A keleti és nyugati antimenzionok

Az antimenzion, a görög "asztalpótló" szóból, a keleti liturgikus hagyományok szerint az oltár egyik legfontosabb fölszerelése. Egy téglalap alakú gyolcs vagy selyem terítő, melyet jellemzően Krisztus sírbatételének és a négy evangélistának képmásai, valamint az eucharisztiára vonatkozó szentírási szövegek díszítenek. Egy vértanú első osztályú ereklyéjét varrják bele. Az oltáráldozatot nem szabad bemutatni olyan antimenzion nélkül, amit a püspök előzőleg nem szentelt meg. Bizonyos értelemben az antimenzion pótolja az oltárasztalt, az oltárok sík fölső felületét (menza), ezért szükség esetén a pap akkor is bemutathatja az oltáráldozatot egy antimenzion fölött, ha lelkipásztori okokból kénytelen nem-konszekrált oltáron, esetleg konszekrált templomon kívül végezni az eucharisztikus istentiszteletet.

Hasonlóképpen a latin hagyomány szerint is konszekrált kőoltáron kell a szentmisét bemutatni, de legalábbis egy oltárasztalba beépített konszekrált oltárkövön. Szükség esetén megengedett volt hordozható oltárkövek (petra sacra) alkalmazása. Bizánc eleste (1454) után, a nyugati területekre menekült bizánci papok hatására a latin klérus körében is elterjedt az antimenzionok használata, amit az egyházi hatóságok — attól való félelmükben, hogy ez a skizmatikusokkal vagy eretnekekkel való communicatio in sacris jele lehet — rossz szemmel néztek.

Ezért egyes pápák — jelesül VIII. Kelemen (1592–1605) és XIV. Benedek (1740–1758) — szükségét érezték, hogy a szokást törvényekkel szabályozzák. XIV. Benedek például "Etsi Pastoralis" kezdetű, 1742. május 26-án kiadott dokumentumában megtiltotta latin papoknak, hogy bizánci rítusú templomokban hordozható oltárkő helyett antimenzionon ünnepeljék a szentmisét. Ez a megszorítás azután bekerült az 1917-es Kánonjogi Kódexbe is: "Ha nem áll rendelkezésre saját [latin] rítusú oltár, a papoknak megengedett saját rítusukat más katolikus rítusok konszekrált oltárán bemutatni, de nem a görögök antimenzionjain." (Can. 823.§2). E megkötés ellenére megannyi püspök, pap, kiváltképp missziós területen, kapott a Szentszéktől külön engedélyt (indultum) arra, hogy petra sacra hiányában hordozható (esetleg hevenyészett) oltárra helyezett latin antimensiumon mutasson be szentmisét. A latin antimensium annyiban különbözik az orientális változattól, hogy általában nem díszítették képmások (a korporáléhoz hasonló egyszerű gyolcskendő volt), az ereklyé(ke)t nem a terítő alsó szélére, középre varrták be, hanem a jobb alsó sarokban elhelyezett kis zsebbe helyezték; valamint a latin fölfogás szerint ez nem helyettesítette az oltárt, csupán az oltárkövet.

 

A II. világháborúban minden tábori lelkész megkapta az engedményt az antimensium használatára, amit azután a Szentszék kiterjesztett békeidőkre is. Ha nem állt rendelkezésre saját latin "oltárkendő", a bizánciak antimenzionja is elfogadható alternatívát jelentett. Végül VI. Pál "Pastorale Munus" kezdetű, 1964 novemberében kiadott motu propriójában kiterjesztette minden helyi ordináriusra a fölhatalmazást, hogy az Egyház bármelyik (keleti vagy nyugati) rítusában megadják az engedélyt papjaiknak a hordozható oltárkövek helyett a latin vagy bizánci antimenzionok használatára. Bár ezt a rendeletet formálisan soha vissza nem vonták, a VI. Pál-féle modern reformliturgiában a kérdés már bizonyos értelemben érdektelenné vált, hiszen az új rítus rubrikái szerint már nem kötelező az elmozdítható oltárokba oltárkövet építeni.

Az Rituale Romanum 1961-es átdolgozott kiadása tartalmazza a latin ereklyés oltárkendőknek a Szent Rítuskongregáció által 1947-ben jóváhagyott megáldását, melyre a jogot a püspökök szükség esetén delegálhatták a papjaiknak is.

Íme, az áldás szövege latinul és magyar fordításban!

Ad benedicendum antimensium latinum:

V. Adiutórium nostrum in nómine Dómini.

R. Qui fecit cælum et terram.

V. Dóminus vobíscum.

R. Et cum spíritu tuo.

Orémus.

Maiestátem tuam, Dómine, humíliter implorémus ut línteum hoc ad suscipiénda pópuli tui múnera præparátum, per nostræ humilitátis servítium bene✠dícere, sancti✠ficáre et conse✠cráre dignéris: ut super eo sanctum sacrifícium tibi offérre valeámus, ad honórem beatíssimæ Vírginis Maríæ, Sanctórum N. et N., quorum relíquias in eo reposúimus, et ómnium sanctórum; et præsta, ut per hæc sacrosáncta mystéria víncula peccatórum nostrórum absolvántur, mácuIæ deleántur, véniæ impetréntur, grátiæ acquirántur, quátenus una cum sanctis et eléctis tuis vitam percípere mereámur ætérnam. Per eúndem Christum, Dóminum nostrum. Amen.

Et aspergit illud aqua benedicta.

V. Segítségünk az Úr nevében.

R. Aki az eget és a földet alkotta.

V. Az Úr legyen veletek!

R. És a te lelkeddel!

Könyörögjünk!

A te fölségedet, Urunk, alázatosan kérjük, hogy ezt a néped ajándékainak fogadására előkészített vásznat [antimenziont] a mi alázatos szolgálatunk által meg✠áldani, meg✠szentelni és kon✠szekrálni méltóztassál, hogy rajta a szent áldozatot neked bemutathassuk, a Boldogságos Szűz Mária, Szent N. és N., akiknek ereklyéit benne elhelyeztük, és minden szented tiszteletére; és add, hogy e szentséges misztériumok által a mi vétkeinknek kötelékei föloldassanak, szennyfoltjaink eltöröltessenek, bűnbocsánatodban részesüljünk, malasztjaidat megszerezzük, és így a te szentjeiddel és választottjaiddal együtt méltónak találtassunk elnyerni az örök életet! Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

(szenteltvízzel való meghintés)

Megjegyzés:

Akit mélységében érdekel a téma, ITT talál egy részletes, illusztrációkkal ellátott angol nyelvű tanulmányt róla.