péntek, szeptember 07, 2007

A latinra bizony szükség van!

Atyámfiai!

Mostanában sokat hallani arról, hogy a szeptember 14-én életbe lépő liturgikus motu proprio gyakorlatba való átültetésekor bizonyos püspökök előföltételként előírnának valamilyen latin vizsgát az érdeklődő papok részére. Persze az igyekezet helyénvaló, és az apostolutódoknak, mint a rájuk bízott egyházmegye fő liturguszainak joga és kötelessége, hogy a celebráns papok idoneitását, kompetenciáját biztosítsák. De óhatatlanul fölmerül a kérdés, hogy mindezt vajon nem azelőtt kellene-e ellenőrízni, mielőtt a szentelendő fejére helyezik konszekráló kezeiket.

Persze az egész jelenség tulajdonképpen kórképe a papképzés mai tarthatatlan állapotának, s mintegy lesújtó elismerése annak, hogy ma a klerikusok túlnyomó többsége még arra is alkalmatlan, hogy megfelelő kiejtéssel, összefüggően olvassa föl akár a VI. Pál féle misszálé normatív latin szövegeit. Mindez persze leginkább azért kínos, mert hivatalosan a latin maradt a Novus Ordo bevezetése után is a római liturgia anyanyelve, amit a szertartásokban a népnyelvűség szélesebb körű alkalmazása mellett is meg kell tartani, s amit - amennyiben rájuk tartozik - a híveknek bizony ismernie kell (Sacrosanctum Concilium 36, 1. §; 54).

De nem szabad a latinitás rémisztő hanyatlását csupán liturgikus kérdésként kezelni, hiszen tudjuk hogy az 1983-as Kánonjogi Kódex előírja, hogy a papi formáció részeként, minden jelöltnek kötelező a latin nyelv megfelelő ismerete. Vajon hány olyan papot találnánk ma, aki a plébániai munka során szükségképpen fölmerülő jogi kérdések tisztázása érdekében a CIC normatív latin szövegéhez tudna fordulni? Hány klerikust tudnánk összeszedni, aki saját és hívei lelki épülésére rendszeresen forgatná az egyházatyák és lelki írók kimeríthetetlen gazdagságú írásait, amelyeknek többsége még ma is csak latinul érhető el? Vajon hány szemináriumban veszik komolyan II. János Pál pápa Sapientia Christiana kezdetű apostoli konstitúciójának rendelkezését: "A latin nyelv megfelelő ismerete szükségeltetik a szent tudományok fakultásain, hogy a tanulók értsék és használni tudják az egyházi forrásokat és dokumentumokat." (24. cikkely, §. 3) Hány pap lenne képes teológiai továbbképzés címén akár egy standard, latin nyelvű dogmatikus manuálét is átolvasni?

Ismétlem, a püspököknek joga és kötelessége papjaik liturgikus fölkészültségét ellenőrízni, biztosítani, s ez bizony nemcsak a latintudásra, hanem pl. a rubrikák ismeretére és vallásos betartására is vonatkozik. Mindazonáltal kikerülhetetlen annak megállapítása, hogy a fent említett terv - aminek jószándékúságában nem illik kételkednem - egy kínos szegénységi bizonyítvány kiállítását is jelenti, egyrészt saját szegényesen kiképzett és tudományosan alultáplált papjaikról, másrészt arról, hogy papnevelő intézeteik teológiai fakultásán miként is lehetett évtizedekig figyelmen kívül hagyni a ma is érvényben lévő szentszéki és egyházjogi előírásokat.

Tartok tőle, hogy erről még esik szó, de most e bejegyzés kódájaként álljon itt (a forrás illendő megnevezésével) a megboldogult II. János Pál egy tanulságos és ihletett figyelmeztetése. Az alábbiakban olvasható az idézet hivatalos latin szövege, majd az én hevenyészett magyar és angol fordításom.

Joannes Paulus II, die 27 novembris, 1978; AAS 71 (1979) 45.

LATINE:

Ad iuvenes ergo imprimis convertimur, qui hac aetate, qua litterae Latinae et humanitatis studia multis locis, ut notum est, iacent, hoc veluti Latinitatis patrimonium, quod Ecclesia maxime aestimat, alacres accipiant oportet et actuosi frugiferum reddant. Noverint ii hoc Ciceronis effatum ad se quodam modo referri: „NON ... TAM PRAECLARUM EST SCIRE LATINE, QUAM TURPE NESCIRE.” (Brutus, xxxvii,140) Omnes autem vos, qui hic adestis, et socios, qui vobis opitulantur, adhortamur, ut pergatis nobilem laborem et attollatis facem Latinitatis, quae est etiam, licet arctioribus quam antea finibus circumscriptum, vinculum quoddam inter homines sermone diversos.

HUNGARICE:

Most pedig egy olyan korszakban, amikor sok helyen – mint az ismert – a latin nyelv és a humán tárgyak tanulmányozása hanyatlásnak indult, elsősorban a fiatalokhoz fordulunk, akiknek készségesen kellene elfogadniuk a latinitás örökségét, amit az Egyház oly kiváló becsben tart, és gyümölcsözően kellene művelniük. Tudniuk kellene, hogy Cicero mondása bizonyos értelemben hozzájuk szól: NEM ANNYIRA JELES DOLOG LATINUL TUDNI, MINT INKÁBB SZÉGYENLETES NEM TUDNI.” (Brutus, xxxvii,140) Buzdítunk hát minden jelenlévőt, és egyben az őket segítő társaikat, hogy folytassák nemes erőfeszítéseiket és emeljék magasra a latinitás fáklyáját, mert a latin nyelv ma is – bár a korábbinál szűkebb keretek közé szorult – az egység köteléke a különböző nyelvű emberek között.

ANGLICE:

We now address especially the young people, who, in an epoch when in many places, as it is known, the study of the Latin language and humanities is declining, should eagerly accept the patrimony of Latinity that the Church holds in the highest esteem, and should make it bear fruit. They should know that the saying of Cicero, in a certain sense, is directed to them: IT IS NOT SO MUCH EXCELLENT TO KNOW LATIN, AS IT IS SHAMEFUL NOT TO KNOW IT.” (Brutus, xxxvii,140). We exhort you all who are here, and the associates who help you, to proceed with your noble work and lift up high the torch of Latinity which is even today, although circumscribed by narrower confines than in former times, a bond of unity among people of diverse languages.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése