Van egy kedvenc történetem Loyolai Szent Ignác atyánkról, amit ő maga beszél el a Visszaemlékezéseiben (ami online olvasható Gyenis András SJ fordításában)
A dátum 1522 márciusa - miközben a kiátkozott Luther éppen előbújik rejtekhelyéről és visszatér Wittenbergbe -, a korábban világi dicsőséget, katonai sikereket és udvari kegyeket kereső büszke baszk lovag hosszú lábadozása és lelki ébredezése után éppen Montserratba tart, a Boldogságos Szűzanya csodálatos kegyhelyére, hogy fegyvereit letegye a "fekete Madonna" lábai elé, szolgálatait pedig fölajánlja Istennek, a fejedelmek Fejedelmének és a királyok Királyának. Még nem tért meg teljesen: már a kegyelem igazgatja, de még forrnak benne a lelkes katona indulatai, még buzognak benne a zabolátlan ösztönök.
"15. Amint az úton haladt, utolérte egy mór, aki hasonlóképpen öszvérháton utazott. Együtt haladtak előre, és társalgás közben a boldogságos Szüzet is megemlítették. A mór teljesen megfelelőnek tartotta, hogy a Szűz férfi közreműködése nélkül fogant, azt azonban már nem tudja elhinni, hogy a szüléskor is szűz maradt, s bizonyítékul azokat a természetes okokat említette fel, melyek éppen eszébe jutottak. Bármennyi ellenérvet sorakoztatott is föl a Zarándok, nem tudta eltéríteni a mórt nézetétől. Eközben a mór oly sietve ügetett tova, hogy szeme elől veszett. Nagyon bántotta az, ami közte és a mór között történt. Felindulás vett rajta erőt, és lelkében elégületlenséget érzett, mivel azt hitte, hogy nem teljesítette kötelességét, és egyúttal haragra gerjesztette a mórral szemben. Azt gondolta, hogy helytelenül cselekedett, midőn eltűrte, hogy a mór olyan dolgokat mondott a boldogságos Szűzről, és kötelességének tartotta, hogy becsületének megvédésére utána menjen. Feltámadt benne a vágy, hogy a mórt felkeresi, és néhány tőrdöféssel fizet neki szavaiért. Hosszabb ideig tartó tétova tanácstalanság után kétségben maradt, mert nem tudta, hogy mitévő legyen. A mór, aki elinalt, megnevezte ugyan a helyet, ahova tartott, mely nem esik messze az országúttól, de maga az országút nem vezetett a helységen keresztül.
16. Miután belefáradt annak hosszas megfontolásába, hogy melyik a helyesebb, anélkül, hogy dönteni tudott volna, úgy határozott, hogy eleresztett kantárszárral engedi az öszvért addig haladni, ahol az út elágazik. Ha az öszvér a helységbe vezető útra tér, akkor fölkeresi a mórt és néhányszor beledöfi tőrét; ha pedig nem megy a helység felé, hanem tovább halad az országúton, akkor békében hagyja. Úgy is tett, ahogy elgondolta. Tetszett a mi Urunknak, hogy az öszvér megmaradt az országúton, és nem lépett a helység felé vivő útra, jóllehet alig volt távolabb tőle 30–40 lépésnél és az odavezető út nagyon széles és kényelmes volt."
A megtérés útjára lépett, de a teljes kegyelmi átalakulás előtt álló Ignác lelki vívódása nemcsak vicces, de tanulságos is. Szentpáli kifejezéssel élve a "régi ember" forrong a dühtől; azt vizionálja, hogy a mindannyiunk Űrnőjét (Nuestra Señora) megsértő muszlimot néhány jól irányzott tőrdöféssel a pokolra küldi. Ám az új ember már tiltakozik benne, visszafogja az ártani készülő harcos kezet. Végül az isteni kegyelem indíttatására a gondviselésre bízza magát és az egész ügyet.
Nincs kétségem afelől, hogy Miasszonyunk maga irányította az öszvért a mór helyett Montserrat irányába. Nem kért abból, hogy Ignác bosszút álljon érte... Tucho bíboros kétes karakter, kétes ötletekkel és kétes motivációkkal. Nem vitás, hogy a Mater Populi Fidelis azért született, hogy pápai honfitársa, védnöke és mecénása kétes örökségét megőrizze. Csak Isten a tudója, hogy ehhez XIV. Leó pápa miért asszisztált. A Hittani Dikasztérium dokumentuma szerencsétlen iromány (volt már ilyen, pl. a megigazulás és az ún. limbus puerorum ügyében), teológiailag felszínes, gyöngén érvelt és egy quaestio disputata vonatkozásában túl hamar mondott túl sarkos véleményt. Ráadásul kellemetlen helyzetbe hozta azokat a tiszteletreméltó teológusokat is, akik ugyancsak fönntartással kezelik a coredemptrix címet, de nem tagadják annak lényegi, doktrinális tartalmát, és főleg nem osztoznak Tucho és elvtársai valódi indítékaiban és meggyőződésében. A dokumentum csak annyit ért el, hogy hiszterizálta az amúgy is zaklatott katolikus közvéleményt, miközben érdemben semmivel sem járult hozzá a kérdés tudományos tisztázásához.
Tanulságos Loyolai Szent Ignác története. Amikor a Szűzanya "becsületéről" van szó, érthető módon forrong bennünk a buzgó indulat, de józannak, tárgyilagosnak kell maradnunk, és mindenekelőtt a gondviselésre bíznunk magunkat. A vasból kovácsolt kardot érdemes letenni a Madonna lábaihoz...
A sokat idézett, régi mondás: De Maria nunquam satis! (Máriáról sosem elég!) ugyan igaz, de csak néhány fontos megkülönböztetéssel (ahogy az Angyali Doktor mondaná: secundum quid) – s ez analóg Szent Ágoston híres és sűrűn félreértett kijelentésével: "Szeress, és tégy, amit akarsz!". A Boldogságos Szűz Máriát sohasem önmagában, hanem mindig istenanyai minőségében kell tekintenünk, i.e., amennyiben Krisztushoz vezet bennünket (quoad Iesum). A Szűzanya lényének és lelki kiváltságainak ragyogása valóban csodálatos, de rajta és benne minden fény "reflektált": Krisztusból - a mi győzedelmes Napunkból - ered, és Márián - a mi sötét éjszakánk vezérlő Holdján - tükröződik vissza.
A máriológia - mint teológiai tudományág - mindig a tisztánlátás és mértéktartás e hármas "megkülönböztetéséhez" kell, hogy tartsa magát: (1) Conditio viae: Mária nem rendelkezett mennyei kiváltságokkal vagy a boldogító színelátással, mert mint minden más ember (Krisztust kivéve), ő is csak e siralomvölgy zarándoka volt. (2) Conditio naturae humanae et sexus mulieris: minden természetfölötti kegyelme ellenére, nem lépi túl az emberi természet szabta határokat (nem rendelkezik angyali természettel), sem saját nemének határait (pl. nem lehet papi hivatal viselője). (3) Conditio missionis Deiparae: Nem rendelkezik minden lehetséges természetfölötti kegyelemmel, kiváltsággal, csak ami szükséges és illendő volt istenanyai küldetéséhez.
"A Szent Szűz számára elegendők azok a méltóságok, amelyeket Szent Fia közöltetett vele és megadott neki, s amelyek tekintetében fölülmúlt minden emberi dicséretet és tiszteletet, ezért hát nem illendő, hogy a Szent Szűz tiszteletére újabb méltóságokat találjunk ki, hiszen nincs szüksége a mi hazugságainkra annak, aki teljesen eltelt az Igazsággal magával." (Szent Bonaventura, Sent. III, d. 3, a. 1, q. 2, ad 3)
Loyolai Szent Ignác, a lelkek megkülönböztetésének védőszentje - könyörögj érettünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése