Teljes búcsú az elhunyt hívek javára - elméleti és gyakorlati emlékeztető

Mindenekelőtt tisztáznunk szükséges, hogy pontosan mit is értünk búcsú alatt. A Katolikus Egyház Katekizmusa nem is lehetne egyértelműbb:

„A búcsú Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó, ideigtartó büntetések elengedése, melyet a keresztény hívő, aki megfelelően fölkészült és teljesítette a kiszabott föltételeket, elnyer az Egyház segítségével, amely mint a megváltás szolgálója Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli és abban részesít.  A búcsú részleges vagy teljes, attól függően, hogy a bűnökért járó ideigtartó büntetéstől részlegesen vagy teljesen szabadít-e meg. Minden hívő nyerhet búcsúkat önmaga számára vagy az elhunytak javára.” (KEK 1471)

Tehát Luther minden ellenkező híresztelésével és kirohanásával ellentétben a búcsú nem a bűnök bocsánatára irányul, hanem a megbocsátott bűnök után visszamaradó ún.  ideigtartó büntetések elengedésére (a tisztítótűzből való kiszabadulásra, vagy az ott lerovandó tisztulás lerövidítésére). Szigorú föltétele ráadásul a „megfelelő fölkészület”, azaz a kegyelmi állapot, a hitből fakadó motiváció és valamely erkölcsileg jó és érdemszerző cselekedet végrehajtása.

Mindazok a gyümölcsök, amelyeket a megigazult emberben a kegyelem és a szabad akarat együttműködése létrehoz, az üdvösség szempontjából tekintve értékes cselekedetek. Ezért a megigazult ember számára az örök élet egyszerre Isten ingyenes kegyelme és az Isten ígéretén alapuló jutalom a saját jócselekedeteiért és érdemeiért. Mivel a jócselekedetek az ember szabad akaratából fakadóan a saját cselekedetei is, ezért valóban méltók Isten természetfölötti jutalmára (de fide definita). Azt viszont egyértelműen ki kell jelenteni, hogy a jócselekedetekért kijáró érdemet nem a kegyelmet megelőző tettek miatt nyerjük el, hanem a kegyelem mindig megelőzi a tetteket, hogy azokat érdemszerzően tudjuk végrehajtani.

A természetes ész fényénél nem lehet megmagyarázni vagy bebizonyítani az érdemszerzés lehetőségét, mivel annak alapja az isteni akarat teljesen szabad ígérete, amelyről a Kinyilatkoztatás tudósít bennünket: „Örüljetek és ujjongjatok, mert a ti jutalmatok nagy a mennyekben.” (Mt 5,12) „Ő majd megfizet mindenkinek tettei szerint.” (Róm 2,6; Zsid 10,35; 1Kor 3,8) Ebből nyilvánvaló, hogy a megigazultak jócselekedetei az isteni akarat szabad elhatározásából mintegy érdemi jogot formálhatnak Isten megígért jutalmára (meritum de condigno). A „jogot formál” kifejezést azonban csak analóg értelemben használhatjuk, mert Isten nem lehet adósunk, ezért Isten soha nem köteles bennünket megjutalmazni, ez csupán saját elhatározása és kegyelme által „illő és igazságos”. Ahogy Szent Ágoston írja: „Az Isten saját elhatározásából tette magát adósunkká, nem azért, amit tőlünk kapott, hanem mert megígérte. Az ember nem mondhatja neki: ‘Add vissza, amit tőlem kaptál’, csak azt kérheti: ‘Add meg, amit megígértél’.” (Enarratio in Psalmos 83,16)

Érdemes az érdemszerzésnek, így a búcsúk elnyerésének föltételeit valamivel részletesebben is kifejteni:

I. A végrehajtott jócselekedet részéről:

(1) A cselekedetnek erkölcsileg jónak kell lennie célja, szándéka és körülményei szerint (általában imádság, böjt, alamizsna).

(2) A cselekedetnek szabadnak kell lennie minden külső kényszertől vagy belső szükségszerűségtől.

(3) A cselekedetnek természetfölöttinek kell lennie abban az értelemben, hogy Isten segítő kegyelmének megelőznie és kísérnie kell, valamint, hogy természetfölötti motivációból kell fakadnia (vagyis a keresztény hit által lelkesített szándékból, hogy olyan mennyei kincseket gyűjtsünk, melyeket a moly meg nem rághat és a rozsda el nem emészthet – Mt 6,20).

II. A végrehajtó személy részéről:

A végrehajtónak viator-nak (e világ zarándokának) kell lennie, azaz a küzdő egyház (ecclesia militans) tagjaként kell cselekednie. Az érdemszerzés ideje a halállal végleg lezárul: „Eljön az éjszaka, midőn senki sem munkálkodhatik.” (Jn 9,4); „Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel.” (Gal 6,10)

(1) Búcsút, részlegeset vagy teljeset, csak megkeresztelt és az Anyaszentegyházzal teljes közösségben élő (nem szakadár, nem eretnek) hívő szerezhet, és csak olyan hívő számára, aki maga is a Katolikus Anyaszentegyház (élő vagy elhunyt) tagja.

(2) Búcsút, részlegeset vagy teljeset, csak olyan hívő szerezhet, akinek lelkiismeretét halálos bűn nem terheli, a megszentelő kegyelem állapotában van (legalábbis abban az időpontban, amikor a búcsúval ellátott jócselekedet végrehajtja). „Maradjatok énbennem, és én tibennetek! Miképpen a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt önmagától, ha nem marad a szőlőtőn; azonképpen ti sem, ha énbennem nem maradtok.” (Jn 15,4) Ezért a föltételek közé tartozik az érvényes szentségi gyónás elvégzése a búcsú megszerzésének idején (közvetlenül előtte, alatta vagy utána).

(3) A szentgyónáson kívül föltétel továbbá az illő fölkészülettel elvégzett szentáldozás és a pápa szándékára végzett imádság (általában Miatyánk, Hiszekegy vagy Üdvözlégy).

Az Apostoli Pentitenciária által kiadott és jelenleg érvényes Enchiridion indulgentiarum (Búcsúk gyűjteményes könyve, 4. kiadás, 1999.) szerint a Halottak napjához köthető teljes búcsú elnyerése engedélyezett.

„Az elhunyt hívek javára:

 §. 1. Teljes búcsút, amelyet kizárólag a tisztítótűzben szenvedő lelkekre lehet alkalmazni, engedélyezünk azon keresztény híveknek, akik:

 1° november első és nyolcadik napja között, minden egyes napon, áhítattal ellátogatnak egy temetőbe, és ha csak gondolatban is, imádkoznak az elhunyt hívekért; [Megjegyzés: ez minden nap egy teljes búcsút jelent, ha a szokásos feltételek teljesülnek]

 2° az elhunyt hívekről való megemlékezés napján [november 2-án] (vagy az ordinárius rendelkezése szerint az azt megelőző vagy azt követő vasárnapon, vagy Mindenszentek főünnepén) jámboran meglátogat egy templomot vagy oratóriumot, és ott elmondja a Miatyánkot és a Hiszekegyet.”

Idén a járványügyi helyzetet figyelembe véve a Szentszék enyhített a föltételeken. Az október 23-án kiadott határozat (dekrétum) a búcsú megszerzésének lehetőségét kiterjesztette november teljes havára, és az sem szükséges, hogy a temetőlátogatás egymást követő nyolc napon történjék.