A modern liturgikus fordítások tréfás jellemzése

Bevallom, az ötlet nem tőlem származik, hanem egy kiváló brit paptól, Sean Finnegan atyától, aki az általam rendszeresen olvasott blogján korábban közzétett egy nagyon szellemes, jellemzően fanyar brit humorral átitatott bejegyzést a modern liturgikus fordítások lapos mivoltáról. (lásd: itt)

Nos, én is megpróbálkoztam valami hasonlóval, Berzsenyi Dániel "A Magyarokhoz" című versét fölhasználva ehhez a kísérlethez, illusztrálandó, hogy manapság milyen eredménnyel nyúlnak bele szentírási és liturgikus szövegekbe, hogy azokat a modern ember ízléséhez igazítsák vagy agyonmagyarázzák. Sajnos, közel sem lett olyan szellemes, mint Finnegan atya szösszenete, de azért talán érzékelteti azt a fölháborodást, amit akkor éreztem, amikor pl. a Miatyánkot és a Hiszekegyet átírták.

Tehát az eredeti Berzsenyi szerzemény:

"Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti.

Egy nap lerontá Prusszia trónusát,
A balti partot s Ádria öbleit
Vér festi, s a Cordillerákat
S Haemusokat zivatar borítja."

(Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz II., 1807)

Ez ma túl archaikus, bonyolult lenne az önjelölt liturgászok számára. Magyarán (szerintük) ennek ma valahogy így kellene hangoznia:

"Honfitársaim! Szomorú és zűrös időket élünk!
Elterjedt a gonosz bosszúállás szelleme,
és a föld népeit ez véres háborúkra indítja.

Napóleon gyorsan elfoglalta Poroszországot,
harcok folynak a balti régióban és az Adriai tenger partján,
de baj van az amerikai kontinensen és a Balkánon is."

Hirtelen költészetből híradós jelentés lett. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!