Manapság, nagyjából a hatvanas évek óta, nagyon népszerű lett vallási szövegkörnyezetben emlegetni a szolidaritást. Más hasonló kifejezések rutinszerű használata mellett, ez is annak a jele, hogy vallási élményeink és igényeink kezdenek ellaposodni, elvilágiasodni: a vallás középpontjába Isten dicsőítése és a lelkek üdve (vagy kárhozata) helyett szociológiai, sőt társadalompolitikai megfontolások kerültek.A szolidaritás jellemzően nem teológiai, hanem társadalomtudományi eredetű kifejezés. Sem a klasszikus, sem a középkori latin nem ismeri, francia eredetű (bár a latin solidus = teljes, egész, tömör szóra vezethető vissza) és jellemzően a modern munkás és egyéb érdekképviseleti mozgalmak ihlették. A szó valójában olyan társadalmi jellegű közmegegyezést, közös érdekképviseletet jelent, mely azonos érdeklődésű, érdekű, célú egyének, vagy társadalmi csoportok között áll fönn, jön létre.
Távol álljon tőlem minden pedantéria vagy purizmus, de a teológiának (az isteni kinyilatkoztatásra alapozva) megvan a saját nyelvezete, és az adott jelentéstartalom kifejezésére alkalmasabb, helyesebb lenne a testvériség vagy a sorsközösség szavakat használni. Ha konkrétan a Megváltó Krisztus közösségvállalására gondolunk a megváltásra szoruló emberiséggel, akkor itt van mindjárt a biblikus 'szövetség': "Ez a kehely az új szövetség az én véremben" (Lk 22,19), vagy a 'testvériség', melynek alapja a Krisztus természetes Isten-Fiúsága és a mi kegyelmi, fogadott fiúságunk közötti szoros összefüggés: "A fogadott fiúság lelkét nyertétek el ... az Istennek fiai vagyunk ... Krisztusnak pedig társörökösei" (Róm 8:15-17; vö. Jn 1,12, etc.), de a 'sorsközösség' is sokkal közelebb áll ahhoz, amit az "Ige emberré (testté) lett" (Jn 1,14) vagy a "kiüresítette önmagát, fölvette a szolga alakját, emberekhez hasonló lett" (Fil 2,7; vö. Zsid 4,15) kijelentésekkel a sugalmazott Szentírás közölni akart.
Sajnos egyes nyelvi divatokkal a teológia, a liturgia, és általában a vallás sokszor nem gazdagodik, hanem éppen szegényedik. Előfordul, hogy nem azzal szolgáljuk az emberek lelki érdekeit, ha az általuk világi szövegkörnyezetből ismert nyelven és stílusban kezdünk hozzájuk beszélni, mivel bizonyos kifejezések az eredeti keresztény jelentéstartalomnak nem tökéletes megfelelői, hanem csupán gyenge, olykor félrevezető analógiái.
3 megjegyzés:
mit nevezel akkor purizmusnak, ha nem ezt ;)
Szekularizált szavak a Szent térben. Jézus ideológiát követett, vagy sorsközösséket épített?
Mk 3,31Ekkor az anyja és a testvérei odajöttek, és kint megállva üzentek neki, és hívták őt. 32A körülötte ülő tömegből szóltak is neki: "Íme, anyád és testvéreid keresnek téged odakinn!" 33Ő így felelt nekik: "Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?" 34Aztán végighordozva tekintetét a körülötte ülőkön, így szólt: "Íme, az én anyám és testvéreim. 35Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám."
Ha jól silabizáltam a távolkeleti jelrendszert, akkor talán megemlítendő a maszk mögé bújás paradoxona, amit csak a mai kor profán, velejéig pogány emberei tudnak professzionális hazugságokká emelni, abban a hiszemben, hogy sötététségük fényt hoznak nekünk embereknek. De a lényeg az , hogy mégsötétebb lesz tőlük, legalább is akik tőlük várnak valami fényt. A helyzet az, hogy ez az egész akkor és úgy hiteles, ha az ember a saját arcát használja és a maszk belül van mely Krisztus Urunk vonásaival karaktelizálódik. És akkor lehull minden megalkotott szó és minden fátyol. Irhas joko.
Megjegyzés küldése