hétfő, július 28, 2014

A "jóságos" János pápa igazi arca

XXIII. János pápa miközben éppen elutasítja a fejedelmi pompát, "Nem kell ide selyem és aranyos cicoma, egy egyszerű halásznak vagyok utóda!" - fölkiáltással
Szegény (ez év április 27 óta szent) XXIII. János pápa alakjával a zsinat utáni időkben sokszor és súlyosan éltek vissza, és az ún. novatores (újítók) számára állandó hivatkozási alapul szolgál. A „hivatalos” és az egyházi „establishment” által közvetített álláspont szerint az egyszerű nép puritán fia volt, a zsinat pápája, formabontó, spontán és közvetlen, minden modorosságtól és mesterkéltségtől mentes (erre a hírnévre, nyilvános közvéleményben kialakult képre [image-re] törekszik jelenleg Ferenc pápa is!), aki a zsinat előtti Egyház formalitásokba merevedett, lélektelen bürokratizmusát, színtelen-szagtalan funkcionalizmusát akarta megtörni.

Az ideológiáknak (mert ez vastagon az!) mindig is nehezére esett a történelmi tényekkel szembenézni, ezért – hogy sokkal árnyaltabb képet kapjunk a „jóságos” János pápáról – föl kell idéznünk néhány objektív történelmi részletet.

(1) 1960 januárjában XXIII. János szinódust hívott össze saját főegyházmegyéjében, amelynek (az 1960. június 19-én tartott allokúciójában világosan kifejtett szándéka szerint) az volt a feladata, hogy mintegy előkészítse, előre vetítse a II. vatikáni zsinat munkáját, irányvonalát. A szinódus a korabeli fölfogás szerint is rendkívül konzervatív szellemű rendelkezéseket hozott. Nem véletlen, hogy a hálátlan, manipulatív és az ideológiák miópikus szemüvegét viselő utókor úgy kezelte ezt a szinódust tanquam non fuerit (mintha meg sem történt volna). A főegyházmegyei zsinatról ITT lehet olvasni bővebben angolul).

(2) 1962. február 22-én (a II. vatikáni zsinat „hajnalán”) XXIII. János teátrális gesztussal (ez Ferenc pápától sem áll távol – mármint a teatralitás) a Szt. Péter-bazilika főoltárán írta alá a Veterum Sapientia kezdetű apostoli konstitúcióját, amely a latin nyelv egyházi diplomáciában, adminisztrációban, oktatásban és liturgiában való használatának új reneszánszát volt hivatott elindítani… Iterum dico: tanquam non fuerit… (A tanulságos konstitúció teljes magyar szövege olvasható ITT.)

A főúri sallangokkal szembeni ellenszenvtől fűtött "egyszerű plebejus" éppen bevonul a zsinat megnyitó ülésére, hogy lebontsa az Egyház küldetését hátráltató feudális csökevényeket
(3) Végül egy apró, de annál beszédesebb részlet. A „spontán, népfia és galamblelkű” pápa olyan féltve őrizte az Isten házának szentségét, hogy amikor egy Ostiában, Róma kikötővárosában tett látogatása alkalmával a lelkes hívek bekiabálásokkal és vastapssal fogadták, mosolyogva, a rá jellemző közvetlenséggel, de félreérthetetlen atyai szigorral utasította őket rendre. Ezt egy filmfelvétel is megörökítette. A pápa szavai magyarul: „Nagyon örülök, hogy eljöhettem ide, de ki kell fejeznem abbéli kívánságomat, hogy a templomban ne kiabáljatok, ne tapsikoljatok, ne üdvözöljétek fennhangon még a pápát sem, mert ez az Úr temploma, ez az Úr temploma (vö. Jer 7,4). Na mármost, ha ti elégedettek vagytok, hogy ebben a szép templomban lehettek, képzeljétek el milyen elégedett a pápa, hogy gyermekeit itt láthatja, mégsem csapkodja össze a tenyerét az arcotok előtt, és aki előttetek áll, az Szt. Péter utóda.”


Be kellene fejezni a demagóg történelemhamisítást, és ha már oltárra emeltük Roncalli pápát (jóllehet rosszul bújtatott legitimációs célzattal), illene legalább odafigyelni rá, tanulni tőle és példát venni róla.

1 megjegyzés:

Andris írta...

Csakugyan figyelemre méltó epizódok Józsi atyáról.