"Inebriabuntur ab ubertate domus tuae, et torrente voluptatis tuae potabis eos; quoniam apud te est fons vitae, et in lumine tuo videbimus lumen." (Ps. 35,9-10)

csütörtök, július 16, 2020

Adoremus in aeternum


Van egy nagyon szép és igazán rövid kis dicsőítő ének az Oltáriszentséghez, amely tökéletes templom- illetve szentséglátogatáskor. Az Éneklő Egyház liturgikus népénektárban is szerepel latinul 158-as számmal, kicsit különböző dallamon, mint az a legtöbb (külföldön is ismeretes) gyűjteményben található (pl. ITT).

Mivel nem tudok magyar nyelvű változatról, vettem a bátorságot és fáradságot, és lefordítva a latin szöveget készítettem hozzá egy magyar verziót, "ráültetve" a magyar szöveget az eredeti dallamra (azzal az apró különbséggel, hogy a nagyobb szótagszám miatt az antifóna utolsó hajlítása három helyett csak két hangból áll, a záró két hang helyett pedig a magyarban három van: lásd a mellékelt kottát!).

Az egyetlen bizonytalanságom abból fakad, hogy az "adoremus in aeternum"-ot hogyan lehet teológiailag szabatosan lefordítani. A probléma az, hogy az Eucharisztia kifejezetten a földi zarándokútját járó Egyháznak szóló isteni ajándék (ilyen értelemben is Viaticum, azaz, útravaló), a szentségi színek alatt rejtező istenemberi jelenlét a világ végén végérvényesen, tökéletesen és közvetlen módon fogja kinyilatkoztatni és közöltetni magát az üdvözültekkel. Szigorúan véve tehát nem imádjuk az Oltáriszentséget mindörökké, csak a külső színei alatt valóságosan, igazán és lényegileg jelenlévő Üdvözítő Istenünket (res tantum).

Nem pontatlan-e tehát az "imádjuk hát mindörökké" kifejezés, nem kellene talán a "mindörökké" helyett "mindenkoron"-t énekelni, ami azt jelentené, hogy minden időben, egészen a világ végezetéig (amíg meg nem megszűnik a szentségi ökonómia, és már csak a tiszta valóságot birtokoljuk külső jelek nélkül)? Mivel azonban nem akartam "cenzúrázni" az antifóna eredeti, hagyományos szövegét, egyelőre maradtam a "mindörökké" mellett.

2 megjegyzés:

pistvan írta...

Köszönjük a fordítást! Csak egy bizonytalan felvetés: nem lenne esetleg megfelelőbb legszentebb Szentségnek fordítani? Ez esetben az Oltáriszentségnél tágabb értelmet nyerne a szöveg, amely persze itt a földön változatlanul az Oltáriszentségre lenne vonatkoztatható. Krisztus, aki az Oltáriszentségben testével és vérével van jelen, az örökkévalóságban sem más, mint a legszentebb Szentség, csak éppen nem a földi, véges és egyházi értelemben (a hét szentség egyikeként), hanem a szentség általánosabb és örök érvényű értelmében. Ezzel a változtatással indokolható maradna a mindörökké szó, vagy tévedek?

Alácsi Ervin János írta...

A fölvetés jogos, az érvelés is logikus, de egyrészt a dallamot úgy nehéz lenne a szövegre imponálni, másrészt a "szentség" szó (szakramentum értelemben persze) még mindig ott szerepelne, ami a teológiai bizonytalanságom fő oka, annál az egyszerű oknál fogva, hogy az örökkévalóságban már nem létezik a szentségi üdvrend.