Hagyományosan – a középkor
óta – Magyarországon Szent István állam- és egyházalapító királyunknak két
ünnepe van: a főünnepe augusztus 20-án, a szent jobb ereklyének megtalálása
május 30-án. A
tridenti liturgikus reform egységesítő törekvésein fölbátorodva 1625-ben a
magyar országgyűlés katolikus rendjei azzal a kéréssel fordultak VIII. Orbán
pápához, hogy az ország két fő patrónusának, Szent István királynak és Szent
Adalbertnek miséit vegye föl az új római misekönyvbe, zsolozsmáikat pedig az új
római breviáriumba, hogy az egész katolikus világ megtisztelje és megünnepelje
őket. A kérelmet végül csak a Szent Liga megalapítója, Magyarország megmentője,
Boldog XI. Ince pápa teljesítette, aki Szent István ünnepét Buda
fölszabadulásának örök emlékezetéül szeptember 2-ára rendelte.
Ezen a napon hazánkban
évszázadok óta Szent Imre herceg halálának évfordulóját, ún. depozíciós ünnepét
ülték, mindaddig, amíg praktikus és egyházpolitikai okokból 1630-ban a magyar
püspökök el nem határozták a rítusváltást: esztergomiról tridentire.
Természetesen hazánkban továbbra is augusztus 20. maradt első apostoli
királyunk főünnepe, de mivel Buda várát a nemzetközi csapatok 1686. szeptember
2-án vették vissza a töröktől, kialakult az a kegyes helyi szokás, hogy a budai
polgárok votív (fogadalmi) jelleggel ezen a napon az egyébként csak más európai
egyházakban számontartott napot díszes körmenettel ünnepelték a város sikeres
ostromára emlékezve.
Ha tehát történelmileg nincs
is túl sok okunk Szent István királyt a mai napon ünnepelni, mindazonáltal jó
és megalapozott okunk van arra, hogy hálás szívvel emlékezzünk meg Buda
visszavételéről, a 145 keserves éven át tartó muzulmán-török megszállás
végéről. Ahhoz, hogy megértsük, milyen jelentős diadal, milyen életbevágó
sorsforduló volt ez fővárosunknak, nemzetünknek, hazánknak (sőt, bizonyos
értelemben az egész keresztény Európának), szükséges magunkat szembesíteni a
történelmi előzményekkel és néhány kevéssé ismert, de tanulságos tényszerű
adattal.
Mohácsnál 7 magyar püspök
esett el, szinte a teljes magyar egyházi főrend odaveszett. A kettős királyság
időszakában Ferdinánd és Szapolyai minden püspöki székbe a saját embereit
szerette volna ültetni, de egyik sem ismerte el a másikat. Így 1535-ig
Magyarországon mindössze három fölszentelt püspök volt, a megszállt területekre
eső elhagyatott egyházmegyék, székesegyházak szörnyű hanyatlásnak indultak.
1568-ban az apostoli nuncius már arról panaszkodik, hogy az egyházi méltóságok a
lelkek üdvösségét nem tartják szemük előtt, a kánoni törvényeket nem tartják
be, nem rezideálnak az egyházmegyéikben, istentiszteleteket nem végeznek,
többjük még püspökké sem szentelteti magát.
Pár évtizeddel a mohácsi
vereség után a világi (alsó)papság veszteségei már közel 90 százalékosak
voltak, a papnevelés pedig lényegében megszűnt. A török területeken a katolikus
klérust üldözték, míg az újhitű protestáns prédikátorok gyakorlatilag szabadon
jártak-keltek. A törökök eltiltották a harangozást, az énekes szertartásokat, a
körmeneteket. A királyi Magyarország törökkel határos területein a 16. század
közepére már egy papra legalább tíz falu jutott; a Veszprémi Egyházmegye Zalai
Főesperességében pl. 100 plébánia volt betöltetlen. Az ország 56 ferences rendházából
már csak 2-3 működött, a 131 pálos kolostorból már csak 6 állt fönn, de
elpusztultak a többi rendek kolostorai is, 1639-ben már Pannonhalma is kiürült.
A török csak a 16.
században közel félmillió magyar rabszolgát hurcolt el az országból. 1603-ban az
eszéki hídon 80.000, 1633-ban pedig 100 ezernél több magyar rabot – főleg
fiatal férfiakat – hajtottak át. A tatárok az 1657-es betörés után 95.000 rabot
hurcoltak el Erdélyből. A Mohácsi Vész korában Angliában több mint egymillióval
kevesebben laktak Magyarországnál, a török hódoltság végére Anglia lakossága
másfél millióval volt több hazánkénál. Magyarország lakossága kivérzett a
háborúkban, néprablásban, nélkülözésben – ha úgy nézzük: 150 év alatt 2-2 és
fél millió ember tűnt el (vagy meg se született) az országban. Itt ásatott meg
a történelmi Magyarország sírja, Trianon csak pontot tett a halotti
bizonyítvány végére!
Boldog
XI. Ince pápa (1611-1689) |
Csak ezeknek az
információknak tudatában foghatjuk föl, hogy mit jelentett az a dicsőséges
szeptember 2-a, milyen jelentős sorsforduló volt Buda visszavétele, milyen
hálával tartozunk a Katolikus Egyháznak, amiért Péter szentéletű utódja, Boldog
XI. Ince pápa megszervezte és finanszírozta a nemzetközi összefogást, a
torzsalkodó, vallásháborúkban kiábrándult fejedelmek között megteremtette a
keresztény egyetértést és elhatározást, amely egyedül lehetett alapja Európa
egészséges immunválaszának a török áfium ellen. Ki tudja? Talán nem
elrugaszkodott azt mondani, hogy ha ez akkor nem valósul meg, ma talán már nem
lenne Magyarország (még egy trianonnyi sem), de ha lenne is, 80-90 százaléka
genfi zsoltárokat énekelne!
Buda ostroma – melyre Bécs
1683-as dicsőséges fölszabadítása teremtette meg az alkalmat – 1686. június
21-től szeptember 2-ig, 44 súlyos véráldozatokkal járó napon át tartott. 1683-ban
többek között Thököly Imre árulása miatt még nem nyílt alkalom Buda
visszavételére, de az 1684-es eredménytelen ostrom kudarca is tüzelte a
keresztény hadat. Azon az 1686-os forró nyáron az utolsó, sikeres roham
szeptember 2-án, félórás tüzérségi előkészítés után, este fél hatkor indult meg
az esztergomi bástya irányában. Aviánói Boldog Márk szentszéki legátus,
kapucinus tábori lelkész az elsők között hágott föl a falakra, kezében egy
fakereszttel, amire Szent József képét szögezte. Ő és az ostromlók többsége a
győzelem jeleként értékelte, hogy a nagymecsetként működő Nagyboldogasszony
templom egyik fala még a lőporraktár július 22-i fölrobbanásakor leomlott, és
egy befalazott fülkéből előkerült a Szűzanya szobra isteni gyermekével a
karján. Másnap Aviánói Boldog Márk körmenetben vitette végig a váron a „Lőporos
Madonna” szobrát, valamint ő mutatta be a Te Deumos, hálaadó szentmisét is a
Mátyás-templomban.
Boldog Aviánói Márk (1631-1699) |
Dokumentumok bizonyítják,
hogy mindkét fáradhatatlan megmentője Magyarországnak, Boldog XI. Ince pápa és
az ő apostoli küldötte, Boldog Aviánói Márk is a Szentséges Istenszülő,
Magyarország Nagyasszonya közbenjárásának tulajdonította a nehezen megszerzett,
de annál fényesebb diadalt. Azt hangoztatták, hogy BUDA neve prófétai jel, mert
azt jelenti: Beata Virgo Dabit Auxilium – A Boldogságos Szűz nyújt majd
segítséget!
Erről Clairvaux-i Szent
Bernát híres homíliája jut eszembe a tenger csillagának nevezett Szűzanyáról:
„Ó, bárki is légy, ki úgy érzed, hogy e világnak szökőárjában közelebb vagy
ahhoz, hogy a széllökésektől és viharoktól dobáltass, mint hogy a szilárd
talajon megállj; ha a förgetegben nem akarsz elmerülni, ne vedd le szemeidet e
csillag fényességéről! Ha a kisértések vihara támad föl benned, amikor a
megpróbáltatások zátonyára futsz, nézz föl erre a csillagra, kiálts Máriához!
Ha a kevélység, nagyravágyás, rágalmazás, vetélkedés hullámai dobálnak, nézz
föl erre a csillagra, kiálts Máriához! Amikor a harag, sóvárság vagy testiség
csábításai csapdossák lelked csónakját, kiálts Máriához! Amikor bűneid sokasága
fölzaklat, lelkiismereted szégyene összezavar, amikor az ítélet félelmetes
gondolata megrémít, s elnyelni készül a szomorúság feneketlen mélysége és a
kétségbeesés szakadéka, gondolj Máriára! Veszélyben, szorongattatás közepette,
kételyben, gondolj Máriára, kiálts Máriához! Ne távozzon el ajkadról, ne hagyja
el szívedet; és hogy elnyerhesd imájának kegyét, ne utasítsd el életének
példáját! Őt követvén sohasem térsz le a helyes útról; az ő segítségéért
folyamodván sohasem esel kétségbe; gondolataidban őrízvén őt sohasem veszíted
el a célodat. Ha ő fogja kezedet, sohasem botolsz el; ha ő támogat téged, nem
lesz okod félelemre; ha ő vezet téged, sohasem fáradsz el; az ő szerető jósága
mindvégig elkísér.” (Hom. II de laud. Virg.)
Jól teszi a magyar, ha
hallgat Szent Bernát szépséges intelmére! Jónéhány bizonyítékunk van arra, hogy
a történelem igazolja nemzetünk bizalmát Égi Pátrónánk anyai oltalmában és
hathatós közbenjárásában. A Mohácsi Vész után kivérzett ország, a hitújítók
által összezavart, szentségek és püspöki útmutatás nélkül maradt magyar egyház
végül föl tudott egyenesedni másfél évszázados gyötrelmeiből, de csak miután
azon a dicsőséges szeptember 2-án a Szeplőtelen Istenanyába, a Magyarok
Nagyasszonyába vetette minden reményét és föltétlen bizodalmát! Beata Virgo
Dabit Auxilium – A Boldogságos Szűz nyújt majd segítséget!
Súlyos a paphiány? Nincs,
aki élő, igaz hitre nevelje gyermekeinket? Nincs pásztorbot, ami a szétszéledő
nyájat megvigasztalja és a ragadozó farkasoktól megóvja? Omladozó szentélyeink
lassan kiürülnek, elhagyott oltáraink díszüktől megfosztva állnak? Nézz föl az
égre, arra a ragyogó csillagra, gondolj Máriára, kiálts Máriához! Nemzeti
hagyományainktól, keresztény meggyőződésünktől, európai kulturális
gyökereinktől idegen ideológiák garázdálkodnak földünkön, ragadják el fiainkat,
rontják meg iskoláinkat? Nézz föl az égre, arra a ragyogó csillagra, gondolj
Máriára, kiálts Máriához! Beata Virgo Dabit Auxilium – A Boldogságos
Szűz nyújt majd segítséget!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése