hétfő, szeptember 05, 2011

A korporálé

A legutóbbi bejegyzésben arra próbáltam rámutatni, hogy a papok (és hozzáteszem: sekrestyések) elégtelen liturgikus képzése miatt komoly defektusok jelentkezhetnek a szentmise ünneplése során, amelyek olykor (extrém esetekben) nemcsak a törvényességet, de az érvényességet is befolyásolhatják. Többek között ilyen a „formula intentionis” hanyagolása, azaz a pap megfelelő konszekráló szándékának tudatos és előzetes fölindítása.

Ezzel kapcsolatos egy másik probléma, az ún. korporálé figyelmes használata, pontosabban annak nem használata vagy nem megfelelő használata. Sajnos olyan korban élünk, amikor a legalapvetőbb dolgokat sem föltételezhetjük, még azok részéről sem, akiknek ez a hivatásuk és majdnem napi rendszerességgel ünneplik a legszentebb misztériumokat.

Sokszor látni, hogy papok, ministránsok telepakolják az oltárasztalt mindenféle oda nem való dologgal; könyvek, papírok, vázás virágok, cserepes növények, kancsók, stb. hevernek szerteszét. (Nota bene: az oltárasztal [mensa] nem a szembemiséző, leginkább nappaliba való bútordarabokat jelenti, hanem a megfelelően konszekrált oltárok fölső, vízszintes felületét, amelybe egy püspök által konszekrált oltárkövet helyeznek; s ennek mélyedésében (sepulchrum) legalább két szent első osztályú [ex ossibus] ereklyéit rejtik, akik közül legalább egynek mártírnak kell lennie. Ez emlékeztet egyrészt János apostol látomására: "Láttam az oltár alatt azoknak a lelkét, akiket Isten igéjéért és tanúbizonyságukért megöltek" (Jel 6,9), másrészt arra a folytonosságra, amely a mai egyház és az antik kereszténység között fönnáll, mikor is az eucharisztiát gyakran a vértanúk sírja fölött – katakombákban vagy ún. konfesszionális oltárokon – ünnepelték.)

Ezt a funkciót tölti be keleten (a bizánci rítusban) az antimenzion (vászonlepel, melyen az Úr sírba tétele van ábrázolva és annak felső részébe, a kereszt ágai közé beszőve vagy bevarrva egy ereklye), vagy nyugaton, nem konszekrált oltárok használata esetén (pl. tábori mise) az oltárra kihelyezett ereklye.

Szóval normális esetben az oltár anyaga természetes kő (ennek megvan a nyilvánvaló bibliai alapja), melyet hordozható vagy fából ácsolt oltárok esetén az oltárkő szimbolizál. A konszekrációnak tehát az oltárkő fölött kell történnie, ezért helyezzük (a több rétegű terítőn fölül) a korporálét is közvetlenül az oltár közepe, azaz az oltárkő fölé. Normális esetben tehát a pap konszekráló szándéka azokra a fölajánlott ajándékokra vonatkozik, melyek az oltárkő fölé terített korporálén nyugszanak. Itt kapcsolódik tehát a formula intentionis és a korporálé: alaphangon a konszekráló szándék csak arra terjed ki, amit a korporáléra helyezünk. Nagy tömegeket megmozgató vagy koncelebrált misék esetén, mikor sok cibórium kerül az oltárra, melyek közül nem mindegyik fér rá a korporáléra, külön meg kell formálni a pontosan kifejezett szándékot azok szentségi átváltoztatására, különben kétség merülhet föl azok konszekráltságára vonatkozóan vagy (per absurdum) éppen azzal kapcsolatban, hogy az oltáron és közvetlen környékén olykor széjjelhagyott ostyák, esetleg boroskancsók (táv)konszekrálva lettek-e. Mellékesen jegyzem meg, hogy koncelebrált miséken, mikor sok cibóriumot vagy manapság divatos öblös paténát használnak, ajánlatos lenne egy nagyobb méretű korporálé használata, vagy éppen több korporálé kiterítése az oltárasztalra.

A nagyobb méret történelmileg is indokolt, hiszen a korporálé bizonyíthatóan a kora középkor óta az oltárgyolcsok része, bár kezdetben a mainál nagyobb méretben, hiszen azt hajtották vissza a kehelyre, hogy a szennyeződéseket, bogarakat távol tartsák a bortól, majd – a transubstantiatio után – Krisztus vérétől. A középkori versike szerint: „Ara crucis, tumulique calix, lapidisque patena, Sindonis officium candida byssus habet” – „Az oltár a kereszt, a kehely a sír, a paténa a sírt elrekesztő kő, a fehér vászonkendő (korporálé) a lepel szerepét tölti be.” Hildebert (P.L., CLXXI, 1194) Ez a gyakorlat mai napig a hagyományos karthauzi rítus része. Később ebből alakult ki a palla, vagyis az a keményített négyszög alakú vászondarab, mellyel a kelyhet letakarják.

A X. századra már konkrét előírások születtek arról, hogy a korporálé anyaga csak a legtisztább színezetlen és hímezetlen vászon lehet, valamint hogy a korporálét a szentmiséken kívül semmi esetre sem szabad az oltáron hagyni, azt (kezdetben) a misekönyvbe kellett behajtani (ne felejtsük: akkoriban a missale pergamen és nem papírlapokból állt!) vagy a kehellyel és a paténával együtt egy tiszta és zárható szekrényben kellett őrizni. Később az akkurátusan összehajtogatott használaton kívüli vászonkendőt egy keménytokba (bursa) kellett tenni, melyet már lehetett gazdagon díszíteni. A korporálén nemcsak azért nem lehetett hímzés vagy dísz, mert az Krisztus egyszerű halotti leplének szimbóluma, hanem azért is, mert ezen (és nem a paténán!) nyugodott Krisztus Teste (innen a korporálé kifejezés), ezért azt a purifikáció keretében alaposan meg kellett kapargatni (a paténával) a konszekrált morzsák lelkiismeretes összegyűjtése céljából.

Egyidejűleg szigorú előírások születtek arról is, hogy a korporálét csak konszekrált személyek (szubdiákonus, diákonus és pap) moshatták ki, mert az érintkezett Krisztus Testével, esetleg impregnálódott Krisztus Vérével. Három öblítéssel, külön a templomban tárolt saját edényekben kellett a mosást végrehajtani, majd a mosóvizet a szakráriumba (külön erre a célra kialakított, más szennyvízzel nem érintkező lefolyóba) kellett önteni. A vászonkendőket csak ezután adhatták át normál mosásra.

manapság gyakori, de helytelen a korporálé hímzésekkel való díszítése

A VI. Pál-féle misekönyv bevezetéséig érvényben maradtak ezek a szigorú előírások. Összefoglalásképpen: A korporálé anyaga csak tiszta, színezetlen vászon lehet, melyet nem díszíthet hímzés. Azt nem lehet az oltáron hagyni, hanem mindig óvatosan összehajtva a bursában kell tárolni, ügyelve arra, hogy a felületén esetleg megbújó partikulumok (eucharisztikus morzsák) szét ne szóródjanak. A pap konszekrációs szándéka (hacsak külön és kifejezetten nem másként indítja azt föl magában) alapesetben csak azon fölajánlott adományokra vonatkozik, melyek az oltárkő fölé hajtogatott korporálén nyugszanak.

Az új miserend rendelkezései sokkal kevésbé részletesek, de a korporálé fontosságát továbbra is hangsúlyozzák, nemcsak a misében, hanem a tabernákulumban és szentségimádáskor, a monstrancia (szentségmutató) alatt!!!. A Redemptionis Sacramentum #199 értelmében pl. a purifikációhoz még akkor is használni kell a korporálét, ha az nem az oltáron, hanem az előkészítő asztalon (kredencián) történik.

Kíváncsi vagyok, melyik magyar szemináriumban mondják el ezt (vagy akár az egynegyedét) a papnövendékeknek! Angolul tudóknak itt a Katolikus Enciklopédia nagyon informatív cikke a korporáléról.

Nincsenek megjegyzések: