"csemege" a reformáció napjára

A reformáció napja több protestáns felekezetben október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét.

Egy csöppet megkésve ugyan, de jómagam is szertnék hozzájárulni ehhez a "jeles" eseményhez. Bár Luther teológiai mondanivalóját elsősorban teológiai kérdésként kell kezelni, és nem ilyen ad hominem szempontok alapján minősíteni, az ember mindig jól teszi, ha egy kicsit körülnéz annak az embernek a háza táján, akit hősként, vallási prófétaként ünnepel. Természetesen Luther valós karakterének megrajzolása nem könnyű dolog, és ennek megfelelően a reformer pszichológiai arcélének kutatása évszázadokon keresztül megosztotta az embereket. Katolikus oldalon a hitviták hevében sommás, sokszor kifejezetten rágalmazó ítéletek születtek. Johannes Cochlaeus (1479-1552), például, förtelmes kirohanások keretében feketítette be Luther személyiségét. Cochlaeus olykor méltatlan és féktelen vádaskodása évszázadokra meghatározta a Luther személyéről alkotott katolikus véleményt.

Az első pozitív kísérlet, hogy Luthert a modern pszichológia eszközeivel analizálják Hartmann Grisar, S.J. (1845 – 1932) nevéhez fűződik, aki azonban tudományos hozzáállása ellenére sem tudta magát függetleníteni az évszázados katolikus előítéletektől. Grissar a rendelkezésre álló művek és a szemtanúktól származó leírások alapján klasszikus mániákus depresszív alkatként diagnosztizálta Luthert, aki tehetetlenül sodródott radikális hangulatváltozásai, az önemésztő melankólia és a kényszeres rajongás között. Ezt a helyzetet csak súlyosbította vallási fanatizmusa, kihívó önteltsége, és bántó közönségessége. Jacques Maritain, például, Luther különböző életkorban készített portréira hivatkozva demonstrálja a reformátor fokozatos testi és lelki leépülését (Three Reformers: Luther-Descartes-Rousseau; London: Sheed and Ward, 1929).

Természetesen a 20. század második felében az elvtelen irénizmus és az ökumánia jegyében divattá vált elfogultsága és becsmérlő következtetései okán teljesen hiteltelennek, minden alapot nélkülözőnek kikiálltani Grissar elemzését. Ez olykor már odáig fajult, hogy katolikus történészek, teológusok, sőt egyházi vezetők sem általlották nyilvánosan ünnepelni Luther vallási géniuszát, kiemelkedő intellektusát, erkölcsi nagyságát, és előremutató egyházújítói tevékenységét. Valójában azonban ez a megközelítés legalább annyira elfogult és ideológikus, mint Cochlaeus vagy Heinrich Denifle (1844-1905) sokszor túlzó karikatúrája. Grissar modern pszichológián alapuló ítéletének lényegében helytálló voltát, a harcos, apologétikus hangvétel és a vitathatatlan elfogultság ellenére, ma már józan protestáns körökben is elismerik (Albert Mock, Abschied von Luther: Psychologische und Theologische Reflexionen zum Lutherjahr; Luthe-Druck und Medien Service, 1985).

A fönt említett szerzőkön és munkáikon kívül a témában ajánlom még:

Paul Hacker, The Ego in Faith: Martin Luther and the Origin of Anthropocentric Religion (Chicago: Francisan Herald Press, 1970), aminek eredeti német változatát nemrégen újra kiadták: Paul Hacker, Das Ich im Glauben bei Martin Luther: der Ursprung der anthropozentrischen Religion (Bonn: Nova und Vetera, 2002).

Elizabeth Vandiver, Ralph Keen, and Thomas D. Frazel, Luther's Lives: Two Contemporary Accounts of Martin Luther (Manchester University Press, 2002). Ez a könyv teljes egészében tartalmazza Cochlaeus és Melanchton Luther-életrajzát.

Most azonban a Lutherről írt tanulmányok helyett, idézzük közvetlenül magát a "nagy reformátort", akinek beteges fixációját a testnedvekkel és a bélsár különböző halmazállapotú változataival nyilvánvalóan nem Cochlaeus találta ki. Persze tudni kell, hogy az idézett "Asztali beszélgetések"-et finoman szerkesztették, és kifejezéseit a fordítás során valamelyest tompították.

Szemelvények a Martin Luther: Asztali beszélgetések (Helikon, 1983) című könyvből.

"Úgy tartom, Istennek legalább annyi munkája van a dolgok megsemmisítésével, mint megalkotásukkal és teremtésükkel - mondta Luther doktor a ganajra gondolván, és hozzáfűzte: - Csodálom, hogy a világ réges-rég nincs az égig teleszarva." (21. old.)

"Az emberi test ocsmány lúgostömlő, átszivárog és átfolyik rajta verejték, pisa, szar, nyál, takony és mindenféle gonosz nedvek. A múltkor addig vakartam a lábamat, míg végül négyféle nyirok csorgott belőle." (37. old.)

"De a legjobb a Pommer doktor tudománya, mert a gonosz lelkeket ő szarral gyötri. Gyakran kever szart a tejbe, hiszen úgy is bűzlenek ők minden ízükben, azért amikor az ő teheneitől is ellopták a tejet, rögvest lerántotta nadrágját, belerottyintott vigyázónak egy nagy hurkát egy teli tejesköcsögbe, jól elkeverte, mondván: 'Majszold, ürdüng!', mire soha többé nem lopták el a tejét." ( 85-86. old.)

"Sok lyukas diót mgroppantottam, hívén, hogy jók, de szarral fecskendették meg a pofámat; Zwinglius, Erasmus, csupa lyukas diók, amelyek az emberek pofáját összerondítják." (115. old.)

"Amikor egy nemesúrtól megkérdezte felesége, szereti vajon, a nemes azt felelte: 'Csakúgy szeretlek, mint egy jó szarást'; megbosszankodott ezen az asszony. Történt egyszer, hogy a férje maga mögé ültette a lóra, s egy egész hév nyári nap hosszán leszállni nem engedte, nehogy az asszony szükségét végezhetné. Azért ő végül is így szólt: 'Kedves uram, szeret éppen eléggé, csak ennél inkább ne szeressen!" (149. old.)

"Azért vagyok a legyeknek ellensége-haragosa, quia sunt imago Diaboli et haereticorum (mert ők az ördögnek és az eretnekeknek megannyi képmása). Ha fölnyitok egy szép könyvet, hamarosan rászáll egy légy, a seggét szánkáztatja rajta, mintha csak azt mondaná, hogy : 'Itt ülök, és idekenem a balzsamomat, avagy ganajomat'. Hasonlóképpen cselekszik az ördög: amikor a szívek a legtisztábbak, odamegy, és beléjük szarik." (224. old.)