Buda eliberata (1686-2019) - prédikáció Budavár visszafoglalásának 333. évfordulóján a Mátyás-templomban

Hagyományosan – a középkor óta – Magyarországon Szent István állam- és egyházalapító királyunknak két ünnepe van: a főünnepe augusztus 20-án, a szent jobb ereklyének megtalálása május 30-án. A tridenti liturgikus reform egységesítő törekvésein fölbátorodva 1625-ben a magyar országgyűlés katolikus rendjei azzal a kéréssel fordultak VIII. Orbán pápához, hogy az ország két fő patrónusának, Szent István királynak és Szent Adalbertnek miséit vegye föl az új római misekönyvbe, zsolozsmáikat pedig az új római breviáriumba, hogy az egész katolikus világ megtisztelje és megünnepelje őket. A kérelmet végül csak a Szent Liga megalapítója, Magyarország megmentője, Boldog XI. Ince pápa teljesítette, aki Szent István ünnepét Buda fölszabadulásának örök emlékezetéül szeptember 2-ára rendelte.

Ezen a napon hazánkban évszázadok óta Szent Imre herceg halálának évfordulóját, ún. depozíciós ünnepét ülték, mindaddig, amíg praktikus és egyházpolitikai okokból 1630-ban a magyar püspökök el nem határozták a rítusváltást: esztergomiról tridentire. Természetesen hazánkban továbbra is augusztus 20. maradt első apostoli királyunk főünnepe, de mivel Buda várát a nemzetközi csapatok 1686. szeptember 2-án vették vissza a töröktől, kialakult az a kegyes helyi szokás, hogy a budai polgárok votív (fogadalmi) jelleggel ezen a napon az egyébként csak más európai egyházakban számontartott napot díszes körmenettel ünnepelték a város sikeres ostromára emlékezve.

Ha tehát történelmileg nincs is túl sok okunk Szent István királyt a mai napon ünnepelni, mindazonáltal jó és megalapozott okunk van arra, hogy hálás szívvel emlékezzünk meg Buda visszavételéről, a 145 keserves éven át tartó muzulmán-török megszállás végéről. Ahhoz, hogy megértsük, milyen jelentős diadal, milyen életbevágó sorsforduló volt ez fővárosunknak, nemzetünknek, hazánknak (sőt, bizonyos értelemben az egész keresztény Európának), szükséges magunkat szembesíteni a történelmi előzményekkel és néhány kevéssé ismert, de tanulságos tényszerű adattal.

Mohácsnál 7 magyar püspök esett el, szinte a teljes magyar egyházi főrend odaveszett. A kettős királyság időszakában Ferdinánd és Szapolyai minden püspöki székbe a saját embereit szerette volna ültetni, de egyik sem ismerte el a másikat. Így 1535-ig Magyarországon mindössze három fölszentelt püspök volt, a megszállt területekre eső elhagyatott egyházmegyék, székesegyházak szörnyű hanyatlásnak indultak. 1568-ban az apostoli nuncius már arról panaszkodik, hogy az egyházi méltóságok a lelkek üdvösségét nem tartják szemük előtt, a kánoni törvényeket nem tartják be, nem rezideálnak az egyházmegyéikben, istentiszteleteket nem végeznek, többjük még püspökké sem szentelteti magát.

Pár évtizeddel a mohácsi vereség után a világi (alsó)papság veszteségei már közel 90 százalékosak voltak, a papnevelés pedig lényegében megszűnt. A török területeken a katolikus klérust üldözték, míg az újhitű protestáns prédikátorok gyakorlatilag szabadon jártak-keltek. A törökök eltiltották a harangozást, az énekes szertartásokat, a körmeneteket. A királyi Magyarország törökkel határos területein a 16. század közepére már egy papra legalább tíz falu jutott; a Veszprémi Egyházmegye Zalai Főesperességében pl. 100 plébánia volt betöltetlen. Az ország 56 ferences rendházából már csak 2-3 működött, a 131 pálos kolostorból már csak 6 állt fönn, de elpusztultak a többi rendek kolostorai is, 1639-ben már Pannonhalma is kiürült.

A török csak a 16. században közel félmillió magyar rabszolgát hurcolt el az országból. 1603-ban az eszéki hídon 80.000, 1633-ban pedig 100 ezernél több magyar rabot – főleg fiatal férfiakat – hajtottak át. A tatárok az 1657-es betörés után 95.000 rabot hurcoltak el Erdélyből. A Mohácsi Vész korában Angliában több mint egymillióval kevesebben laktak Magyarországnál, a török hódoltság végére Anglia lakossága másfél millióval volt több hazánkénál. Magyarország lakossága kivérzett a háborúkban, néprablásban, nélkülözésben – ha úgy nézzük: 150 év alatt 2-2 és fél millió ember tűnt el (vagy meg se született) az országban. Itt ásatott meg a történelmi Magyarország sírja, Trianon csak pontot tett a halotti bizonyítvány végére!

Boldog XI. Ince pápa (1611-1689)

Csak ezeknek az információknak tudatában foghatjuk föl, hogy mit jelentett az a dicsőséges szeptember 2-a, milyen jelentős sorsforduló volt Buda visszavétele, milyen hálával tartozunk a Katolikus Egyháznak, amiért Péter szentéletű utódja, Boldog XI. Ince pápa megszervezte és finanszírozta a nemzetközi összefogást, a torzsalkodó, vallásháborúkban kiábrándult fejedelmek között megteremtette a keresztény egyetértést és elhatározást, amely egyedül lehetett alapja Európa egészséges immunválaszának a török áfium ellen. Ki tudja? Talán nem elrugaszkodott azt mondani, hogy ha ez akkor nem valósul meg, ma talán már nem lenne Magyarország (még egy trianonnyi sem), de ha lenne is, 80-90 százaléka genfi zsoltárokat énekelne!

Buda ostroma – melyre Bécs 1683-as dicsőséges fölszabadítása teremtette meg az alkalmat – 1686. június 21-től szeptember 2-ig, 44 súlyos véráldozatokkal járó napon át tartott. 1683-ban többek között Thököly Imre árulása miatt még nem nyílt alkalom Buda visszavételére, de az 1684-es eredménytelen ostrom kudarca is tüzelte a keresztény hadat. Azon az 1686-os forró nyáron az utolsó, sikeres roham szeptember 2-án, félórás tüzérségi előkészítés után, este fél hatkor indult meg az esztergomi bástya irányában. Aviánói Boldog Márk szentszéki legátus, kapucinus tábori lelkész az elsők között hágott föl a falakra, kezében egy fakereszttel, amire Szent József képét szögezte. Ő és az ostromlók többsége a győzelem jeleként értékelte, hogy a nagymecsetként működő Nagyboldogasszony templom egyik fala még a lőporraktár július 22-i fölrobbanásakor leomlott, és egy befalazott fülkéből előkerült a Szűzanya szobra isteni gyermekével a karján. Másnap Aviánói Boldog Márk körmenetben vitette végig a váron a „Lőporos Madonna” szobrát, valamint ő mutatta be a Te Deumos, hálaadó szentmisét is a Mátyás-templomban.

Boldog Aviánói Márk (1631-1699)

Dokumentumok bizonyítják, hogy mindkét fáradhatatlan megmentője Magyarországnak, Boldog XI. Ince pápa és az ő apostoli küldötte, Boldog Aviánói Márk is a Szentséges Istenszülő, Magyarország Nagyasszonya közbenjárásának tulajdonította a nehezen megszerzett, de annál fényesebb diadalt. Azt hangoztatták, hogy BUDA neve prófétai jel, mert azt jelenti: Beata Virgo Dabit Auxilium – A Boldogságos Szűz nyújt majd segítséget!

Erről Clairvaux-i Szent Bernát híres homíliája jut eszembe a tenger csillagának nevezett Szűzanyáról: „Ó, bárki is légy, ki úgy érzed, hogy e világnak szökőárjában közelebb vagy ahhoz, hogy a széllökésektől és viharoktól dobáltass, mint hogy a szilárd talajon megállj; ha a förgetegben nem akarsz elmerülni, ne vedd le szemeidet e csillag fényességéről! Ha a kisértések vihara támad föl benned, amikor a megpróbáltatások zátonyára futsz, nézz föl erre a csillagra, kiálts Máriához! Ha a kevélység, nagyravágyás, rágalmazás, vetélkedés hullámai dobálnak, nézz föl erre a csillagra, kiálts Máriához! Amikor a harag, sóvárság vagy testiség csábításai csapdossák lelked csónakját, kiálts Máriához! Amikor bűneid sokasága fölzaklat, lelkiismereted szégyene összezavar, amikor az ítélet félelmetes gondolata megrémít, s elnyelni készül a szomorúság feneketlen mélysége és a kétségbeesés szakadéka, gondolj Máriára! Veszélyben, szorongattatás közepette, kételyben, gondolj Máriára, kiálts Máriához! Ne távozzon el ajkadról, ne hagyja el szívedet; és hogy elnyerhesd imájának kegyét, ne utasítsd el életének példáját! Őt követvén sohasem térsz le a helyes útról; az ő segítségéért folyamodván sohasem esel kétségbe; gondolataidban őrízvén őt sohasem veszíted el a célodat. Ha ő fogja kezedet, sohasem botolsz el; ha ő támogat téged, nem lesz okod félelemre; ha ő vezet téged, sohasem fáradsz el; az ő szerető jósága mindvégig elkísér.” (Hom. II de laud. Virg.)

Jól teszi a magyar, ha hallgat Szent Bernát szépséges intelmére! Jónéhány bizonyítékunk van arra, hogy a történelem igazolja nemzetünk bizalmát Égi Pátrónánk anyai oltalmában és hathatós közbenjárásában. A Mohácsi Vész után kivérzett ország, a hitújítók által összezavart, szentségek és püspöki útmutatás nélkül maradt magyar egyház végül föl tudott egyenesedni másfél évszázados gyötrelmeiből, de csak miután azon a dicsőséges szeptember 2-án a Szeplőtelen Istenanyába, a Magyarok Nagyasszonyába vetette minden reményét és föltétlen bizodalmát! Beata Virgo Dabit Auxilium – A Boldogságos Szűz nyújt majd segítséget!

Súlyos a paphiány? Nincs, aki élő, igaz hitre nevelje gyermekeinket? Nincs pásztorbot, ami a szétszéledő nyájat megvigasztalja és a ragadozó farkasoktól megóvja? Omladozó szentélyeink lassan kiürülnek, elhagyott oltáraink díszüktől megfosztva állnak? Nézz föl az égre, arra a ragyogó csillagra, gondolj Máriára, kiálts Máriához! Nemzeti hagyományainktól, keresztény meggyőződésünktől, európai kulturális gyökereinktől idegen ideológiák garázdálkodnak földünkön, ragadják el fiainkat, rontják meg iskoláinkat? Nézz föl az égre, arra a ragyogó csillagra, gondolj Máriára, kiálts Máriához! Beata Virgo Dabit Auxilium – A Boldogságos Szűz nyújt majd segítséget!