kedd, december 03, 2019

Rövid elmélkedés a szentélyrekesztőkről - avagy: hogyan állíthatnánk helyre templomaink szentségét és a hanyatló liturgikus szellemet nyugaton


Kedvenc lefekvés előtti olvasmányom jelenleg egy A. W. N. Puginról, a zseniális 19. századi romantikus angol építészről, a neo-gótika atyjáról szóló életrajz (God’s Architect). Az elképesztően részletes és jó stílusban megírt könyv szerzője Rosemary Hill, aki ezért a munkájáért Wolfson díjat kapott. Pugin mániákus személyisége, nyers modora, gyenge egészsége ellenére mindössze 40 éves korában bekövetkezett haláláig (1852) építészetével átfestette nemcsak az Egyesült Királyság, de a teljes Brit Birodalom (sőt, talán majdnem a teljes keresztény kultúrkör) tájképét, lefektette a modern építészet alapelveit, tanítványok, utánzók egész seregét hagyta maga mögött. Több okból Gaudíval együtt Pugin a kedvenc építészem: mindketten mélyen hívő katolikusok voltak, a keresztény középkorhoz nyúltak vissza ihletért, ugyanakkor modern, előremutató módon alkalmazták ismereteiket, igyekeztek „nemzeti” jegyeket integrálni a stílusukba és holisztikusan gondolkodtak az építészetről (Pugin nagyban inspirálta az ún. arts and crafts mozgalmat), integrálva a külsőt és belsőt, a szerkezetet és díszítést, megtervezve minden apró részletet (ácsozat, burkolat, kerámia, színes üveg, bútorzat, kárpitozás stb.).


A magdeburgi (ma lutheránus) dóm lettnere "népoltárral"
Exeter (ma anglikán) székesegyházának kereszt karzata (rood loft) két "népoltárral"
Pugin nem technokrata volt, hanem valódi látnok, művész és „ideológus” egyben, aki harcos hangvételű írásokban védte meg építészetének meghatározó alapelveit. Korszakalkotónak mondható a szentélyrekesztők antikvitásáról, hasznáról és szimbolikus jelentéséről írott tanulmánya. Ebben jó ösztönnel és kikezdhetetlen logikával, egyszersmind a rá jellemző szatirikus stílusban fogalmazta meg érveit, melyek egyszerre voltak fájdalmasan időszerűtlenek és időtlenül igazak. Pugin alaptétele az volt, hogy a keresztény templomépítészet lényegi eleme, elhagyhatatlan, identitást meghatározó rendező elve a többszörösen szakaszolt térrendezés. Ennek egyik legfontosabb jellemzője volt az ún. szentélyrekesztő (jubé vagy lettner), mely szerzetesi és káptalani templomokban tömör falazat, többnyire átláthatatlan „kereszt karzat” (rood loft) volt, plébániai templomokban részben átlátható, fából, fémből, esetleg alacsony kőkorlátból álló „kereszt rácsozat” (rood screen), kisebb templomokban, kápolnákban pedig egyszerű „kereszt gerenda” (rood beam). (Ezekben a szóösszetételekben a kereszt kifejezés nem a keresztirányúságot jelöli – bár az is igaz – hanem azt a szinte egyetemes szokást, hogy a szentélyrekesztők tetejére, a szentély főbejárata fölé a keresztrefeszítés valamilyen ábrázolását helyezték).

Eredeti, 15. századi jubé egy francia plébániatemplomban (Chapelle Saint-Fiacre, Le Faouet)
Pugin tipikus "rood screen"-je, neo-gótikus plébániai kereszt rácsozata (St Giles, Cheadle, 1845)
A középkori templomba lépő hívő dinamikusan érzékelte a belső teret, többszörös elkülönítő jellegű térelemeken keresztül a mozgás folyamatában tárult föl előtte a szakrális épületbelső, fokozatosan vezetve őt beljebb és beljebb a templom létesítő okának, a szentségi misztériumnak szívébe. A misztikus kinyilatkoztatásnak ez a fokozatossága egyszerűen lehetetlen egy csarnokszerű, teljesen nyitott térben, ahol a tekintet nincs fékezve, visszafogva, akadályozva, ahol nincs jelen a rejtőzködésnek és föltárulkozásnak, a lehatároltságnak és az áthatolhatóságnak ingadozó, ringató, megkapó és áhítatot keltő játéka. A keresztrefeszítés jelenetével és egyéb bibliai történetekkel, angyalok és szentek alakjával díszített szentélyrekesztő fölfogható egyfajta mozivászonként, ami valójában nem kizárja, ellehetetleníti, hanem inkább megmutatja, sőt, kinyilatkoztatja a tér mögötti teret, az ideigvaló, földi, változandó rítus mögötti örökkévaló, mennyei és változhatatlan valóságot. Természetesen a keresztelő egyházakban, plébániai templomokban nem volt teljesen kirekesztve az eucharisztikus liturgiából a hívő tekintet (a szerzetesi és káptalani templomokban is volt általában „népoltár” a szentélyrekesztők elé építve); a jubé ilyen terekben inkább egyfajta sejtelmesen átlátszó, apró szemű csipke szerepét töltötte be, egyszerre fedett le (hangsúlyozva a misztérium érinthetetlen szentségét) és tárt föl (engedett betekintést a hit megerősítését kereső szemeknek). Aki mélyebben akarja kutatni a szentélyrekesztők liturgikus és lelkipásztori értelmét, hasznát, annak a már említett Pugin tanulmányon kívül ajánlom Jacqueline E. Jung művészettörténész nagyszerű könyvét a témáról (The Gothic Screen), illetve Földváry Miklós István remek magyar nyelvű cikkeit (ITT és ITT és ITT).
 
A svéd Gotland-szigeti Öja templom eredeti "kereszt gerendája" (13. sz. vége)

16. századi francia "kereszt gerenda" (Lampaul-Guimiliau, Bretagne)
A szentélyrekesztőkkel kapcsolatban Pugin zseniális intuíciója, tűpontos diagnózisa (melyet sajnos korának katolikusai sem értettek vagy voltak hajlandók elfogadni) az volt, hogy a nyugati liturgia hanyatlása (és végül kódolt bukása) nem a 20. században kezdődött, hanem a késő barokk korban, amikor a gyülekezet és a liturgikus asszisztencia dinamikus térérzékelését székekkel, majd fix padsorokkal ellehetetlenítették, valamint a rétegzett, fokozatokban föltárulkozó tereket megszüntették a középkori templomok szentélyrekesztőinek lebontásával és az új templomterek nyitott, csarnokszerű elrendezésével. Ahol hiányzik a szentségi teológia kinyilatkoztató rejtőzködésének és rejtőzködő kinyilatkoztatásának építészeti visszhangja, megerősítése, tudatosítása, ott a Szentháromságos Isten trónusánál szolgáló hatalmas égi szellemekből előbb-utóbb pirospozsgás, kövér puttók lesznek, a Krisztusban föltárulkozó igaz Istenből Thália vagy – ami még rosszabb – Dionyszosz, a kultuszból színház, a papból színész vagy ülést levezető elnök, a szentélyből színpad, az oltárból pedig asztal. Egyenes (bár többszörösen összetett és nem azonnal nyilvánvaló) logikai kapcsolat van a szentélyrekesztők lebontása (a szentségi titkok lemeztelenítése) és a konferencia jellegű szembemisézés gyakorlata között.

St Wilfrid's, Cantley (South Yorkshire) George Gilbert Scott (1874) és Ninian Comper által (1894) helyreállított belső tere. St Wilfrid's az angol vidéki plébániatemplomok gyönygyszeme és mintapéldája.
St. Wilfrid's Ninian Comper által tervezett ún. sarum oltára oltármennyezettel (canopeum, ciborium) és oszlopkeretes oltárfüggönnyel (ridell curtain). A legszebb és "legkorrektebb" oltár, amit valaha láttam.

A keleti egyházak jól teszik, ha fölfigyelnek erre az összefüggésre, mert jelenleg egyedül az ikonosztázionok és a lefüggönyözött szentélyek tartják őket vissza a liturgikus összeomlástól. A nyugati liturgiakutatóknak pedig azt ajánlom figyelmébe, hogy nem a hagyományos liturgikus szövegek kultikus használata vagy a szép középkori szertartások hűséges rekonstruálása hozza meg elsőként és legbiztosabban az áhított szemlélet béli változást, a végletekig leépült liturgikus lelkiség és gondolkodás gyógyulását, hanem olyan szimbolikus értékű, non-verbális jellegű gesztusok, mint a kézreáldozás megszüntetése, a szembemiséző asztalok fölszámolása és a templomterek hagyományos rétegzése (elsősorban a szentélyrekesztők használata). Pugint sem az apologetika hitérvei vagy a tridenti misszálé szövegei bírták rá a katolicizálásra, hanem a középkori templomépítészet belső törvényszerűségeinek fölfedezése. A 19. században a traktáriánusok vagy anglo-katolikusok mozgalmát (és bizonyos értelemben az anglikán egyházi élet újra definiálását) is az támogatta leghathatósabban, hogy javarészt Pugin hatására átálltak a „box church”-ről (puritán „doboz” templomok ülő galériákkal és egyetlen központi elhelyezkedésű szószékkel) a viktoriánus éra neo-gótikus plébániatemplomaira (melynek belső tere rétegzett, a lerekesztett szentély középpontjában pedig az oltár áll).
St Brinius', Dorchester-On-Thames, Oxfordshire - az ideális falusi kápolna. W. W. Wardell, Pugin híres tanítványa tervezte, az Egyesült Királyság katolikusainak emancipációja után az első templomok között épült (1846-49).
 A St Brinius káprázatos belső tere - nemrég Rev. John Osman plébános állíttatta helyre Ninian Comper stílusában.
A St Brinius kápolna liturgikus használatban.

Végül St Cyprian's, Clarence Gate, London - az ideális plébániai csarnoktemplom szentélyrekesztővel (a mellékoltároknál is). Pugin után a másik nagy kedvenc építészem, Ninian Comper tervezte (1866).
Amúgy a szentélyrekesztők nyugaton is általános és kötelező berendezései voltak a keresztény templomoknak, egészen a barokk korig. Ókori és barokk példákról találunk szép grafikákat Pugin fönt hivatkozott tanulmányában.

kedd, szeptember 17, 2019

Egy ősi, szép imádság a tanévnyitó istentiszteletek idejére


Notker Balbulus (c. 840-912) népszerű pünkösdi szekvenciája, mely megtalálható az 1484-es Esztergomi Misszáléban is.

Eredeti latin:

Sancti Spiritus assit nobis gratia
Quae corda nostra sibi faciat habitacula
Expulsis inde cunctis vitiis spiritalibus
Spiritus alme illustrator hominum
Horridas nostrae mentis purga tenebras
Amator sancte sensatorum semper cogitatuum
Infunde unctionem tuam clemens nostris sensibus
Tu purificator omnium flagitiorum Spiritus
Purifica nostri oculum interioris hominis
Ut videri supremus genitor possit a nobis
Mundi cordis quem soli cernere possunt oculi
Prophetas tu inspirasti ut praeconia Christi praecinuissent inclyta
Apostolos confortasti uti trophaeum Christi per totum mundum veherent
Quando machinam per verbum suum fecit Deus caeli terrae marium
Tu super aquas foturus eas numen tuum expandisti Spiritus
Tu animabus vivificandis aquas fecundas
Tu aspirando das spiritales esse homines
Tu divisum per linguas mundum et ritus adunasti Domine
Idolatras ad cultum Dei revocans magistrorum optime
Ergo nos supplicantes tibi exaudi propitius Sancte Spiritus
Sine quo preces omnes cassae creduntur et indignae Dei auribus
Tu qui omnium saeculorum sanctos tui numinis docuisti instinctu amplectendo Spiritus
Ipse hodie apostolos Christi donans munere insolito et cunctis inaudito saeculis
Hunc diem gloriosum fecisti
Sancti Spiritus assit nobis gratia

hevenyészett magyar fordítás:

A Szentlélek malasztja legyen velünk,
és tegye szívünket az ő hajlékává,
kivetve onnan minden lelki vétket!
Tápláló Lélek, az emberek megvilágosítója,
Derítsd ki lelkünknek rémisztő sötétségét!
Szentséges Szeretője a mindig értelmes gondolatoknak,
Öntsd kegyesen keneted a mi érzékeinkbe!
Te, ó Lélek, minden gyalázatnak eltörlője,
Tisztítsd meg bennünk a belső ember szemét,
Hogy megláthassuk a fölséges Alkotót,
Akit csak a tiszta szívűek szemei képesek szemlélni!
Te ihletted a prófétákat, hogy előre hirdessék a Krisztusnak dicső énekét.
Megerősítetted az apostolokat, hogy körbehordozzák az egész világon Krisztusnak győzelmi jelvényét.
Mikor Igéje által az Isten megalkotta a mennynek, földnek és tengereknek szerkezetét,
Te, ó Lélek, hogy fenntartsd őket, hatalmadat kiterjesztetted a vizek fölé.
Te megtermékenyítetted a vizeket, hogy megelevenítsd a lelkeket.
Te sugallatoddal lelkivé teszed az embereket.
Te, ó Urunk, egyesíted a nyelvek és rítusok szerint megosztott világot.
Legkiválóbb a mesterek között, a bálványozókat visszahívod az Isten imádására.
Azért, Szentlélek, hallgass meg kegyesen minket, hozzád könyörgőket,
Aki nélkül, úgy hisszük, minden imádság haszontalan és méltatlan Isten fülébe jutni!
Te, ó Lélek, minden korok szentjeit istenséged késztetésének ölelésével tanítottad.
Te ma Krisztus apostolait megajándékozva öröktől fogva szokatlan és egészen hallatlan adományokkal,
Ezt a napot dicsőségessé tetted.
A Szentlélek malasztja legyen velünk!