Qui tecum vivit et regnat.
Commemoratio S. Ioseph
Débitum tibi, Dómine, nostræ rédimus servitútis, supplíciter exorántes: ut suffrágiis beáti Ioseph, Sponsi Genitrícis Fílii tui, Iesu Christi, Dómini nostri, in nobis tua múnera tueáris, ob cuius venerándam commemoratiónem, laudis tibi hóstias immolámus. Per eúndem Dóminum.
Commemoratio S. Emerentianæ
Hóstias tibi, Dómine, beátæ Emerentiánæ, Vírginis et Mártyris tuæ dicátas méritis, benígnus assúme: et ad perpétuum nobis tríbue proveníre subsídium. Per Dóminum.
Præfatio de B. Maria: Et te in Desponsatióne.
Communio
Beáta víscera Maríæ Vírginis, quæ portavérunt ætérni Patris Fílium.
Postcommunio
Súmpsimus, Dómine, celebritátis ánnuæ votíva sacraménta: præsta, quǽsumus, ut et témporális vitæ nobis remédia prǽbeant, et ætérnæ. Per Dóminum.
Commemoratio S. Ioseph
Adésto nobis, quǽsumus, miséricors Deus: et intercedénte pro nobis beáto Ioseph Confessóre, tua circa nos propitiátus dona custódi. Per Dóminum.
Commemoratio S. Emerentianæ
Divíni múneris largitáte satiáti, quǽsumus, Dómine, Deus noster: ut, intercedénte betáta Emerentiána, Vírgine et Mártyre tua, in eius semper participatióne vivámus. Per Dóminum.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése