szombat, április 07, 2018

COMMA IOANNEUM (1Jn 5:7-8), avagy tévedésben vagyunk vagy 1500 éve?


Íme, közeledik a húsvét utáni első vasárnap (fehérvasárnap), és ilyenkor óhatatlanul fölmerül a hagyományos latin rítus szentleckéjében évről-évre elhangzó Comma Ioanneum (1Jn 5:7-8) hitelességének kérdése. Most akkor csak megcsaljuk magunkat és emberi okoskodásokkal egybemosva olvassuk a Szentírást, vagy ez is a nyilvános kinyilatkoztatás része?

A vitatott szakasz:
Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben: az Atya, az Ige, és a Szentlélek: és e három egy. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön: a Lélek, és a víz, és a vér: és e három egy.”


A modern szövegkritikai ellenvetések:

(1) A legkorábbi görög kéziratok nem tartalmazzák (az arány kb. 500:10): (a) egyrészt a „régebbi jobb”-elv nem mindig igaz (a liturgiatudományban sem!), másrészt (b) ennek oka az is lehet, hogy az ariánusok (s ez a gyakorlat nem állt tőlük távol) módszeresen törölték, vagy kihagyták a másolatokból a számukra problematikus részt.
Erasmus a XVI. század elején az általa gondozott görög szövegből – a korai kéziratos bizonyítékokra hivatkozva törölte – majd az emiatt kialakuló botrány miatt visszatette. A XVI. század óta tehát része az ún. görög Textus Receptus-nak.

(2) Egyetlen arámi, szír vagy kopt kézirat sem tartalmazza (a bizánci és örmény ortodoxok viszont kifejezetten elfogadják a Comma jánosi eredetét).

(3) Egyes Vulgata kéziratok nem tartalmazzák, de a túlnyomó többség (95%) igen! Ráadásul az ennél korábbi Vetus Latina – mely csak töredékesen maradt ránk – úgy tűnik, tartalmazta.

(4) Jelentős patrisztikus szerzők nem ismerik, ill. nem hivatkoznak rá explicit módon: Alexandriai Kelemen, Tertullianus, Origenés, Atanáz, Jeromos, Ágoston. Ellenben utalnak rá: Ciprián, a Jeromosnak tulajdonított bevezető a kánoni levelekhez (V-VI. sz.) kifejezetten elmarasztalja azokat, akik „az igazságtól elhajolva” kihagyják, Avilai Priscillianus, Ruspei Fulgentius, 484-es Karthágói Zsinat).

Az egyházi tanítóhivatal megnyilatkozásai:

A tridenti zsinat 1546-ban (IV. ülésszak) kötelező erővel meghatározta a bibliai kánont: „Ha valaki a könyveket teljes egészükben összes részeikkel együtt úgy, ahogyan a katolikus Egyházban azokat olvasni szokták, és az ősi latin Vulgata kiadásban benne vannak, nem fogadja el szent és kánoni könyveknek, és az előbb említett hagyományokat tudva és teljes megfontoltsággal megveti: legyen kiközösítve!” (DH 1504)
Az Egyházban bevett gyakorlat (consuetudo Ecclesiae) minden kétséget kizáróan a hitelességet támogatja, de a Vulgata pápai tekintéllyel megerősített hivatalos kiadásai, a Sixtina (1590) és a Clementina (1592) is tartalmazzák (bár nem teljesen egyértelmű, hogy a zsinati kijelentés erre vonatkozik-e).
A Szent Officium 1897. január 13-án kiadott dekrétumában kijelentette, hogy katolikus teológusok nem tagadhatják, vagy kérdőjelezhetik meg biztonsággal a Comma hitelességét. XIII. Leó pápa két nappal később jóváhagyta ezt a határozatot, bár – ahogy egyesek érvelnek – nem in forma specifica (azaz, nem minden egyes részletében teljes pápai tekintélyével megerősítve).
Később a Szent Officium 1927. június 2-án kelt dekrétumában tisztázta, hogy a korábbi ítélet nem azért született, hogy a katolikus teológusok kutatásának szabadságát egyszer s mindenkorra megvonja. Ebben az értelemben „gondosan mérlegelve, azzal a mértéktartással és önuralommal, amelyet a dolog komolysága megkíván” (DH 3681) a tudósok továbbra is vizsgálhatják a kérdést. Ez azonban a bibliatudomány vizsgálódásának szabadságára vonatkozik, nem arra, hogy a Szentírás nyomtatásban megjelenő szövegéből a Commát önkényesen és módszeresen kihagyják (a szerkesztők ezzel mintegy prejudikálva az Egyház tanítóhivatalának végleges döntését).

Az egyházi hagyomány bizonysága:

A tridenti zsinat anatémájában a Vulgata mellett (és előtt!!!) hivatkozik az Egyház bevett gyakorlatára. Ez alatt értjük (1) azt a hagyományt, ahogyan a Szentírást, és benne János első levelét az Egyházban olvasni szokás volt. Ez az V-VI. századtól egyértelműen a Comma inklúziójáról tanúskodik, amit a hivatalos Vulgata Sixto-Clementina is megerősített. Ezt támogatja az Erasmus kezdeti elutasítása által kiváltott heves ellenreakció; a tény, hogy a hitújítók sem vetették el (a Károli-fordításban is benne van); valamint a Szent Offícium 1897-es ítélete (az 1927-es enyhítés ellenére is). De az Egyház bevett szokásának (consuetudo Ecclesiae) elválaszthatatlanul és elutasíthatatlanul része (2) a liturgikus gyakorlat is. A szent liturgia az Egyház rendes tanítóhivatalának elsődleges „szerve”, s mint ilyen, egyértelműen a Comma hitelességét támogatja. A húsvét utáni első vasárnapnak (fehérvasárnap, vagy quasimodo-vasárnap: az egyik legősibb miseproprium) szentleckéje tartalmazza, de megtalálható Urunk Legszentebb Vére (július 1.) ünnepének graduáléjában is. Igaz, ez utóbbi ünnep nem képvisel emberemlékezetet meghaladó hagyományt. Ugyan eredete egészen a XVI. századig visszavezethető, csak Boldog IX. Piusz pápa terjesztette ki a teljes római rítusterületre 1849-ben (július 1-re pedig Szent X. Piusz pápa tette át).

A modern szövegkritika következetlensége:

Vannak más (sokkal inkább) vitatható (ún. görög-minoritású) passzusok, melyek rendszerint bekerülnek a Biblia-kiadásokba, a legtöbbjüket egyetlen szerkesztő sem merné kihagyni, vagy a lábjegyzetekbe száműzni!
Csak néhány példa:
Mt 16,2b-3
Mk 16,9-20
Lk 22,19b-20
Lk 22,43-44
Jn 5,3b.4
Az már a modern magyar nyelvű Szentírás-kiadások botránya, hogy pl. a Jeromos Társaság-féle „neo-káldi” a Comma Ioanneum mellett pl. cenzúrázza a tökéletesen ártalmatlan Jn 5,3b-4-et is: „Az Úr angyala pedig időnként alászállt a tóba: és a víz megmozdult, és aki elsőként szállt a tóba a víz megmozdulása után, meggyógyult, bármilyen betegségben is sínylődött.”

Végkövetkeztetés:

Ha a tudósok vitatkoznak is, a krisztushívőkre ezek a tudományos véleménykülönbségek nem tartoznak, és a kinyilatkoztatás forrásaira vonatkozó kérdésekben mindig kerülni kell a kockázatot, ha pedig nem lehet kizárni a tévedés lehetőségét, akkor pedig inkább a biztonság felé elmozdulva „tévedjünk”! Egyetlen kiadónak, szerkesztőnek sem szabadna azt a vakmerőséget elkövetnie, hogy önhatalmúlag (az Egyház teljes tanítói tekintéllyel megerősített és végleges döntése nélkül, azt jogtalanul megelőlegezve) cenzúrázza a hivatalosnak tekintett Szentírást (Vulgata Sixto-Clementina). Az már a kortárs szentírástudomány és a VI. Pál-féle Novus Ordo sajátos és sajnálatos nehézsége (hogy ne mondjam: egyéni szocproblémája!), hogy a hamleti jellemű pápa által kezdeményezett és a modern liturgikus használat számára előírt Neo-Vulgata (1979) is a szemétdombra hajította a Comma Ioanneum-ot.

Nincsenek megjegyzések: