OPEN SOCIETY

Íme, egy újabb bizonyítéka annak, hogy milyen nyílt is az a bizonyos, sokat emlegetett "nyílt társadalom". Nyílt a történelemhamisításra, a kereszténység és az Egyház gyalázására, a vallás- és lelkiismereti szabadság megsértésére, az emberi jogok lábbal tiprására.

Az alábbi videón az látható, amint (ma) a nyílt társadalom dühös (ja, nem, nyílt) "aktivistái" ledöntik Szent Juniper Serrának, a kaliforniai ferences missziók atyjának szobrát (Douglas Tilden szobrászművész alkotását) a San Francisco-i Golden Gate Parkban. A rendőrség nem akart vagy nem mert közbeavatkozni.

Az "elvtársak" módszerei nem változnak. Ezt illusztrálja az az 1936-ban, Madridban készült kép is, ahol büszke antiklerikális milicisták szimbolikusan "kivégzik" Krisztust. A múltat végképp eltörölni... Én csak azt mondom, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.

Pünkösd nyolcada - az új liturgikus rend szörnyű vesztesége

Az külön megérne egy alaposan kidolgozott bejegyzést, hogy a zsidó és keresztény heortológia milyen jelentőséget tulajdonított az ünnepek méltó megülésében a 7-es és 8-as számoknak. Nyilván itt kell keresni az eredetét, magyarázatát és fontosságát a keresztény ünnepek nyolcadainak, amelyek például a legnagyobb ünnepek: a karácsony, vízkereszt, húsvét és pünkösd esetében bizonyíthatóan az ősegyház gyakorlatára vezethetők vissza, a IV. században már korabeli följegyzések igazolják létezésüket. Ezek után természetesen megmagyarázhatatlan és védhetetlen, hogy a római rítus új miserendjéből nyom nélkül törölték a vízkereszt és pünkösd nyolcadait.

Különösen fájdalmas, hogy a pünkösd egy bátortalan vigíliát kivéve (ami már teljesen elvesztette az ünneplésre fölkészítő penitenciális jellegét, s így már nem is lilában, hanem pirosban van megtartva) meg lett fosztva minden díszétől. Előállt az a lehetetlen helyzet, hogy miközben a protestáns közösségek világszerte nagy ünnepélyességgel megülik pünkösdhétfőt (s ezt a TV-k közvetítik), a nép még hazánkban is munkaszünettel "pihen rá" a napra, addig az új rítusú katolikus papok hosszú évekig hétköznapi misét mondtak zöld paramentumokban, újabban (2018 óta) meg fehérben ünneplik a Boldogságos Szűznek, mint az Egyház Anyjának ünnepét.

Pedig a pünkösd hagyományos vigíliája - mely bizonyos módosításokkal gyakorlatilag megismételte a húsvéti föltámadási liturgia keresztséggel kapcsolatos szertartásait - világosan összekötötte a húsvétot a pünkösddel, a föltámadást a Szentlélek kiáradásával, a keresztséget a bérmálással. Hasonlóan érthetetlen és fölbecsülhetetlen veszteség az eltörlése annak a nyolcadnak, melynek minden közbeeső napon saját liturgikus szövegei, olvasmányai voltak. A hívek milyen java vagy érdeke kívánta meg, igazolta, tette szükségessé ezt a hentesmunkát?

A pünkösd nyolcadába eső saját misék allegorikus magyarázata szerint a Szentlélek kiáradásával megerősített Egyház szentségei jelennek itt meg, a megszentelésnek azok a Krisztus által alapított eszközei, amelyeket Üdvözítőnk azért adott az apostolokra alapított közösségnek, az Újszövetség népének, hogy azok által megszentelődjenek és azokkal az örömhír által üdvösségre meghívott népeket megszenteljék. Vegyük sorra!

Hétfő: keresztség (ApCsel 10.) - Péter elrendeli, hogy kereszteljék meg a pogányokat is

Kedd: bérmálás (ApCsel 8.) - Péter és János megbérmálja a szamariai keresztényeket

Szerda: Oltáriszentség (Jn 6.) - Krisztus az élet kenyere

Csütörtök: egyházi rend (Lk 9.) - az apostolok (papi) hatalmat kapnak Krisztustól az ördögök fölött és a nyavalyák gyógyítására

Péntek: szentgyónás (Lk 5.) - az inaszakadt meggyógyítása együtt jár bűneinek bocsánatával

Szombat: betegek kenete (Lk 4.) - Simon anyósát Krisztus szavára elhagyja a halálos láz

Egyetlen probléma, illetve kérdés merül föl csupán: hol van a házasság szentsége? Itt nem azért nem jelenik meg a házasság, mert egyszerűen kifogytunk a napokból, és nem is azért, mert - ahogy egyesek tévesen, sőt eretnek módon állítják - a házasság szentségi mivoltának tudata csak a középkorban kezdett kialakulni.

Egykori professzorom, Dr. Peter Kwasniewski a témáról egy SZÉP CIKKET írt angolul, s ott azt fejtegeti, hogy a házasság itt azért nem jut szerephez, mert ún. természetes szentség (egészen a férfi és nő teremtéséig vezethető vissza); és nem Krisztus alapította, hanem csak megújította a Szentlélek erejében. A többi hat szentség azonban a Szentlélek erejéből "ex nihilo" született, az újszövetségi kegyelem radikális újdonságát hirdeti.

Ehhez én hozzátennék még egy - ha úgy tetszik, allegorikus - magyarázatot. A keresztény házasság ugyanis Krisztusnak és Egyházának jegyességére, kettejük kegyelmi és bizonyos értelemben "ontológikus" egységének misztériumára utal (lásd: "Nagy misztérium ez; én Krisztusról és az Egyházról mondom." Ef 5,32). A pünkösd tehát nem az emberi életközösségre, hanem egy magasabb rendű jegyességre irányítja a figyelmünket. Krisztus már korábban rálehelt az apostolokra és megajándékozta őket a Szentlélek erejével - ez volt a jegyesség (Jn 20,22) - , de most az apostoli Egyház a Szentlélek teljességét veszi - ez pedig már a közöttük lévő szentségi frigy beteljesülése. Ilyen értelemben az a bizonyos emeleti terem valójában Krisztusnak és az ő jegyesének, az Egyháznak nászszobája; a Szentlélek pedig Krisztus nászajándéka a saját vérében szeplőtelenre mosott mátkájának, az Egyháznak.

Érdekes adalék (mintegy mellékesen jegyzem meg), hogy hagyományosan (kánonilag) tilos volt esküvőt tartani a pünkösd nyolcadnapját megelőző kb. három hetes időszakban, a keresztjáró napoktól (áldozócsütörtök előtti három nap) egészen Szentháromság vasárnapjáig.

Az Úrangyala latinul, gregorián típusdallamon

Az Úrangyala az egyik kedvenc imádságom; ennek több oka is van, de az egyik legnyomósabb, hogy ez az egyetlen olyan hagyományos imádságunk, amelynek enyhén archaikus (ezért a köznyelvtől szerencsésen elváló, hieratikus jellegű) szövege még nem esett áldozatul a meggondolatlan és erőszakos modernizációnak; nem lett átírva „newspeak” dialektusban (Orwell után szabadon). Természetesen minden imádság szebb, megindítóbb és Istennek kedvesebb, ha nemcsak eldünnyögjük, hanem énekeljük is (cantare amantis est – az éneklés a szerelmesek sajátja: Szt. Ágoston).

Az Úrangyalának létezik egy elég kevéssé ismert, de nagyon szép magyar népének változata (információim szerint moldvai gyűjtésből), ami szöveggel, kottával, meghallgatható énekkel itt elérhető:

 http://nepenekgyujtemeny.keesz.hu/urangyala

Most az Úrangyala még sokkal kevésbé ismert, latin nyelvű, gregorián típusdallamon énekelt változatát szeretném megosztani, amely egy Dom Charpentier nevű francia bencéshez köthető, akiről gyakorlatilag semmit sem tudok azon túl, hogy (állítólag) valamikor a XVIII. században élt. Dom Charpentier egyébként nem egy teljesen új, „műgregorián” dallamot alkotott meg, hanem egy már létező antifóna dallamot ültetett rá a szövegre. Ezt a típusdallamot az egyházi év liturgikus énekei között többször is föl lehet lelni, pl. az „Angelus Domini descendebat de cælo” Benedictus-antifónában (Nagyböjt első hetének pénteki Laudesében).

Meg kell jegyeznünk, hogy ez a dallam két változatban él, az inkább angol nyelvterületen ismert és elterjedt verzióban az "Et Verbum caro factum est" kicsit másként hangzik (a különbség minimális).

Annak, aki nem tud kottát olvasni, nagy segítség lesz, hogy a kottázott szöveg mellé a fenti belinkelt YouTube videón meghallgathatja az egészet, hogy fül után megtanulhassa a dallamot. Az énekes zavaróan gyorsan, de egyébként szépen énekli a gregorián dallamot.

Találtam továbbá egy másik gregorián dallamot is, amelyet még sohasem hallottam, és amelynek eredetéről semmit sem tudok. Valaki?

Szerencsére létezik a Dom Charpentier-változatnak egy polifon átirata is, melynek itt közzéteszem a kottáját, de meg is hallgatható IDE KATTINTVA (sajnos itt meg az egyszólamú részek előadásmódja lassú kicsit).

Adná Isten, hogy minél több helyen elterjedjen ennek a gyönyörű imádságnak közösségi használata, akár magyarul, akár latinul!